Dwight Yorke

Dwight Yorke, aki fénykorában Európa egyik legprímább gólvadásza volt, nagyon sokáig egyet jelentett (Hislop nevű segédcsapataival oldalán) a trinidadi futballal. A villámgyors, erőszakos, jól fejelő, helyzeteit (legalábbis fiatalkorában) kiváló százalékban gólra váltó támadó 1999-ben ért fel a klubfutball csúcsaira a Manchester Uniteddel, de a válogatottal egészen 2006-ig nem ért el számottevő sikereket, sőt, 2001-ben egy időre vissza is vonult. 35 évesen – noha gólerőssége igencsak megkopott az utóbbi időkben – Németországban még egyszer, utoljára megrázhatja magát, hogy a fiatalabbak is emlékezzenek arra, hogy kicsoda is volt az az ember, aki első nem angol származású labdarúgóként több mint 100 gólt lőtt a Premiershipben!

Yorke Canaanban született, a csodaszép közép-amerikai országban, s helyi iskoláiban (Signal Hill Senior Comprehensive, St. Augustine Senior Comprehensive) ismerkedett meg a sportág alapjaival. A szerencse akkor mosolygott rá (mit mosolygott, valósággal a képébe nevetett!), amikor az Aston Villa menedzsere, Graham Taylor egy amerikai túrán felfigyelt a labdával varázslatos dolgokat művelő csokibőrű fiatalra. 120 000 font ellenében magával is vitte Yorke-t Angliába, aki 1990. december 29-én a Manchester United ellen debütálhatott a Premiershipben, s két, sérülésekkel terhelt akklimatizáló-idény és a csapatkapitányként végigjátszott junior világbajnokság után 1992-ben futott be, amikor is 11 góllal fejezte be a bajnokságot. Egyébként Yorke sokáig jobbszélsőt játszott, de 1995-ben Brian Little menedzser bevitte őt középre a közönségkedvenc Szavo Milosevics mellé, s eme húzás igazán mesteri volt, hiszen a következő három bajnokságban Dwight 46 gólt lőtt! A támadó 1996-ban megnyerte első villás trófeáját, egy Ligakupát s a fináléban természetesen eredményes tudott lenni. Pályafutása egyik legjobb mérkőzését is ekkoriban játszotta a Villa színeiben: a Newcaste United elleni őszi bajnokin a szarkák már 3:1-re vezettek, ráadásul az astonos középpályást, Drapert kiállították - Yorke ekkor nagyon megrázta magát, eddigi egy találatához még kettőt hozzátett a 60. és a 70. percben, sőt, elhelyezte negyedik gólját is a cseh Srnicek hálójába (szerencséjére nem honfitársa, későbbi jó barátja, Shaka Hislop állt akkor a háló előtt) , ám ezt les miatt nem adta meg a játékvezető. Egy ilyen mérkőzés után nem is csoda, ha a támadóért augusztusban a Manchester United 12.6 millió fontot fizetett (Dwight a Villában összesen 97 gólig jutott 231 fellépésén)!

Sir Alex Fergusonnak akkoriban akut csatárproblémái voltak, ugyanis a nagy generáció veteránjai (Cantona, Huhges, McClair) már visszavonultak, a skót felfedezettjei (Kirovski, Macken, Nevland, a kis Cruyff) rendre csődöt mondtak a sérülékeny Solskjaer kivételével, az egyetlen hazai csatársztár, Andy Cole is kiesett műtétje miatt egy jó időre - az odaigazolásával S alast, Batistutát és Kluivertet „megelőző” Yorke viszont alaposan megrázta magát, a következő két idényben érte el karrierje csúcsformáját! Pedig nem volt egyszerű ügy Manchesterbe költözése: Ferguson először az 1998-as világbajnokság után jelentkezett be a csatárért, azonban a Villa menedzsere, a Magyarországon is megfordult John Gregory szolid 16 millió fontot kért érte – egy olyan játékosért, akinek már csak egyetlen esztendő volt hátra kontraktusából! A vörösök nem is adták meg az akkor brit csúcsot jelentő összeget, hanem csak nyolcat tartottak reálisnak – erre meg Gregory nyilatkozta azt hogy „ez sértés”! Ekkor már vészesen közeledett augusztus 20., a BL nevezési határideje, hát sokan már lemondtunk az átigazolásról – nem úgy maga a labdarúgó, aki bejelentette hogy márpedig ő mindenképpen a Unitedben akarja folytatni! A dolgok ilyetén állását látva a Villa vezetői sem ragaszkodtak a továbbiakban Yorke jelenlétéhez, a drukkerek is ellene fordultak, a manchesteri vezetők pedig így három hónapon belül kétszer is átigazolási rekordot állíthattak fel azon a nyáron, hiszen nem sokkal azelőtt vásárolták meg 17 millió euróért Jaap Stamot a PSV-től, Yorke pedig még nála is többe került 1.25 millióval.

Hősünk a Bajnokik Ligáját, Világ- és FA-Kupát nyerő, angol bajnok társulatban otthoni bemutatkozásul duplázott a Charlton Athletic ellen, majd tavasszal gólkirály lett 18 találattal, a BL-ben nyolcszor volt eredményes, az FA-Kupában a Pool ellen a sírból hozta vissza a mérkőzést. A következő bajnokságban 20 gólig jutott s ekkoriban sokak szerint nem volt kiválóbb és hatékonyabb csatárduó a Földgolyón a Cole-Yorke-ikerpárnál! A két villámgyors csatár kiválóan értette meg és egészítette ki egymást a pályán, ráadásul a Butt-Beckham-Keane-Scholes-középpályáskvartett (no meg a „gyerekképű norvég gyilkos”, Solskjaer) jobbnál jobb labdákkal tömte őket. A trinidadi varázsló előtt a legnagyobb klubok is kapituláltak: a gólkirály betalált a Bayern München, a Barcelona, a Milan és a Juventus hálójába is, otthol pedig a Chelsea ellen a colos Ed de Goey fölött ívelt be gyönyörűen egy elképesztő lelátói YEAH!!!-hullámot kiváltó gólt. Viszont Yorke királysága döbbenetes módon pünkösdinek bizonyult, ugyanis a holland gólgép, Ruud van Nistelrooy érkezésével letelt a trinidadi csatár ideje is, ráadásul vesztéhez hozzájárult az is, hogy az önfejű támadó csúnyán összekapott a mindenható menedzserrel, Sir Alex Fergusonnal is, aki nem nézte jó szemmel azt, hogy játékosa többet tölt a brit szupermodell-szilikoncsoda Jordan gömbületeivel, mint a focilabda hasonló idomaival, ráadásul hírhedt szexorgiáira is csak Andy Cole-t hívta meg... Így aztán a következő két szezonban összesen 8 bajnoki és egy BL-ben szerzett gólt jegyezhettünk fel a csatár lőlapjára, akit 2002 nyarán el is adtak a Blackburn Roversnek potom kétmillió font ellenében. Pedig az utolsó idők szenvedései ellenére is pazar Dwight mérlege a vörös ördögöknél, hiszen 95 bajnoki mérkőzésen 47 gólt elérni semmiképpen nem lebecsülendő teljesítmény, főleg, ha hozzátesszük, hogy első két bő esztendejében 63/38-cal fordult!

A kék-fehéreknél azonban - hiába játszhatott újra egykori társa, Andy Cole oldalán - nem találta valamikori önmagát, az ő szintjén nevetségesen kevés gólt, nyolcat, majd négyet ért el, ráadásul a smirglimodorú edzővel, Graeme Sounessszel is összecsapott egy egymás között játék alkalmával, így mennie kellett. Nagyon jól mutatja a Sic transit gloria mundi érvényességét, hogy az egykori gólkirály ingyen válthatott klubot, ám a Birmingham Cityben sem váltotta meg a világot, januárig írd és mondd két gólig jutott, utána meg már egyszerűen pályára sem küldte őt az egykori unitedes klasszis, Steve Bruce. Áprilisban fel is bontották az ék kontraktusát, hogy az ausztráliai Sydney FC -hez igazolhasson két évre (pedig Katarból és más nagyobb klubokból is hívták), ahol rögtön első bajnokiján be is talált az ellen hálójába. Egyébként Yorke a jóval kisebb színvonalú és fizikai-mentális igénybevételt jelentő auszi bajnokságban végre magára talált, góljainak száma is radikálisan megnőtt, pedig az 1990-es világbajnok edző, a német Pierre Littbarski játékmestert faragott belőle, amely szerepben egyébként olyan jól megállta helyét hősünk, hogy a válogatottban is gyakran ezen a poszton szerepelt! Később a csapatkapitányi karszalagot is megkapta s óriási érdemei vannak a bajnoki cím elhódításában, sőt, egy időre az európai közvélemény is felfigyelt rá, amikor klubjával részt vett a FIFA klubvilágbajnokságán Japánban. Egyébként annyira megtetszett neki a kétségkívül gyönyörű város és a tenger, hogy vásárolt magának ott egy házat is - hogy nem sokkal a világbajnokság előtt a bajnokság márciusi befejezése miatt visszaköltözzön Angliába és egykori sikerei helyén, a Manchester Unitedben tréningezve várja a németországi mérkőzéseket.

A válogatottal egyébként – annyi sikertelen próbálkozás után – éppen pályafutása végére ért el nagy sikert, azaz kiharcolták a VB-részvételt. Természetesen klubjai miatt nem vehetett részt csak a fontosabb mérkőzéseken, sőt, 2001-ben a csapatkapitány Latapyval egyetemben vissza is vonult, amikor a Panama elleni mérkőzés előtt összeveszett Rene Simoes szövetségi kapitánnyal egy lekésett repülőgép apropóján. Szerencsére később Yorke meggondolta magát, lévén klubjaiban már nem játszik kulcsszerepet, azaz felértékelődött számára a nemzeti csapattal elérhető siker, s bizony a soca warriorsos fiataloknak is nagy szüksége van a tapasztalt, sokszor középpályást játszó egykori világklasszis segítségére, rutinjára, higgadtságára. Leo Beenhakker ezért is számít nagyon Németországban Dwigtra, aki 12 világbajnoki selejtezőn szolgálta meg a részvétel jogát.

Egyébként Trinidadon valóságos kultusz kultusz övezi a játékost, Bacolet-ben egy stadiont is elneveztek róla (Dwight Yorke Stadium), ahol a 2001-es junior világbajnokság alkalmából több mérkőzést is rendeztek.