Mindenki boldog volt vasárnap Tiszaújvárosban, a 10. BG-TVK Világkupa befejeztével. A két bajnok, az ausztrál Brad Kahlefeldt és a német Joelle Franzmann a győzelemnek és az egyenként 12 500 dolláros pénzdíjnak örült, a magyarok annak, hogy Szabó Zita, Walkó Andrea és Kuttor Csaba bekerült a díjazottak közé.
Éjfélig tartó Zséda- és Fenyő Miklós-koncerttel, tűzijátékkal tették még emlékezetesebbé a rendezők a vasárnapi Vk-versenyt, amely az 1997-es premier óta a tizedik volt a sorban. A jubileum megmozgatta a Tisza-parti város apraját-nagyját, gyakorlatilag Tiszaújváros teljes lakossága ott tombolt a viadal útvonala mentén, majd az éjszakába nyúló szuperbulin. Még arra is maradt erő, hogy a rendezői csapat leleményes tagjai meglepetéssel köszöntsék az ekkor már holtfáradt főrendezőt, a viadal szellemi atyját, Márkus Gábort. „Szakadatlan hajsza a rendezés, hétfő reggel szusszan egyet az ember, de lényegében azonnal meg kell kezdeni az előkészületeket a tizenegyedik, a kétezer-hetes viadalra. A pekingi olimpiáig, s a – reményeink szerint – Budapesten sorra kerülő kétezer-tízes világbajnokságig mindenképpen folytatjuk, aztán majd meglátjuk, hogyan tovább. Leslie McDonald, a nemzetközi szövetség, az ITU elnöke még vasárnap este Pestre autózott, mert reggel korán indult a gépe Londonba. Ő is el volt varázsolva, agyondicsérte a versenyt, csak azért berzenkedett egy kicsit, hogy túlságosan hangosan szólt a zene. No de hát ezt a versenyt nem az ő korosztályának rendezzük – az elnök úr hetvennégy éves –, a sokezres közönség pedig élvezi a zseniális műsorvezetőnk, Péter Attila teremtette bulihangulatot” – vonta meg a mérleget a civilben fogorvos Márkus immár hétfő délután egy foghúzás és egy tömés közötti röpke szünetben.Lehmann Tibor szövetségi kapitány arra az ITU-elnöki felvetésre reflektált, hogy szép, szép a tiszaújvárosi verseny, mintául szolgálhat bárkinek a világon, no de hol maradnak a magyar klasszisok, akik Vk-viadalt is nyerhetnének?„Magam is érzem, mekkora ellentmondás feszül a Világkupa-sorozat egyik legszínvonalasabb versenyeként számon tartott tiszaújvárosi találkozó és a magyar triatlon színvonala között. Próbálunk elmozdulni a holtpontról, de sajnos tény, hogy áttörés egyelőre aligha várható. A legnagyobb baj, hogy kimaradt tíz év a harminchárom éves Kuttor Csabáék generációja és a feltörekvő huszonévesek korosztálya között. Azért azt is kell látni, hogy jobbak lehettek volna az eredményeink, ha nem bukik hatalmasat a kerékpáros szakaszon kedvező pozícióban tekerő Nógrádi Tamás és Török Dániel, az új nemzedék két jeles képviselője. Felelősségem tudatában állítom, a mieink sem edzenek kevesebbet, mint például az idén négy Világkupa-futamon győztes ausztrál Brad Kahlefeldt. A különbség a mentalitásban s az önbizalom mértékében van. Kahlefeldt odahaza olimpiai és világbajnokok társaságában készül, s ha eljön hozzánk, úgy rajtol el a pontonról, hogy majd szanaszét aprítja a mezőnyt. És szanaszét is aprítja.”A gondolatmenet végére csattanóként kívánkozik Márkus doktor megjegyzése: „A wimbledoni bajnokságot sem szüntetik meg, pedig már az idejét sem tudjuk, mikor nyert ott legutóbb angol teniszező...”