Győzelemre kész sereg a stadionban

Csak úgy spricceltek a török újságírók a Puskás Ferenc Stadionban, beélesített mikrofonokkal, tintakarcolásra kész tollakkal, pedig...

Pedig nem is Hakan Sükür sétált ki a játékoskijárón.

Azonban a törökök ugrottak, mikrofonok, fényképezőgépek, kamerák kerültek elő, és Tóth Balázs máris mondhatta a magáét. Olyan érdeklődéssel vették körbe a török Erciyesspor csapatánál légióskodó középpályásunkat, mintha egyenesen az egri vár ostromáról érkezett volna. Pedig csupán néhány apró információt, visszafogott esélylatolgatást kaphattak cserébe. Fontos ez a meccs Isztambulban, Izmirben, Antalyában és persze egész Törökországban, de ugyanilyen fontos Magyarországon. Ha már jól elvertük Zenicán a bosnyákokat, viszszaadva a szurkolók hitét, helyreállítva a norvég meccsen kicsorbult tekintélyt, akkor most illene folytatni egy bravúrral.

Merthogy bravúr lenne a törökök elleni győzelem. Mondta is Bozsik Péter a csütörtök esti edzés előtt sebtiben összehívott sajtótájékoztatón, hogy: „Szeretnénk izgalmas, szoros meccset játszani, de vitán felüli, hogy ellenfelünk jobb játékosokból áll. Nehéz dolgunk lesz, megvan már a taktika, de erről még nem szeretnék beszélni.”

A közhelynél nem több két mondat után edzett a válogatott.

Volt sok-sok újságíró, magyar és török, a lelátón néhány tucat szurkoló, s valamennyien azt láthatták, hogy a tiszta szürkébe öltözött magyar csapat tagjai jókedvűen kezdenek hozzá a cicázáshoz, majd ugyanilyen hangulatban látnak hozzá a kétkapus játékhoz. Biztatásban nem volt hiány, még a pálya szélén álló Dunai Antal is megcsillantotta, milyen is a magyaros stílus: utcai cipőben, elegáns öltönyben nekiállt dekázni egy miniatűr, tenyérnyi futball-labdával, megmutatva, hogy az igazi klasszis kalapban, sétapálcával is képes váratlan megoldásokra (csalfa vágy: ha most lenne egy ilyen támadónk...).

Most nem a trükközésben, hanem az erőben bízhatunk, mondjuk Torghelle Sándor harcosságában, konok győzni akarásában. Ő a csütörtök esti edzésen is hatalmas lelkesedéssel dolgozott. No, persze a többiekre sem lehetett panasz, a kifogástalan állapotba hozott, a régi szép időkre emlékeztető zöld gyepen pörgött, futott a csapat.

Lestük a játékteret, hátha okosabbak leszünk az ügyben, hogy ki kezd majd a törökök ellen, azonban az összeállításról egyelőre még halk információk sincsenek. A kapitány meglehetősen sejtelmesen beszélt, s mint mondta, még egyet aludnia kell, hogy megálmodhassa a legjobb csapatot.

Az edzés befejeztével szétnéztünk a pénztárak környékén, hátha felcsillan valami a várható meccshangulatból, de csak az ásító magány volt az úr a stadion környékén. Persze, drága a jegy. Öt-, nyolc- és tízezer forint. A szomorú tény az, hogy a méregdrága belépőkből eddig nyolcezer fogyott el, ráadásul ebből háromezret a törökök vásároltak meg.

Hogy lesz ebből fergeteges szurkolás?

Az mégsem eshet meg, hogy a törökök csatakiáltása elnyomja majd a magyar tábor hangját.

Az lenne még az igazi csúfság...