Juan Pablo Sorín

A bal oldali mindenes Juan Pablo Sorínnak több évet kellet várnia felbukkanása után arra, hogy végre bevegye Európát s alapember legyen az argentin válogatottban, azonban a türelem igencsak finom gyümölcsöt termett, hiszen Pablitót a spanyol liga legjobb bal oldali játékosai között tartják számon, ráadásul Javier Zanetti távollétében az albicelestében ő viselheti a csapatkapitányi karszalagot is!

Sorín sorsa már nagyon korán eldőlt: szülei gyermekkorában egy piros futball-labdával lepték meg őt Karácsonyra, s innentől kezdve lefutott téma volt a pályaválasztás. Pablo a Club Parque nevű gyermekcsapat után az Argentinos Juniors utánpótlás-bázisára került (ahonnan kiváló referenciaként Diego Armando Maradona és Román Juan Riquelme is kikerült anno), s 18 évesen mutatkozhatott be a felnőttek között a San Lorenzo elleni bajnokin. Alig egy év múlva, 1995-ben sikerült számára a nagy áttörés, amikor a FIFA ifjúsági világbajnokságán Katarban csapatkapitányként oroszlánrésze volt a győzelemben (edzője későbbi szövetségi kapitánya, Pekerman volt), s jutalomképpen Bulgária ellen Valentin-napon a felnőttválogatottban is pályára léphetett! Az AJ-ben mindössze 37 bajnokin kapott szerepet, mert nyáron a Juventus FC csapott le rá - a zebrák között viszont csak két bajnokit játszhatott (a Pessotto-Ferrara-Vierchowod-Porrini-sorba nem fért be), hamar vissza is küldték őt az óceánon túlra, a River Plate-hez, először kölcsönbe, majd végleg. Mindazonáltal nem akármilyen év volt ez Sorín életében, hiszen világcsúcstartóként 19 évesen egyetlen szezon alatt nyert BL-t és Copa Libertadorest klubjaival, ráadásul mindkettővel bajnok is lett! Külön érdekességképpen a tokiói Világkupa fináléjában a Juve és a River csapott össze… A fiatal a lehető legjobb helyre került, ugyanis a Milliomosok akkoriban élték századvégi fénykorukat, Pablo is részese volt négy bajnoki címnek és egy Dél-Amerikai Szuperkupa-győzelemnek, s nem is ment csodaszámba e nyerőszéria, lévén a korszak aranycsapatát arrafelé a Burgos–C. Ayala, Burdisso, Yepes, Sorín–Almeyda (S. Berti), Astrada (Aimar), Gallardo, Ortega (Solari)–Crespo (Salas), Francescoli (Saviola)-vonulattal lehetne leírni!

Láthattuk Sorínt Atlantában a számukra is balul sikerült olimpián, a válogatottban is egyre többször bukkant fel neve, de ottani szokásoktól merőben eltérően csak 2000-ben váltott klubot – némi meglepetésre akkor sem Európába, hanem Brazíliába szerződött, a Cruzeiro EC-hez. A kereszteseknél szintén prosperitás kísérte áldásos tevékenységét, lévén két-két Brazil Kupában, Sul Minas-trófeában és állami bajnoki címben volt főrészvényes, ráadásul többször is viselhette a csapatkapitányi karszalagot, ami tekintve a két nemzet ősi ellentéteit, nem kicsi dolog! A klubban egy sorban szerepelhetett három olyan hátvéddel, akikkel többször is szembetalálkozott a brazil-argentin rangadókon: Luisaóval, Maiconnal és Chrisszel. 2002-ben hősünk újra szerencsét próbált Európában, a Lazióban azonban mindössze tíz bajnokin léphetett pályára, mert anyagi viták miatt klubja a Barcelonának adta kölcsön fél évre, ahol Sorín kiválóan, magas színvonalon futballozott. A Cruzeiro viszont túl sokat kért érte, így a következő esztendőt Franciaországban, a PSG-nél töltötte kölcsönben (s lett kupagyőztes), majd 2004-ben a Villarreal FC igazolta le végre alig 1.5 millió euróért négy évre a nagy világvándort. A River egykori edzője, Manuel Pellegrini azonnal főszerepet osztott rá, s magabiztos védekezésével, lendületes elfutásaival, gólpasszaival hamarosan a La Liga legjobbjai közé küzdötte magát a Juampi becenévre hallgató szélső, aki másodállásban jónak mondott gyerekkönyvek írójaként szerzett magának elismerést Hispániában (az argentinok ugyebár tökéletesen megértik a spanyolt).

Bár tanulmányait csak esti gimnáziumban végezte, s egyetemre is csak pár félévet járt (újságíró szakra), messze intelligensebb mint játékostársai nagy része. A pályán is brillírozott, hiszen a Villarrealban a szintén AJ-nevelés Riquelmével oldalán, a klub történetében először bejutottak a BL legjobb nyolc csapata közé, nem kis részben a dél-amerikai idegenlégiós különítménynek köszönhetően: a hat argentinon (Sorín, Riquelme, Arruabarrena, G. Rodriguez, Battaglia, Figueroa) kívül brazil (Senna), bolíviai (Pena) és uruguayi (Forlán) profija is volt a tengeralattjárósoknak, természetesen egy chilei edző, a már említett Pellegrini vezénylete alatt!
Az albicelestében Sorín immáron több mint tíz éve nélkülözhetetlen: bár az 1998-as világbajnokság selejtezőit végigküzdötte, több gólban is főszerepet játszott, Franciaországba már nem utazhatott el Passarella egy nem kommentált kapitányi döntésének köszönhetően; de 2002-ben, Ázsiában már alapember volt a nemzeti tizenegyben, mind a tizenkét selejtezőn s a három csoportmérkőzésen is pályára lépett. Ráadásul azon nagyon kevés argentin egyike volt, aki kiválóan futballozott s nyugodt lelkiismerettel zárhatta a tornát! Csapatkapitány-helyettesként, 13 végigküzdött selejtező után a németországi világbajnokságtól is csak egy sérülést tudná „megmenteni”.