Goran Gavrancsics

Goran Gavrancsicsra először 2004-ben figyeltünk fel idehaza, amikor az őszi AS Roma-Dinamo Kijev BL-mérkőzésen egy hatalmas bombagóllal vívta ki a szekértők elismerését és a hazai drukkerek később UEFA-eltiltásban is mérhető haragját. A hátvéd nemsokára már a szerb válogatottban is alapember, s e minőségében alapító tagja volt a Gavrancsics-Drago-Krstajics-Vidics-féle „Famous Four”-nak, azaz nevezetes négyesnek.

A 191 centiméteres magasságra nőtt Goran Belgrádban született 1987-ban, éppen két nappal azután, hogy a helyi kedvenc, a CZ aktuális bajnoki címét ünnepelhette – Dragoslav papa és Ljiljana mama szeme fénye ugyan eleinte csak az építőkockáknak szentelte ideje döntő részét, ám amikor megtanult rendesen járni, onnantól kezdve már csak a labda volt egyetlen szórakozása, a CZ pedig álmai tárgya. Tízéves korában leigazolta őt egy helyi kölyökklub, a Vinca FC, ahol nevelőedzője, Zoran Sarac kezei alatt tanulta meg az alapokat, s két év múlva máris elég érettnek és bátornak érezte magát ahhoz, hogy próbajátékra jelentkezzen a csillagosoknál. Az érdeklődés kölcsönös volt: a legnagyobb utánpótlás-bázissal rendelkező szerb klub akkor figyelt fel Goranra, amikor a Vinca FC-vel vívtak egy barátságos mérkőzést a kiscsapat évfordulóján; a játékos pedig egy percig sem tétovázott a várva várt invitálást hallván, hiszen már kisiskolás korában arról álmodozott, hogy a Marakanában 100.000 néző előtt fog majd parádézni! Akkoriban még a középpályán játszott, ám pár hónap múlva megtalálták igazi posztját, s innentől liberóként szolgálta a klubot olyan kiváló kortársak mögött, mint Ognjen Koroman (később Dinamo Moszkva), Dejan Stankovic (Inter), Nikola Lazetic (később Siena) és Nenad Lalatovic (Sahtar Donyeck). A fiatalokat a klub legendás játékosa, Vladimir Petrovic pallérozta, ám hősünk szép lassan kezdett kiszorulni a kezdőcsapatból s egyre kevesebbet játszott csereként beállva is - ennek oka az edző szerint az volt, hogy Gavrancsics túlságosan is alacsony termetű! A sokat szomorkodó és kispadozó hátvéd édesapja egy alkalommal oda is ment Petrovichoz s kérdőre vonta őt fia mellőzése mián, mire a mester kerek-perec megmondta hogy a kis Goran soha nem lesz jó labdarúgó! Dragoslav el is vitte fiát a CZ-től, s az utód természetesen újra gyermekkori barátainak lett csapattársa a Vincában.

A csalódott legényke rengeteget edzett, gyakorolt klubjában, visszakerült a középpályára s az ifisták között 26 gólt lőtt! Erre figyelt fel az első osztályú Cukaricki FC s leigazolták Gavrát – aki az első osztályú klubban 16-szor rezgette meg az ellen hálóit, így a lehető legrosszabbkor jött számára, hogy a NATO-bombázások miatt félbeszakították a bajnokságot. A labdarúgó ezért csak 21 éves korában mutatkozhatott be először a felnőttek között s ekkor már a hátvédsorban kapott helyet - bár az ottani körülményekhez és szokásokhoz képest viszonylag későn esett át a tűzkeresztségen, de amikor végre lehetőséget kapott, parádés játékkal hálálta meg: 2000 nyarán már a legnagyobb hazai klubok álltak sorban érte! Sorsát végül az döntötte el, hogy az ukrán edzőfejedelem, Valerij Lobanovszkij is szerelmes lett a fiatal bekk játékába, s hajlandó is volt kétmillió eurót fizetni a viszonylag ismeretlen és rutintalan futballistáért. A szerb labdarúgónak első ukrajnai idényében az akklimatizálódás volt fő feladata (nem csak a nyelv és kultúra ismeretlenségét-idegenségét kellett legyűrnie, de a kijeviek olyan modern edzőkomplexummal dicsekedhetnek, amilyen nagyon keveseknek adatik meg a világon – na ja, a jót is szokni kell!). A rutinos Vascsuk-Holovko-duó miatt eleinte nem sok lehetőséget kapott az első csapatban, így néhányszor a tartalékok között kellett játszania, de a következő szezonban már rendszeresen bevetették az egyben, 2003-tól pedig egyenesen alapember a sárga-kékeknél, sőt, őt választották meg a 2002-03-as évad legjobb ukrajnai hátvédjének is!

2002-ben Mexikó ellen a válogatottban is bemutatkozhatott: a kőkemény, minden légi párbajt fölényesen nyerő, de lendületesen támadó és ügyesen passzoló védő egyrészt a védelem összes posztján megállja helyét, másrészt ügyesen és hatékonyan zárkózik fel a támadásokhoz is. Szabadrúgásai is élményszámba mennek: 2004 őszén a Romának lőtt is egy gyönyörű bombagólt, ami csak azért nem lett győztes találat, mert a hazai drukkerek ezután összehangolt légitámadást indítottak Frisk spori ellen, így annak (miután magához tért s feltápászkodott) le kellett fújnia a mérkőzést. Nem meglepő módon Gavra éppen másnap jelentette be, hogy új szerződést kötött klubjával, aminek értelmében egészen 2009-ig az ukrán élcsapatot erősíti majd. A válogatottal a spanyolokat megelőzve magabiztosan jutottak ki a németországi világbajnokságra s a selejtezők során természetesen alapember volt. Klubjában, noha az a Sahtar miatt elveszítette hazai egyeduralmát, Alekszej Mihajlicsenko, Szabó József és Anatolij Vasziljevics Demjanenko alatt is főszerepet játszott – s hogy milyen hatékonysággal, azt mindennél jobban mutatja a Milan érdeklődése: 2005 elején borzalmas bekksoruk miatt sokat szenvedő ördögök 4 millió eurót kínáltak érte. Keleti szomszédaink nem fogják villámgyorsan elfogadni az ajánlatot, előtte ugyanis már visszautasították a Liverpoolt, a Tottenhamet és az Arsenalt is!