Egy kis meteorológia

MALONYAI PÉTERMALONYAI PÉTER
Vágólapra másolva!
2007.04.02. 23:57
Címkék
Fanyalognak a bennfentesek, mondván: már nem vagyunk úszónagyhatalom. Megjegyzem, sohase voltunk. Arra ott voltak, vannak a tengerentúliak, az úszás nem igazán európai sportág, ezt jó tudni. Hatalmunk persze volt, ami abban állt, hogy remekül sáfárkodtunk a tehetségeinkkel, magyarán: kihoztuk belőlük a lehető legtöbbet. Néha még egy kicsivel többet is. Aztán, amikor úgy álltak a csillagok, hogy összejött egy-egy nagy generáció, megmutattuk a világnak, hogy igenis, kell ránk figyelni.

Legutóbb akkor fürödhettünk önfeledten a dicsfényben, amikor a Darnyi Tamás és Egerszegi Krisztina nevével fémjelzett társaság igyekezett legyőzni az időt. Nem ma volt. Azóta beállt minden a rendes kerékvágásba, akad egy-egy klasszisunk, aki ébren tartja az érdeklődést az úszók iránt, persze csak a nagy versenyek idején.
Néhány esztendeje Cseh László az esernyő. Ha nyer, a sikerei alá odaállhat minden medence parti szorgoskodó, amíg őt ünneplik, nem kell magyarázkodni, miért vannak csak úszóink és nincs úszósportunk (egyelőre nem látni, ki léphet Cseh nyomába, ha összecsukja az ernyőt).

Melbourne-ben Cseh nem nyert. Az élete középpontjában álló 400 vegyesen valamennyi jegyzett vetélytársa megelőzte, ám a 200 vegyes bronzával és rekordjával mentette a menthetőt: egy érem azért némi gyógyír a megszokottnál gyengébb szereplésre. És persze arra is bizonyíték, hogy Cseh nem akárki. Mint ahogy azokat sem érdemes elintézni egy kézlegyintéssel, akik döntőt fogtak a világbajnokságon – úszásban ez óriási eredmény. Aki képes rá, az jó úszó, ám a jónál – és ez nem csupán a nyelvtan, a valós értékelés kérdése is – van jobb, s ott vannak még a legjobbak is. Akik képesek akkora vihart kavarni, hogy a szél kicsavarja a kezünkből az esernyőt.

Mi pedig vacoghatunk bőrig ázva.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik