Nem megváltó – kapus

Herr Orsolya, a győriek válogatott kapusa a lehető legrosszabbkor sérült meg, előreláthatólag öt hónap múlva állhat be a kapuba, így hiányzik majd a kupafinálén. A nélküle lejátszott mérkőzéseken bebizonyosodott, hogy a junior-vb-ezüstérmes Petróczi Viktóriának és a még nála is ifjabb Oross Nillának egyelőre túl nagy feladat a többfrontos helytállás. Kell tehát egy rutinos kapus, ám a szigorú átigazolási szabályok nem teszik lehetővé bárki szerződtetését, csak olyan játékosét, aki nem szerepelt az adott szezonban egyetlen csapat színeiben sem.

Vanyus Attila, a klub elnöke van olyan „régi motoros”, hogy tudja, merre kell körülnéznie. Farkas Andreára gondolt. Az elmúlt tíz esztendő egyik legjobbja, az olimpiai és világbajnoki ezüstérmes tavaly ilyentájt hagyta abba a játékot a világhírű Krim Ljubljana együttesében, ám azóta sem távolodott el a sportágtól: Mocsai Lajos segítője a Vasasnál. Hogy remek oktató is, arra nincs ékesebb példa Triffa Ágnesnél. A piros-kékek tinédzser kapusának egyre pallérozottabb védései Farkas Andrea kapusedző mozdulatait idézik.

„Nagyon jól éreztem magam Ljubljanában. Marasztaltak is a csapatnál, újabb egyéves szerződést akartak velem kötni. Én viszont már nem tudtam rávenni magam a napi könyörtelen edzésekre. Búcsúzóul kaptam tőlük egy gyönyörű, gyémánttal kirakott nyakéket, azt mondták, visszavárnak, dolgozzak a klubnál. De hazajöttem, létrehoztam a kapusiskolámat, egész Dél-Pest körzetében – Tökölön, Százhalombattán, Szigetszentmiklóson – én edzem a kapusokat férfi- és női vonalon, no és a Vasasnál is van dolgom bőven” – mondta Farkas Andrea.

Épül tehát a sportpályafutás utáni karrier, a 131-szeres válogatott esetében mindez zökkenőmentes. De csörrent Farkas Andrea telefonja, a vonal másik végén Vanyus Attila arról érdeklődött, volna-e kedve segíteni a csapatán. Csak két meccsen. A KEK-döntőben, a Podgorica ellen. Szerelésben, a kapuban.

„Nem mondom, meglepődtem. Rögtön rengeteg kérdés kezdett motoszkálni a fejemben. Képes vagyok-e olyan teljesítményt nyújtani, amire a győrieknek szükségük van? Mi lesz addig a kapusiskolámban? Mit szólnak a Vasasnál? Aztán gyorsan döntöttem. Mocsai Lajos teljes támogatásáról biztosított, csakúgy, mint Gurics Attila, a Vasas szakosztályelnöke” – sorolja a hirtelen tornyosuló gondolatokat Farkas.
Az átlövések, ziccerek, hetesek hárítása korábban sem okozott gondot az egykori BL-győztes, EHF-kupát nyerő kapusnak. Ám a Vasas edzői stábjában már más terhelésnek van kitéve az ember.

„KEK-et még nem nyertem. Felvillanyozott Vanyus Attila telefonja. Azonnal tudtam, hogy szeretném még egyszer átélni, milyen érzés kupagyőztes csapat kapujában állni. Azóta viszont nem alszom. Egyszerűen nem tudom kikapcsolni a vegetatív idegrendszeremet. Záporoznak bennem a gondolatok. Mi van, ha éppen azt a labdát nem fogom meg, amely miatt elveszítjük a kupát? Persze az a kép is ugyanennyiszer felvillan előttem, amikor megfogom a sorsdöntő hetest vagy ziccert. Előtörnek régi nagy meccsek emlékei.”

Farkas Andrea állt már a Fradi, a Dunaferr, a Vasas és a Cornexi kapujában is. A debreceniek kivételével a győri szerepvállalás teljessé teheti a mezkollekcióját – már ami a magyar kézilabda elitklubjait illeti.
„Nem ismertem a győrieket. A játékosok közül Nagy Krisztával játszottam együtt még a válogatottban. Kíváncsi voltam, miként fogadnak. Nagyon kedvesek. Görbicz Anita, aki még tinilány volt, amikor egymás ellen játszottunk, mára a világ egyik legjobb kézilabdázója lett. Két puszival fogadott. Tetszik a többiek vagánysága is. Nem kérdeznek, elfogadják, amit Róth Kálmán mond nekik. Az edző elmondta a lányok előtt, hogy nem egy megváltó érkezik, hanem egy kapus, aki a csapat segítségére lehet. Elmondtam Petróczi Vikinek, nem azért jöttem, hogy hatvan percet védjek, hanem annyit, amennyire az együttesnek szüksége van. Talán le tudtam róla venni egy kis terhet. Persze, amikor először beálltam a kapuba a múlt pénteki edzésen, rettenetesen elfáradtam. Eleinte nem értem oda a felső sarkokra, az nagyon zavart. Aztán belejöttem. Róth Kálmán mondta is, a vége már hasonlított egy igazi kapusra. Úgy készülök, ha kell egy hetesre állok be, ha kell többre.”

Farkas nemcsak gondolatban, a valóságban is járt már a montenegrói hegyek között.
„A Dunaferr-rel játszottam Podgoricában. A lelátóról valaki egyfolytában lézerezett a szemembe, azt hittem, megvakulok. A bírók meg csak széttárták a kezüket. Mindegy. Nem zavar semmi. Már megnéztem három kazettát a podgoricaiakról, elemeztük a játékosok minden mozdulatát” – folytatja Farkas Andrea, aki nem titkolja, jólesett neki, amikor sokan felhívták, hogy bátorítsák. Régi játszótársak, vezetők, egyszerű szurkolók. Persze nem Magyarországon lennénk, ha páran nem próbálnának gonoszkodni, és nem a milliókról faggatóznának. Már ami a hamisan mosolygók szerint a kapus markát üti a két fellépésért.
„Abban maradtunk Vanyus Attilával, fizesse ki az útiköltségemet. Aztán, ha úgy alakul, biztos vagyok benne, hogy nem lesz szűkmarkú a győriek elnöke. Ismerem rég.” ----