„Kiszolgálni a közönséget”

– Emlékszik, mikor lett utoljára az év jégkorongozója?
– Talán 1994-ben vagy 1995-ben, azóta nem – gondolkodott el Ocskay Gábor. – Nem is vártam az elismerést, viszont nagyon örülök neki, sokat jelent. Többen kérdezik, mit lehet egyáltalán még elérni 31 évesen a magyar hokiban, de mindig van valami, amiért érdemes küzdeni, mindig vannak újabb célok, amelyeket ki lehet tűzni. Az idén az első nehéz feladat a Kontinentális Kupa, három nagyon erős ellenféllel. A legfontosabb kiszolgálni a közönséget, és hogy minél több olyan tapasztalattal gazdagodjunk, amelyet felhasználhatunk a következő két-három hónapban az Interligában és a világbajnokságon.

– Még mindig tud tanulni a mérkőzésekből?
– Hogyne. Nem véletlenül hívják a hokit a huszonegyedik század sportjának: óriási a fejlődés, évről évre, hónapról hónapra is rengeteget változik a játék.

– És a csapat vagy a válogatott fiataljai tanulnak öntől?
– Elsősorban szép szóval próbálok meg hatni rájuk, elmondom nekik, hogy a saját kezükben van az esélyük, hogy sikeresek legyenek. Mindenkinek a személyiségétől függ, hatnak-e rá a szavaim. Van, aki néha egy kicsit meg is sértődik, de azért hallgatnak rám. És nemcsak ők, hanem az idősebbek is.

– A Kontinentális Kupára hogyan készülnek? Feltérképezték már az ellenfeleket?
– Ez a következő napok feladata lesz. Az előttünk álló tennivalóra koncentrálunk, így egyelőre az első, az Omszk elleni mérkőzéssel foglalkozunk. Ez Roman Abra-movics csapata, a sportág Chelsea-je. Amíg szünetelt az NHL, Jaromír Jágr is náluk szerepelt, ami, azt hiszem, mindent elárul. Sejtjük, mire képesek, hiszen játszottunk már orosz szuperligás csapattal: tavaly a Lada Togliattitól úgy kaptunk ki négy háromra, hogy öt perccel a vége előtt még döntetlen volt az állás, ráadásul az ellenfél mind a négy gólját emberelőnyből szerezte. Az volt talán a Volán történetének legjobb mérkőzése…

– Tavaly nyeretlenül zárták a Kontinentális Kupát.
– Egyre erősebbek az ellenfelek. Most a papíron leggyengébb Dinamo Minszk is nagyon jó, hogy a Tamperéről, amely a finn bajnokság egyik élcsapata és az Omszkról ne is beszéljünk. Két éve az olasz Milano, amelyet le is győztünk, vagy tavaly a svájci Zürich azért másfajta hokit játszott, az a stílus jobban is fekszik nekünk, mint az orosz iskola.

– A hét végén mi lehet a követendő taktika?
– Természetesen elsősorban a biztos védekezésre kell építenünk, és nagyon fontos, hogy alkalmazkodni tudjunk a hazaitól eltérő stílusú játékvezetéshez. Vigyáznunk kell a felesleges kiállításokkal, hiszen emberhátrányban jobban fárad a csapat, és ezen a szinten az ellenfelek nem hagyják kihasználatlanul lehetőségeiket.

– Elszegődne még légiósnak?
– Attól függ, honnan keresnek meg. Ha úgy találnám, hogy van kihívás a feladatban, biztosan elvállalnám. Jól érzem magam Fehérváron, de nem vagyok bebetonozva. Azt gondolom, harmincegy évesen nem vagyok öreg, a következő három-négy év talán a legjobb kor egy hokis számára.