Több mint pilóta

– Mi a legjobb a repülésnek ebben a műfajában?
– A repülés már önmagában nagyon élvezetes, de a Red Bull Air Race még annál is sokkal jobb – mondta Besenyei Péter. – Ötvözi a műrepülést és a gyorsasági versenyzést: a föld közelében repülünk, akadályok között, időre. Hatalmas kaland, minden versenyző imádja.

– Biztos veregetik is a vállát, hiszen ha jól tudom, ön a sorozat szellemi atyja.
– Azért ez erős túlzás. A Red Bull főnöke találta ki, hogy rendezzünk egy a Formula–1-hez hasonló versenyt a levegőben. Engem, mint repülésben jártas embert kértek fel a tervezésre. Összeállt egy csapat – többségében magyarok – és tizenkét hónap alatt elkészült a terv, a versenyszabályzat, minden. Ez azonban nem jelenti azt, hogy tökéletes volt, hiszen a mai napig folyamatosan fejlődik.

Egymillió ember szurkol a versenyeken

– Úgy tűnik, a közönségnek tetszik.
– Számomra is megdöbbentő, hogy néhány helyszínen egymillió ember kíséri figyelemmel a történéseket. Szerintem nincs még egy sportág, amely ennyi nézőt vonzana.

– Mi alapján választják ki a sorozat résztvevőit?
– Eleinte meghívásos alapon működött, a legjobbak közül választott a Red Bull, most van bizonyos alapkövetelmény – feltétel, hogy a jelentkező pilóta világ- vagy Európa-bajnokságon legalább egyszer a legjobbak között végezzen –, ezt még egyhetes edzőtábor követi, ahol kiválasztják a legrátermettebbeket.

– Önnek biztos helye van közöttük. Vállalkozna egy kis esélylatolgatásra a vasárnapi magyar verseny előtt?
– Hat nagyon gyors gép van a mezőnyben, és a pilóták is kiválóak, úgyhogy szoros küzdelem várható. Tizedeken, századokon múlik majd a győzelem. De azért optimista vagyok.

– Gondolom, a hazai pályának itt semmi jelentősége, hiszen a levegő mindenütt egyforma, nem? Számít például, hogy aszfaltos út vagy éppen a Duna vize fölött repül az ember?
– A víz csak akkor okoz gondot, ha túl nagy felületen helyezkedik el, és nincs a környéken hajó, stég vagy sziget, egyáltalán, valami viszonyítási pont. A Dunával ebből a szempontból nincs semmi gond, mivel a pontonok nagyon közel vannak egymáshoz. És a pilóták amúgy is inkább a kapukra koncentrálnak.

– Mondja, ön semmitől sem fél? Pontosítok: félt már valaha repülőn?
– Hogy féltem, az túlzás, de az utasszállító gépeken, amelyeken semmi közöm az egészhez, és nem látom, hogy ki vezet, nem érzem magam túl jól. Szeretem, ha az én kezemben van a kormány.

Minden géppel le lehet szállni

– És a saját gépén? Ott érezte már magát veszélyben?
– Voltak meleg pillanatok, de ilyenkor az ember igyekszik nem elveszíteni a fejét. Végzi a dolgát, és csak utólag gondolkodik el azon, hogy ez vagy az a helyzet esetleg veszélyes volt.

– Látom, kerüli a veszélyt mint témát.
– Nem kerülöm. Amikor Budaörsön voltam berepülő pilóta, előfordult, hogy megállt, kigyulladt a motor. Azokat a helyzeteket is meg kellett oldani.

– Akkor is le lehet szállni, ha megáll a motor?
– Minden géppel le lehet szállni. Persze attól függ, milyen magasan történik a baj, és milyen messze kell vinni a repülőt.

Cápavadászatban „csak” második lett

– Maradjunk annál a lényegesen kedvezőbb verziónál, hogy a levegőben van a gép, és különböző manővereket hajt végre. Szerdán egy ilyen bemutató után a Formula–1-es Scott Speednek fülig ért a szája. Mindenki ilyen jól bírja?
– Dehogyis! Voltak jó néhányan, akik lényegesen sápadtabban szálltak ki a gépemből, pedig nem is csináltam velük annyi mindent, mint Scott-tal.

– Mi az, ami a legjobban megviseli az utasait?
– Az, hogy nem szoktak hozzá az efféle terheléshez, a hirtelen irányváltoztatásokhoz, ahhoz, hogy a súlytalanságból negatív terhelésbe megyünk át. A rengeteg pörgés-forgástól pedig felborul az ember egyensúlyrendszere. Én minden utasomra vigyázok, figyelem, mennyit bír. De amit Scott-tal műveltem, azt talán utassal még sohasem sikerült.

– Nagy élmény lehetett számára... És ön kivel tudja a legjobban megosztani az élményeit? A pilótatársakkal vagy „földi halandókkal”?
– A többiekkel általában nem beszélünk erről, az élmény mindenkinek a sajátja, mindenki maga éli át.

– Akkor miről beszélgetnek mondjuk az esti sörözéskor?
– Zenéről, nőkről, autókról...

– Milyen zenét szeret?
– Sokfélét. Régen zongoráztam, és a mai napig nem tudok meglenni zene nélkül. Folyamatosan szól valami a lakásomban és az autómban egyaránt.

– Nem beszélve arról, amikor műrepül.
– Igen, akkor is. A Világkupán egy magyar együttes, a Hipnotix zenéjére mutatom be a gyakorlatomat, zseniális zenét játszanak.

– Mi újság a cápákkal? A hangároknál hallottam egy pletykát arról, hogy cápahorgászatban csak ezüstérmes.
– Dél-Afrikában voltunk a párommal, és persze a helyi pilóták között híre ment. Éppen ott volt az egyik barátom, Frank Vers-teeah is, és csatlakozott hozzánk, amikor átmentünk Namíbiába. A partról két nagyon hasonló cápát fogtunk, le is fényképeztük őket, de az övé öt dekával nehezebb volt. Öt éve ugrat ezzel.

– De ön sem maradt adósa.
– Nem ám! Nemrég megtanultam kezelni a számítógépen a photoshopot, és egy trükk segítségével a közös képünkön kétszeresére nagyítottam a saját cápámat, és átküldtem neki a fotót e-mailen. Gondolhatja, egy perc múlva csöngött a telefonom... – mosolyog, mert végszóra megcsörren a mobilja. Hiába, a magyar verseny hetében ő a legelfoglaltabb pilóta a reptéren.