Marco van Basten portréja

Marco van Basten tíz esztendeig volt Európa, sőt a nagyvilág legjobb csatára, rengeteg címet besöpörve.

Az utrechti születésű legényke néhány kisebb környékbeli kölyökklub után került az Ajax futballakadémiájára. Egy legenda szerint Johan Cruyff a nem hivatalos milánói serdülő-világbajnokság alkalmával odafordult az egykori olasz csatárfenoménhez, Sandro Mazzolához s azt mondta neki, hogy az a nyúlánk fekete hajú gyerek a pályán az ő utódja lesz egykoron. „Cruyff megmutatta nekünk, s azonnal megértettük, hogy egy csodálatos játékos áll előttünk” – idézte fel a régi időket Mazzola. A 16 esztendős soványka támadót Marco van Bastennek hívták, aki még nagykorúsága előtt, 1982 áprilisában bemutatkozhatott a nagycsapatban is!

Góllal debütált, majd a következő szezonban Aad de Mos mester egyre több lehetőséget adott neki, amit az ifjúsági világbajnokságon is megfordult pelyhes állú titán kilenc bajnoki góllal hálált meg. A zseniális társak között (Sören Lerby, Gerald Vanenburg, Frank Rijkaard, Wim Kieft, Johann Neeskens, Ronald Koeman, Johnny Bosman) 19 évesen gólkirály lett 28 találatával, s a holland Aranycipőt le sem húzták lábáról amíg el nem igazolt a Milanhoz; sőt, 1986-ban hősünk Európa legkiválóbb gólvadásza lett 26 bajnokin elért 37 treffelésével!

Marco négyszeres gólkirályként, háromszoros bajnokként és háromszoros kupa- és egyszeres KEK-győztesként idejét érezte a váltásnak, s elfogadta az olasz AC Milan ajánlatát. A taljánok nevetséges összeget, 1.5 millió dollárt fizettek érte! Van Basten bemutatkozó bajnokiján, a Pisa ellen máris eredményes volt (tizenegyesből), majd makacs bokasérüléséből felépülve a nyári Európa-bajnokságon gólkirálya lett, a fináléban Rinat Daszajev hálójába minden idők legcsodálatosabb találatainak egyikét elhelyezve, előtte pedig Peter Shiltonnak lőtt mesterhármast. Innentől kezdve mesébe illővé vált karrierje: olasz bajnoki címek, BL-győzelmek és három Aranylabda jelölte azt az utat, amit a nagy Marco bejárt.

Minden idők egyik legjobb csapatával (Galli - Tassotti, Maldini, Costacurta, Baresi – Fuser (Evani, Szavicsevics), Ancelotti, Rijkaard, Donadoni (Lentini, Boban, de Napoli) - Van Basten, Gullit (Massaro, Simone, Papin, Serena)) a holland tulipántrió uralma alá hajtotta az egész világot is. Az 1990-es itáliai világbajnokságon azonban nem sikerült megkoronáznia pályafutását, ő és csapata is kudarcot vallott. A torna után egy gyengébb szezont produkált (alig 11 bajnoki hálórezgetés), de az új mester, az Arrigo Sacchit váltó Fabio Capello alatt újra szárnyalni kezdett: a szezon során három mesterhármast is elért, 25 góljával a bajnoki cím mellé megszerezte az aranycipőt is.

Az 1992-es svédországi kontinenstornán gyakorlatilag elbúcsúzott a válogatottól (ki gondolta volna ezt ekkor még...), úgy, hogy egyetlen gólt sem rúgott, sőt, a dánok elleni kieséskor hibázott a tizenegyespárbajban (noha pályafutása során 92.3 %-os pontosságot ért el e műfajban). Hazatérve egy csodálatos évvel űzte el a gondfelhőket drukkerei homlokáról: a Sere A-ban az SSC Napolinak négyet rúgott (Ciro Ferrara és Fabio Cannavaro mellett!), a BL-ben Tomas Ravellinek szintén négyszer köszönt be, s decemberben megkapta a L'Equipe-től harmadik Aranylabdáját, amivel beállította Platini és Cruyff rekordját. Tavasszal elhódították a scudettót (számára a harmadikat), ám a BL-döntőben a Marseille-től váratlan vereséget szenvedtek.

Hősünk gyakorlatilag az egész szezont fájdalomcsillapítókkal teletömve volt kénytelen végigjátszani, ugyanis az orvosok képtelenek voltak kigyógyítani őt bokasérüléséből, pedig a labdarúgó kétszer is kés alá feküdt. Nyáron újra megműttette magát, de mint később kiderült, az egyszerű beavatkozás közben az orvosok olyan súlyos hibát követtek el, hogy egy fertőzés miatt van Bastennek szögre kellett akasztania oly' sokszor bearanyozott cipőjét – alig 28 esztendősen…

„Marco mindig is úgy játszotta a futballt, mint egy balerina, de bokái már nem bírják a megerőltetést” - nyilatkozta Rene Marti, az őt kezelő orvosok egyike.
„Nem is az zavar engem legjobban, hogy megsérült a bokám, hanem az, hogy néhány doktor bánt el igazából velem. Az ember, aki tönkretette a bokámat, nem futballista volt, hanem sebész!” – búsongott az áldozat.

A támadó a válogatottban 1992 októberében lépett utoljára pályára a lengyelek elleni világbajnoki selejtezőn, ezzel együtt 58 mérkőzésen 27 gólt lőtt - az Ajaxban 143 bajnokin 128-szor, a Milanban 147-en 90-szer (nemzetközi kupamérkőzéseken 18 gólt lőtt 23 fellépésén) volt eredményes. Érdekes módon első és utolsó olaszországi gólját ugyanannak a kapusnak, Nistának lőtte. Hivatalosan 1995. augusztus 18-án búcsúzott el a futballtól a Milan-Juventus mérkőzés előtt, s a San Siróban 85.000 ember tapsolt állva van Bastennek. Aki sokáig nem tudta feldolgozni balszerencséjét, többször is edzésbe állt, járt az USA-ban is rehabilitáción, ám mindhiába

Családjával, feleségével és három gyermekével a napfényes Monacóban telepedett le, golfozgatott, teniszezgetett, ám szívének nem tudott parancsolni: az ezredforduló után a Királyi Holland Labdarúgó Szövetségnél (KNVB) elvégzett egy edzői tanfolyamot, majd beállt egykori játékostársa, John van' t Schip asszisztensének az Ajax második csapatához. Ezért is keltett óriási visszhangot, hogy a kudarccal záródó 2004-es Európa-bajnokság után a szövetség éppen őt nevezte ki kapitánynak. Van Basten (természetesen magával vitte van' t Schipet) merészen látott hozzá a generáció-váltáshoz, ám a németországi világbajnokságon csak egy kört mentek. A nehéz természetű edző a 2008-as Eb-re könnyedén vezette ki legényeit, de már jóval a torna előtt bejelentette, hogy ősztől az Ajax kispadján folytatja, utódja Bert van Marwijk lett.

Az utrechti születésű legényke néhány kisebb környékbeli kölyökklub után került az Ajax futballakadémiájára. Egy legenda szerint Johan Cruyff a nem hivatalos milánói serdülő-világbajnokság alkalmával odafordult az egykori olasz csatárfenoménhez, Sandro Mazzolához s azt mondta neki, hogy az a nyúlánk fekete hajú gyerek a pályán az ő utódja lesz egykoron. „Cruyff megmutatta nekünk, s azonnal megértettük, hogy egy csodálatos játékos áll előttünk” – idézte fel a régi időket Mazzola. A 16 esztendős soványka támadót Marco van Bastennek hívták, aki még nagykorúsága előtt, 1982 áprilisában bemutatkozhatott a nagycsapatban is!

Góllal debütált, majd a következő szezonban Aad de Mos mester egyre több lehetőséget adott neki, amit az ifjúsági világbajnokságon is megfordult pelyhes állú titán kilenc bajnoki góllal hálált meg. A zseniális társak között (Sören Lerby, Gerald Vanenburg, Frank Rijkaard, Wim Kieft, Johann Neeskens, Ronald Koeman, Johnny Bosman) 19 évesen gólkirály lett 28 találatával, s a holland Aranycipőt le sem húzták lábáról amíg el nem igazolt a Milanhoz; sőt, 1986-ban hősünk Európa legkiválóbb gólvadásza lett 26 bajnokin elért 37 treffelésével!

Marco négyszeres gólkirályként, háromszoros bajnokként és háromszoros kupa- és egyszeres KEK-győztesként idejét érezte a váltásnak, s elfogadta az olasz AC Milan ajánlatát. A taljánok nevetséges összeget, 1.5 millió dollárt fizettek érte! Van Basten bemutatkozó bajnokiján, a Pisa ellen máris eredményes volt (tizenegyesből), majd makacs bokasérüléséből felépülve a nyári Európa-bajnokságon gólkirálya lett, a fináléban Rinat Daszajev hálójába minden idők legcsodálatosabb találatainak egyikét elhelyezve, előtte pedig Peter Shiltonnak lőtt mesterhármast. Innentől kezdve mesébe illővé vált karrierje: olasz bajnoki címek, BL-győzelmek és három Aranylabda jelölte azt az utat, amit a nagy Marco bejárt.

Minden idők egyik legjobb csapatával (Galli - Tassotti, Maldini, Costacurta, Baresi – Fuser (Evani, Szavicsevics), Ancelotti, Rijkaard, Donadoni (Lentini, Boban, de Napoli) - Van Basten, Gullit (Massaro, Simone, Papin, Serena)) a holland tulipántrió uralma alá hajtotta az egész világot is. Az 1990-es itáliai világbajnokságon azonban nem sikerült megkoronáznia pályafutását, ő és csapata is kudarcot vallott. A torna után egy gyengébb szezont produkált (alig 11 bajnoki hálórezgetés), de az új mester, az Arrigo Sacchit váltó Fabio Capello alatt újra szárnyalni kezdett: a szezon során három mesterhármast is elért, 25 góljával a bajnoki cím mellé megszerezte az aranycipőt is.

Az 1992-es svédországi kontinenstornán gyakorlatilag elbúcsúzott a válogatottól (ki gondolta volna ezt ekkor még...), úgy, hogy egyetlen gólt sem rúgott, sőt, a dánok elleni kieséskor hibázott a tizenegyespárbajban (noha pályafutása során 92.3 %-os pontosságot ért el e műfajban). Hazatérve egy csodálatos évvel űzte el a gondfelhőket drukkerei homlokáról: a Sere A-ban az SSC Napolinak négyet rúgott (Ciro Ferrara és Fabio Cannavaro mellett!), a BL-ben Tomas Ravellinek szintén négyszer köszönt be, s decemberben megkapta a L'Equipe-től harmadik Aranylabdáját, amivel beállította Platini és Cruyff rekordját. Tavasszal elhódították a scudettót (számára a harmadikat), ám a BL-döntőben a Marseille-től váratlan vereséget szenvedtek.

Hősünk gyakorlatilag az egész szezont fájdalomcsillapítókkal teletömve volt kénytelen végigjátszani, ugyanis az orvosok képtelenek voltak kigyógyítani őt bokasérüléséből, pedig a labdarúgó kétszer is kés alá feküdt. Nyáron újra megműttette magát, de mint később kiderült, az egyszerű beavatkozás közben az orvosok olyan súlyos hibát követtek el, hogy egy fertőzés miatt van Bastennek szögre kellett akasztania oly' sokszor bearanyozott cipőjét – alig 28 esztendősen…

„Marco mindig is úgy játszotta a futballt, mint egy balerina, de bokái már nem bírják a megerőltetést” - nyilatkozta Rene Marti, az őt kezelő orvosok egyike.
„Nem is az zavar engem legjobban, hogy megsérült a bokám, hanem az, hogy néhány doktor bánt el igazából velem. Az ember, aki tönkretette a bokámat, nem futballista volt, hanem sebész!” – búsongott az áldozat.

A támadó a válogatottban 1992 októberében lépett utoljára pályára a lengyelek elleni világbajnoki selejtezőn, ezzel együtt 58 mérkőzésen 27 gólt lőtt - az Ajaxban 143 bajnokin 128-szor, a Milanban 147-en 90-szer (nemzetközi kupamérkőzéseken 18 gólt lőtt 23 fellépésén) volt eredményes. Érdekes módon első és utolsó olaszországi gólját ugyanannak a kapusnak, Nistának lőtte. Hivatalosan 1995. augusztus 18-án búcsúzott el a futballtól a Milan-Juventus mérkőzés előtt, s a San Siróban 85.000 ember tapsolt állva van Bastennek. Aki sokáig nem tudta feldolgozni balszerencséjét, többször is edzésbe állt, járt az USA-ban is rehabilitáción, ám mindhiába

Családjával, feleségével és három gyermekével a napfényes Monacóban telepedett le, golfozgatott, teniszezgetett, ám szívének nem tudott parancsolni: az ezredforduló után a Királyi Holland Labdarúgó Szövetségnél (KNVB) elvégzett egy edzői tanfolyamot, majd beállt egykori játékostársa, John van' t Schip asszisztensének az Ajax második csapatához. Ezért is keltett óriási visszhangot, hogy a kudarccal záródó 2004-es Európa-bajnokság után a szövetség éppen őt nevezte ki kapitánynak. Van Basten (természetesen magával vitte van' t Schipet) merészen látott hozzá a generáció-váltáshoz, ám a németországi világbajnokságon csak egy kört mentek. A nehéz természetű edző a 2008-as Eb-re könnyedén vezette ki legényeit, de már jóval a torna előtt bejelentette, hogy ősztől az Ajax kispadján folytatja, utódja Bert van Marwijk lett.

A kontinenstornán meg is bukott annak rendje és módja szerint, Amszterdamban jól kezdett, ám jött egy nagyobb hullámvölgy (négy mérkőzésen egyetlen pont), amikor elszállt az aranyesély, később pedig a PSV-től és a Spartától is négy góllal kaptak ki, ekkor meg a harmadik helyre szorultak vissza – vagyis nem jutottak be a BL-be, Van Basten pedig 2009 májusában lemondott, majd szolgálta a Herrenveent és az AZ-t is, aztán felcsapott a válogatottnál Louis van Gaal segédedzőjének, itt egészen 2016-ig dolgozott, jelenleg a FIFA alkalmazottja.