„A lábam most már elég erős”

A megszerzett labdával Pálinger Katalin pontosan indítja a bal szélen száguldó Nagy Ivettet, aki elkapja a labdát, hármat lép, mit lép, szökken, szárnyal, majd a hálóba lő. Nem is olyan régen megszokott, akár öt-hat alkalommal is megismétlődő jelenet volt ez a Dunaferr-meccseken. Azóta sok víz lefolyt a Dunán, az akció egyik főszereplője, a kitűnő kapus már megjárta Dániát, manapság a Krim Ljubljana erőssége. A szélső viszont hű maradt az újvárosiakhoz, de sérülések miatt sokat kihagyott. Most abban reménykedik, hogy ismét szebb szakaszához érkezik a pályafutása. A válogatottban három esztendeje bemutatkozó 24 éves kézilabdázó kálváriája tavaly februárban, a Dunaferr podgoricai BL-mérkőzésén kezdődött.

– Az egyik lövést követően, a talajra érkezésnél történt a baj – mondta Nagy Ivett. – A bal térdemben elszakadt a keresztszalag. Egy hónappal a sérülésem után már játszani akartam, de nem tudtam. Tavaly márciusban Hangody László professzor elvégezte a térdszalagműtétet.

– Tökéletes lett a lába?
– Igen, de az idén, az év elején a debreceni bajnoki mérkőzésünkön jött az újabb baj. Letapadt a lábam, leszakadt a porc, a pótolt keresztszalag is megsérült. Az előző műtétet követően majdnem pontosan egy évre rá újabb operáció következett. A legutóbbi bajnokság végén szerettem volna újra játszani, de gyenge volt a lábam, ezért a csapat vezetőivel közösen úgy döntöttünk, hogy inkább kivárunk, és csak a teljes alapozást végigdolgozva térek vissza.

– Itt tart most. Minden rendben van?
– Úgy érzem, a lábam már elég erős, tudok játszani, de vannak még gondjaim. Sok mindentől félek. Néhány hete, a csapat első edzésén még szinte semmit sem mertem megcsinálni, egy hétig kapura sem lőttem, cselezéssel sem próbálkoztam. A Győr elleni idegenbeli edzőmeccsen már beszálltam, lőttem, cseleztem is. Naponta csökken bennem a félsz, remélem, ahogy telik az idő, teljesen elmúlik a rossz érzés.

– Érez fájdalmat?
– Nem, de a korábbi sérüléseim alkalmával sem éreztem semmi különöset, mégis bekövetkezett a baj. Éppen ez a tudat bénít.

– Milyen edzéseket végez jelenleg?
– Mindent együtt csinálok a társaimmal, a tréning után is a pályán maradok, kicsit gyakorolom a lövéseket. Kovács Péter nagyon erős kondiedzéseket tart, de a tréningek után még külön is dolgozom a lábgépeken. Odahaza a Deener nevű segédeszközzel is erősítem a lábam. Ez egy lapos labdához hasonló párna, egyensúlyozva kell rajta állni.

– Kovács Péter edző mit vár öntől?
– Átérzi a helyzetemet, türelmes velem. A győriek elleni itthoni meccs második félidejében küldött pályára. Hosszú idő után először lőttem a szélről kapura mérkőzésen. Utána nagyon megijedtem, azt hittem, baj van. Jöttek felém a társaim, majdnem könnyeztem. Kirohantam a mosdóba, kicsit észhez tértem, majd visszajöttem. Az edzőnk bátorított, és visszaküldött a pályára.

– Hogyan tervezi a folytatást?
– Nem kötöm dátumhoz a visszatérésemet. Ugyanolyan játékos szeretnék lenni, mint amilyen voltam. Ha nem sikerül, akkor nem erőltetem. A műtött keresztszalagom elég laza, ha mégis újra kell operálni, valószínűleg vállalom, hiszen még csak huszonnégy éves vagyok, az orvosok is biztatnak, hogy ne csüggedjek.

– Németh András szövetségi kapitány kereste?
– Az utóbbi időben nem, de korábban mondta, számít rám, csak legyek teljesen egészséges.

– Milyen az új edzővel felfrissített csapatban a hangulat?
– Jót tett nekünk az edzőváltás, más gyakorlatokat végzünk, új módszer szerint készülünk. Kovács Péter is a fiúktól jött, akárcsak elődje, Kiss Szilárd, az ottani módszereket alkalmazza. A most megszerzett erőnlét nagyon sokáig kitart. Úgy veszem észre, fiatal, jó szellemű társaság alakul. Sokat bolondozunk, a két külföldi lány, Szvetlana Obucina és Paula Ungureanu nagyon jó fej. Laluska Esztert emberként, játékosként nagyon kedvelem, ő és Őri Adrienn sokat segíthet csapatunknak. Sokan féltenek bennünket, mondván, meggyengültünk, én azonban nem tartok az új bajnokságtól. Úgy látom, a társaim is bizakodóak. Volt már rá példa, hogy kevésbé neves kézilabdázókkal is bajnokságot nyertünk.