A magyar Don King

A Bécsi úti irodában két csinos asszisztens hölgy s egy zsemleszínű labrador retriver fogadja a látogatót, no meg hamisítatlan „menedzseri” légkör – ha létezik egyáltalán ilyesmi. A sarokban jókora palatábla, azon folyamatábrák, a soron következő, szentesi bokszgála megvalósítási terve – látszik, ide nem idejüket múlatni jönnek a munkatársak. Rácz Félix még gyorsan telefonál egyet, aztán megérkezik az ananászízű gyümölcstea, s kezdhetjük a beszélgetést.

Az Egyesült Államok elnöke akart lenni

– Egy hete rendezte meg első golfversenyét. Hogyan kerül a csizma az asztalra, azaz miként csöppen bele egy bokszmenedzser egy kimondottan „úri sport” világába?
– Ez tulajdonképpen már a második volt, hiszen a közvetítési jogok értékesítése révén a néhány héttel ezelőtti gödi viadalokban is vastagon benne voltam – mondta Rácz Félix. – Arról van szó, hogy elhatároztam, bővítem tevékenységi körünket, s a profi bokszon kívül a teniszben, a golfban és a vitorlássportban is szervezek eseményeket.

– Csupa úgynevezett pénzes sportág, amelyek társasági magazinok témáját jelentik…
– Nem véletlenül. Mindig is ez a világ vonzott, s meggyőződésem, ebben a szegmensben van keresnivalónk.

– Gyerekként is vonzotta a siker, a csillogás?
– Akár a mágnes a vasat. Jól szituált családban nőttem fel Szatmárnémetiben. Édesapám, Rácz György a román bokszválogatott szövetségi kapitánya volt, édesanyám, Léna – aki orosz származású – egy szocialista nagyvállalat vezető beosztású munkatársaként dolgozott. Szóval nem a szegénység kényszerített bennünket át a határon. Csakhogy édesapámnak ilyen névvel – Rácz György – nem sok esélye volt az érvényesülésre Romániában, másrészt már akkor leküzdhetetlen kalandvágy dolgozott bennem. Így aztán alig hogy átjöttem Magyarországra, máris továbbálltam Franciaországba, majd kis idő elteltével az Egyesült Államokban, Miamiban kötöttem ki.

– Mi az ördögöt csinált Miamiban?
– Intenzíven azon fantáziáltam, hogyan lehetnék én az Egyesült Államok első, nem amerikai születésű elnöke… Aztán hamar kiderült, ennek csekély a valószínűsége, így nyolc hónap után felültem egy Budapestre tartó gépre, és hazajöttem.

– Mikor vágott bele a menedzseri szakmába?
– Édesapámmal 1992-ben megalapítottuk az Unio Box Teamet. Tizenkilenc éves voltam, tele tettvággyal, de minden tapasztalat híján. Ugyan korábban magam is bokszoltam, az ötvenegy, majd az ötvennégy kilóban, de gyorsan rájöttem, hogy Magyarországon – olyan kiválóságok mellett, mint Kovács István, Bognár László vagy Váradi János – nem lehetek olimpiai bajnok, a második hellyel pedig már akkor sem értem volna be. Szóval létrehoztuk az Uniót, amelyben 2002-ig dolgoztunk együtt édesapámmal. Akkor önállósultam, életre hívtam a Felix Promotiont, majd nemrégiben a Fair Play Managementet, amely a másik három sportág eseményeit szervezi.

– Melyek a legfontosabb értékek az életében?
– Sok dolog van, amit értékesnek tartok. Mondhatnék közhelyeket, de nem teszem: szeretem a minőséget és a biztonságot a magánéletemben, ugyanakkor eléggé „bevállalós” vagyok üzletileg. Vonz a kockázat, el sem tudom képzelni az életemet az adrenalin pezsgése nélkül. Már kissrácnak is hiperaktív gyerekként tartott számon a környezetem, afféle perpetuum mobile voltam, imádtam a kihívásokat. Manapság sem vagyok képes sokáig a fenekemen vagy a babérjaimon ülni…

A Profi szó ne csak azt jelentse, pénzt kapnak

– Miért, vannak?
– Nézze, tudom, hogy ez nagyon szerénytelenül hangzik az én számból, de az elmúlt öt évben mindig engem választottak meg az év profiboksz-menedzserének, a szövetség hivatásos tagozata szakmai bizottságának én vagyok az elnöke. Harminchárom éves fejjel eljutottam oda és elértem azt, amiről a legtöbb szakmabeli csak álmodik. Más ebben az életkorban kezdi pályafutását, az én hátam mögött pedig már olyan, emlékezetes meccsek állnak, mint például a Kovács Attila–Mamadou Thiam összecsapás a nagyváltósúly Európa-bajnoki övéért, a két Nagy „Csonttörő” János–Julio Pablo Chacón meccs, az emlékezetes Csábi Bettina–Miló Viktória vb-címmérkőzés vagy éppen Nagy „Hóhér” József mérkőzései. Csonttörőt meg Hóhért eljuttattam a Los Angeles-i STAPLES Centerbe, ahol utóbbi győzni is tudott. Az egyik legnagyobb menedzseri teljesítményemnek a 2003-as, dubai gála megszervezését tartom, amelynek két évig tartott az előkészítése. Mi voltunk az elsők, akiknek sikerült ott gálát szervezniük, azóta sem jött ez össze senkinek. Sőt rendeztünk már Romániában, Szlovákiában, az egykori Jugoszláviában is bokszgálákat.

– Két éve az európai Top tízben tartják számon a menedzserek között. Milyen a hazai menedzseri mezőny?
– Tizenegyünknek van licence, köztük olyan, közismert embereknek, mint Dámosy Zsolt, Győri József, Veres László. Úgy érzem, mindenkivel jó a viszonyom, Dámosyval például szerdánként néha együtt teremfocizunk, a születésnapomat a Boxutca étteremben tartottam. Az üzlet másik tulajdonosával, Kovács „Kokó” Istvánnal baráti és üzleti kapcsolatot ápolok, a soron következő, szentesi gálánkra, szeptember kilencedikére például őt delegálta supervisornak a WBO a Mészáros András–Sztaniszlav Merdov pehelysúlyú interkontinentális bajnoki címmérkőzésre.

– Akkor tehát milyen is a mezőny?
– Bizony, olyanok is akadnak a hazai „edzők” között, akiknek súlyos hiányosságaik vannak, például nem tudnak szabályosan feltenni a versenyzőjüknek egy profi bandázst, vagy fogalmuk sincs arról, hány súlycsoport létezik a hivatásosoknál s melyek a súlyhatárok. Azt is illene tudniuk, hogy melyik világszövetségnél menti meg a gong a bokszolót a kiszámolástól, hogy száz milligramm adrenalinnak és fehér vazelinnak is kell lennie a szorítósarokban. De még sorolhatnám. A profi szó ne csak azt jelentse, hogy kapjunk pénzt azért, amiért dolgozunk, hanem azt is, hogy magasabb szinten teljesítünk és jobban ismerjük a szakmát, mint adott esetben bármely amatőr.

Az Universum szintje sem elérhetetlen

– Don King nemrégiben ünnepelte a hetvenötödik születésnapját. Magyarországról el lehet jutni abba a magasságba, ahol ő működik?
– Ha addig nem is, mert a gazdasági helyzet ezt még jó ideig nem teszi lehetővé, de az Universum Box-Promotion szintje sem elérhetetlen. Soha semmire nem mondom azt, hogy lehetetlen, s megint csak ismételni tudom önmagam: feleannyi idős vagyok, mint Herr Kohl, az Universum tulajdonosa vagy éppen a Fabrice Tiozzót menedzselő Michel Acaries, netán Frank Warren. A világszövetségek tenderein tizenkilencszer indultunk, ebből tizennégyet megnyertünk németekkel, olaszokkal, franciákkal szemben. Azt hiszem, ez nem rossz arány… Csak akarni kell, de azt nagyon!

– Ki volt eddig a legsikeresebb versenyzője?
– Nehéz kérdés. Miló Viktória, Csábi Bettina, Nagy „Csonttörő” János világbajnokok. Kihozták magukból a maximumot, de szerintem van még mindegyikükben tartalék. Csonttörő Chacón elleni meccsei például bekerültek a hazai klasszikusok közé, Nagy „Hóhér” Józsi is roppant sikeres és népszerű bajnok, de talán Kovács „Vipera” Attila, az újdonsült IBO-világbajnok is nagyon sokra viheti. Egyrészt nagy ütőerejű, kiváló bokszoló, másrészt igazán médiaképes, jóképű, kellemes beszélgetőpartner. És PR-szempontból az sem hátrány, hogy a tavalyi Miss Universe Hungary győztese, Proksa Szandra a barátnője...