Ollé, ollé, ollé!

A magyar futball botrányos létesítményhelyzetének (még) élő szimbóluma a Puskás Ferenc Stadion, amelyet hatalmas beruházásként kezdtek építeni, félkészen átadták 1953-ban, s aztán (a következő évben elveszített vb-döntő okozta keserűség máig élő jelképeként) sohasem fejezték be. Nagyjából azóta, fél évszázada egyre kevesebb és kevesebb futballpálya van az országban, s az állapotuk egyre siralmasabb. És ez éppen úgy igaz a stadionokra, mint a falusi vagy iskolai pályákra. Korábban egy-egy elszigetelt helyi kezdeményezés eredményezett szép új létesítményeket, az ezredfordulón a stadionrekonstrukciós program keretében értek el eredményeket, néhány profi csapat arénája gyönyörűen megújult, s azóta is vannak jó példák pályázati úton vagy önerőből megvalósított füves, műfüves futballpályák létesítésére, de az országos átlag, nem is beszélve a budapestiről, szörnyű képet mutat.

Csak nálunk csökkent a létesítmények száma

Amikor az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) fennállásának ötvenedik évfordulóján, 2004-ben összesítette, hogy tagállamaiban miként fejlődött a futball az alapítás óta eltelt fél évszázadban, kiderült, hogy Magyarország a szervezet egyetlen tagállama az 52 közül, amelyikben 1954 óta nem nőtt, hanem csökkent a játékosok és a futballpályák száma. Az általánosan jellemző tendencia a hatalmas növekedés volt, keleten és nyugaton egyaránt. Kivéve Magyarországot. S ha már itt tartunk, talán meg is találtuk egyik okát futballunk elképesztő színvonalcsökkenésének ugyanezen idő alatt.

A második világháború előtti években volt olyan hétvége, amikor csak Budapesten ezer nagypályás meccset rendeztek, ami kétezer (!) csapatot és vagy három-, négyszáz pályát jelent. Aztán amíg a világ felzárkózott erre a szintre, nálunk leépült az infrastruktúra. A háború után még majdnem minden pályát újjáépítettek, ám ezt követően, a szocializmus éveiben szomorú stagnálás volt a jellemző a lassú rohadással, no meg a játszóterek, iskolák rettenetes betonpályáival. A rendszerváltozás után aztán rohamosan tűntek el az addigra már eléggé romos sporttelepek, főleg a nagyvárosokban, csak Budapesten százas nagyságrendű az elmúlt húsz évben felszámolt, beépített futballpályák száma. Az újonnan épített létesítmények, műfüves pályák száma (ilyen is van azért) eközben a tucatot is alig éri el.

Mégiscsak megmozdult valami, amikor egy-egy erősebb klub, valamely igényesebb önkormányzat, tehetősebb támogató révén elkezdtek megint felbukkanni a szépen rendben tartott sporttelepek, és megjelentek az első műfüves nagypályák is. Vidéken és Budapesten is egyre több van belőlük, s bár kezdetben létesült egy-egy kevéssé használható, kezdetleges műfű -borítás, a technológia rohamos fejlődésével a magyar futball egyik nagy szakmai gondja is megoldódhat. Az egyre hosszabbra nyúló és egyre sárosabb tél idehaza hónapokra lehetetlenné teszi a hagyományos füves pályák használatát, a harmadik generációs (élettani hatásaiban és fizikailag is megtévesztően hasonlít a fűre) mesterséges borítás azonban folyamatosan lehetővé teszi az edzést és a meccseket is.

Az idén legalább ötven építkezés várható

Ezeken a borításokon már Bajnokok Ligája-mérkőzés rendezését is engedélyezi az UEFA, s játszottak is már BL-meccset műfüvön Salzburgban és Moszkvában is. Idehaza a tavaly elkészült budafoki pályát emlegeti a futballista közbeszéd a legjobb, „legélethűbb” műfüves pályaként. És a néhány hasonló létesítmény folyamatosan foglalt, sokszor még a profi csapatok is sorban állnak, hogy bérelhessék őket.
Ha minden jól megy, hamarosan egymás után készülhetnek el a hasonló pályák országszerte, indul ugyanis az „Ollé”, azaz az Országos Labdarúgópálya Létesítési Program, amelynek vezetője, az MLSZ elnöksége részéről az ügy felügyeletére és megoldására kijelölt elnökségi tag, Scheer Sándor elmondta, hogy körülbelül ötven új létesítményre számít 2007-ben, s ezek már az új program segítségével épülnek.


Óriási kedvezményt adnak a gyártók

Miről van szó? Ne képzeljék, hogy arról, aki pályát akar építeni, az megkapja ehhez a pénzt. Illetve megkapja, csak nem ajándékba. Sajnos (vagy nem sajnos) mindenkinek magának kell finanszíroznia az építkezést, de az iroda – amely közhasznú társaság, működését egyelőre az MLSZ finanszírozza, utóbb önellátó lesz – mindenben segít. A sportot pályaépítéssel támogatni kívánó önkormányzatnak nincs más dolga, mint bejelenteni ezt a szándékát, s onnantól kezdve az adminisztráció, a hitelügyintézés, az építkezés, minden a programiroda segítségével zajlik. A megcélzott partnerek az önkormányzatok (itt jön képbe az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium, amelyhez a sportirányítás tartozik, s amely a maga eszközeivel és Elbert Gábor szakállamtitkár személyes elkötelezettségével mindent megtesz a program sikeréért), amelyek az iroda révén épülő műfüves pályát havonta néhány százezer forintos költséggel, tíz-tizenöt éves hitelkonstrukció keretében kaphatják meg. Minthogy az iroda nagy tételben rendel mindent, alaposan megversenyeztetheti a gyártókat, szállítókat, s ez, az építőiparban tapasztalt Scheer Sándor szerint akár 30-40 százalékos kedvezményt is jelenthet az áraknál. A programot irodavezetőként működtető Jakab Zoltán a vízilabda-szövetség főtitkári posztjáról érkezett, s ha az Ollé sikere a pólósok eredményeihez lesz hasonló, akkor valóban megújul a magyar futball infrastruktúrája. A programnak már honlapja is van, amely mind az MLSZ, mind az ÖTM oldaláról elérhető, s ahol a konkrét műszaki adatok, űrlapok megtalálhatók. Négy pályatípus igényelhető, s hozzá a különféle felszereléseken kívül öltöző konténereket is szállítanak, ha szükséges. Január végéig kell jelentkezniük az önkormányzatoknak, s az adminisztráció, az engedélyek, hitelek beszerzése után az építkezések a nyár végén indulhatnak Scheer Sándor szerint, az ősz végére pedig már készen lesznek az első új létesítmények.