Az álmok ingyen vannak

– A portugál válogatott nagyon könnyen vívta ki a részvétel jogát, két éve pedig az ezüstéremig jutott az Európa-bajnokságon. A szövetség elnöke mégis azért aggódik, mert nehezen tudja önt a gárda élén tartani – ha jó eredményt ért el, azért, ha rosszat, akkor pedig azért, ráadásul az angolok már most, a torna előtt megkörnyékezték. Nem lehet, hogy a vezetők már tudják: Luiz Felipe Scolari nélkül kell elképzelni Portugália válogatottjának jövőjét?
– Nem, nem, ilyesmiről nincs szó. Sokan rosszul értelmezték Gilberto Madail szavait – reflektált a Felipao becenévre hallgató szakvezető. – Az elnök úr azt szeretné, hogy maradjak. Joggal aggódik, hogy ha esetleg nyerünk a világbajnokságon, úgy megnő az ázsióm, és olyan ajánlatot kapok, amellyel a szövetség anyagilag nem tud versenyezni. Az angolok is jóval többet kínáltak, mint amennyit itt kapok, de számomra a pénz nem minden. Más kérdés, ha a válogatott leszerepel, akkor ugyanis a szurkolók akaratának kell engedelmeskedni. A portugál drukker igényes, nem lennék továbbra is hiteles a szemében. Az arany középút az volna, ha a nyolcba jutna a csapat.

– És mi az ön elképzelése: maradna, vagy inkább menne?
– Én itt szeretnék maradni, mert nagyszerűen érzem magam Portugáliában. Ami ennél is fontosabb: a családom is imád itt élni, ráadásul a nagyobbik fiamnak két éve van hátra a lisszaboni jogi egyetemen, és nem szeretnék távol lenni tőle. Ha netán mégis mennem kellene, Európát akkor sem hagynám el.

– Úgy beszél Portugáliáról mint második hazájáról, pedig eleinte sokan elutasították önt. Érez még ellenállást a szurkolók, esetleg egyes szövetségi alkalmazottak részéről?
– Á, semmit. Tény, eleinte nem mindenki fogadta el, hogy külföldi, pláne brazil vezeti a nemzeti csapatot. Az is igaz, hogy az első időkben furcsállták a munkamódszeremet, mára azonban tökéletesen elfogadtak engem és az elképzeléseimet is. A játékosok boldogan jönnek a válogatottba, és a szurkolók is sokkal közelebb kerültek a csapathoz. Ideérkezésem előtt sokkal nagyobb volt a távolság a játékosok és a drukkerek között, most viszont, ha lehet, mindig nyílt kapus edzéseket tartunk, és igyekszünk időt szakítani arra, hogy személyes kapcsolatot létesítsünk a szimpatizánsokkal. Meg lehet nézni: amióta itt vagyok, a válogatott rendre telt ház előtt játszik.

– Miként hat önre ez a nagy nemzeti összefogás? Merészebb álmokat szövöget?
– Természetesen. Álmodozni semmibe sem kerül. Az is álomképként jelent meg előttem, hogy egyszer világbajnok leszek, és utóbb sikerült. Most miért ne ábrándozhatnék arról, hogy ismét a csúcsra érek. Persze két lábbal járok a földön, és tisztában vagyok vele, hogy csapatom nem a világ hetedik csodája. Erre szoktam azt mondani, ha negyeddöntőt játszhatunk, az már nagyon jó eredmény Portugáliának, és ezzel az itteniek vérmes reményeit sem rombolom porig. Ez a nemzeti minimum.

– Ön szerint Portugália képes meglepetést szerezni?
– Miért ne?! A világbajnokság relatíve rövid torna, és aki jó passzban érkezik, sok mindenre képes lehet. Nem is kell messze mennünk, hogy ilyen példával találkozzunk, hiszen a görögök éppen nálunk ámították el a világot azzal, hogy megnyerték az Európa-bajnokságot. Három hétig elképesztően összeszedetten futballoztak, minket kétszer is legyőztek, aztán tessék, a jóval hosszabb világbajnoki selejtezőn csúfosan elbuktak.

– Említette, hogy a játékosok boldogan jönnek a válogatottba. Amiatt nincs ellenérzés a fiatalabbakban, hogy a nagy öreg, Luis Figo az Európa-bajnokság után lemondott a szereplésről, majd utóbb visszatáncolt?
– Nem, mert Figo nem játssza meg magát a többiek előtt, nem főnökösködik. Felszabadult ember benyomását kelti, aki minden zrikában benne van, ugyanakkor példamutató a munkavégzésben. Számítok rá, és szerintem a többiek is örülnek, ha velünk van.

– Ki lehet a válogatott húzóembere a vébén? Talán maga Figo?
– Cristiano Ronaldo a legtöbbre hivatott játékosom. Vele csak az a probléma, hogy még nagyon fiatal, és nem képes kiegyensúlyozott teljesítményre. Nézzék meg, a Manchester Unitednél hullámzó a produkciója, nem képes egy teljes évadot végigjátszani a kezdőcsapatban. Remélem, hogy a vébén nagyot alakít, de nem lennék meglepve, ha két parádés meccs között le kellene cserélnem, mert semmit sem csinál.

– Ön szerint Portugália számára a legjobb nyolc közé jutás a reális cél. Mely válogatottak reménykedhetnek a világbajnoki trófea megszerzésében?
– Nem érdemes meglepetésre „játszani”, szerintem a nagy múltú válogatottak közül kerülhet ki a végső győztes: Brazília, Argentína, Olaszország, Németország vagy esetleg Anglia lehet a befutó. Ezeknek az együtteseknek nemcsak jó keretük, hanem történelmük is van.

– És melyek azok a válogatottak, amelyek – a görögökhöz hasonlóan – a torna rövidsége miatt esetleg meglepetést okozhatnak?
– Ukrajna kiváló játékerőt képvisel, a svédeknél minden posztra jut egy-egy világklasszis, de nem vagyok benne biztos, hogy messzire jutnak. Hollandia mindig is jó volt, Franciaország viszont sötét ló számomra, hiszen a játékosállománya parádés, de már a kijutással is nagy gondjai akadtak. A csehek néhány éve sokkal erősebbnek tűntek, az afrikaiak legfeljebb egy-két váratlan eredményre lesznek képesek, a világbajnoki cím közelébe azonban aligha kerülnek, az ázsiaiak pedig jó, ha egy csapattal képviseltetik majd magukat a legjobb nyolc között.

– Nem is olyan régen Carlos Alberto Parreira, a brazil válogatott jelenlegi kapitánya azt mondta, nehezen tudná elképzelni, hogy kövesse az ön által kétezer-kettőben – egyébként sikeresen – alkalmazott háromvédős szisztémát. Milyen taktikai hadrendekre számít a tornán?
– Szerintem senki sem kezd három védővel, legfeljebb átáll, ha már ég a ház. Újabban két fő irányzat dívik: a jó öreg négy-négy-kettes felállás, illetve a négy-négy-egy-egyes szisztéma. Ehhez képest mi minden bizonnyal maradunk a már bevált négy-kettő-három-egyes rendszerünknél. Ennek az az egyszerű oka, hogy a védelem és a támadósor közti két emberem, Maniche és Costinha kiválóan zárja le a területet, így a középpályásaim – Figo, Deco és Cristiano Ronaldo – bátrabban mehetnek előre támadni, ami inkább ínyükre van, mint a bekkelés. Rájuk eleve nagyobb szükség van a támadásoknál, mert Portugáliában egyelőre hiányoznak a befejező csatárok.