Stadion nélkül nem megy

Tudna jegyet szerezni a nyitó meccsre?

Persze, ötöt is – nevetett Michal Listkiewicz. – Jó nagy lesz a varsói stadion, legalább hatvanezren beférnek…

Van most önnél népszerűbb ember Lengyelországban?

Bizonyára. Mondjuk a szövetségi kapitány, Leo Beenhakker, akivel remekül szerepel a válogatott. De tényleg sok a barátom mostanában. Azelőtt sokat bántottak, de most mosolyognak rám az emberek, mindenütt gratulálnak… Hat éve azt nyilatkozta nekünk, hogy nagyon szurkolnak a magyarok Eb-rendezési törekvéseinek, mert a keletieknek segíteniük kell egymást. Most önök szerezték meg előlünk az Eb-rendezést, vagy inkább megnyerték, míg nekünk közünk sem volt hozzá… Igen, sok minden megváltozott azóta. Az ukránok kerestek meg bennünket az ötlettel négy évvel ezelőtt. Eleinte tudományos-fantasztikus regénynek tűnt a dolog, aztán kezdett kialakulni az egész, és úgy határoztunk, belevágunk.

Ön szerint mi döntött a javukra?

Elsősorban az, hogy az UEFA következetes volt, és nem a kényelmes, rég bevált megoldást választotta, hanem, mint Portugália esetében Spanyolországgal szemben vagy a kétezer-nyolcas moszkvai BLdöntő kijelölésekor, mellettünk döntött, új területeket próbál bevonni a futball vérkeringésébe. És ezzel hatalmasat kockáztat. Ukrajna ma nem úgy tűnik, mint leendő jó házigazda. Kozkázatot jelentett a koreai–japán vb is, és a dél-afrikai sem sima ügy, azonban ezek a vállalkozások egyben óriási lehetőséget is jelentenek a régiónak, az országnak. Nálunk nagy az elkeseredés amiatt, hogy a prezentációnkat nem értékelték. A prezentációval nem lehet nyerni, legfeljebb veszíteni, ha nem sikerül. Nem láthattuk egymás bemutatkozását, úgyhogy nem tudom, kié volt a legjobb. Csakhogy állítólag volt egy, a pályázatok szakmai elemzésén alapuló előterjesztés, és abban a horvát–magyar pályázatot sokkal magasabbra értékelték, mint az önökét. Magam nem láttam ilyen anyagot, és senki sem értesített bennünket hasonlóról.

Hogyan sikerült nyolc UEFA vezetőségi tagot meggyőzniük?

Senkit sem győzködtem. Csaknem két évtizede dolgozom az UEFA-ban és a FIFA-ban, Hrihorij Szurkisz elnök urat is régóta ismerik. Elhitték, hogy amiről beszélünk, az igaz.

Miről beszéltek?

Arról, hogy itt majd’ kilencvenmillió ember várja az Európabajnokságot s arról, hogy amit ígértünk, az mind megvalósul. Már megalakult a szervezőbizottság a miniszterelnök vezetésével, a nagy fejlesztések egy részét korábbra hozzák az Eb miatt, másokat meg, amelyekre nincs szükség a tornához, elhalasztják kétezer-tizenkettő utánra. Poznanban már épül a stadion, és Varsóban is kezdődik az építkezés.

A döntés előtti este szomorúnak tűnt. Már minket sajnált?

Dehogy. Fáradt voltam. Rengeteget dolgoztunk, sok problémát meg kellett oldanunk.

Aztán hajnalig mulattak Cardiff belvárosában. Már tudták az eredményt?

Ugyan. Eljöttek rég nem látott játékosok, barátok, Ebi Smolarek, Jerzy Dudek, kicsit elbeszélgettünk.

Joseph Blatter látogatása a kampány finisében sokat segített önöknek?

Hogyne, hiszen a tárgyalásaival megoldódtak a korábbi problémáink, a kormány visszahelyezte pozíciójába a labdarúgó-szövetség választott vezetőit. Ez a szerepvállalás független az Eb-től, a FIFA mint tagszervezetének segített. A vereségünk után horvát és magyar részről is lehetett olyan hangokat hallani, hogy önök nem tisztességesen jutottak a lehetőséghez. Egyes vezetők „ukrán maffiáztak”…

Megértem, hogy dühösek voltak, és ezért nem haragszom rájuk. Jól tudom, hogy a pályán is mond olyasmiket az ember egy vereség után, még a játék hevében, amiket saját maga sem gondol komolyan, és később megbán.

Ön szerint miért nem kaptunk szavazatot?

Nem tudom. Ez nekem is óriási csalódás, mert szurkoltam Magyarországnak, amelyet a második hazámnak tekintek. Talán az volt az ok, hogy harmadszorra pályáztak, de ténylegesen megépült stadiont nem tudtak mutatni. Talán hatásosabb lett volna, ha az első alkalommal egy, másodszorra két stadiont építenek, most pedig már három új arénát tudtak volna prezentálni. De ez csak az én véleményem, nem ismerem az okokat.

Mennyi pénzt áldoz a lengyel kormány az Eb-re? Ezt még korai megjósolni.

Nálunk hetvenmilliárd forintról, körülbelül háromszázmillió euróról beszéltek előzetesen a győzelmünkkel számolva, ami kevésnek tűnik. Mégis: egymilliárdból kijönnek?

Nem hinném, több milliárd eurónyi beruházásról lesz szó.

Húsz-harminc órányi távolságok vannak egyes ukrán és lengyel meccshelyszínek között. Lehet így Eb-t rendezni?

Dél-Koreában és Japánban ugyanez volt a helyzet, mégsem jelentett problémát. Repülővel Varsó egyórányira van Kijevtől. Minden mérkőzéshelyszínen van repülőtér.

Hány százalék az ukránok érdeme, és mennyi az önöké?

Az övék a nagyobb rész a sikerből, mert ők találták ki, hogy pályázzunk. Ezért lesz a döntő Kijevben.

A mi történelmünk párhuzamos. A futballban azonban eddig is előttünk jártak, most behozhatatlan lesz az előnyük. Mit lehetne tenni a magyar futballal, hogy felzárkózzon?

A fiatalokra kell építeni. A mi mostani kapitányunk a korábban szerepeltetett rengeteg légiós helyett ismeretlen emberekkel kezdett dolgozni, és sikeres a válogatott.

Ezzel nálunk sincs baj – mármint a fiatalokkal, nem a sikerrel… De mi lesz az

infrastruktúrával?

Az egyelőre nálunk is borzalmas. Leo Beenhakker szerint a lengyel edzőpályákon még Zinedine Zidane sem tudna egy egyeneset a labdába rúgni…

Végül mondja meg: olvassa még a Nemzeti Sportot?

Rendszeresen.

Nyilván az interneten…

, meg aztán jobban is szeretem a kezembe venni az újságpapírt. Nagy Miklós barátom, volt FIFA-játékvezető és JT-elnök havonta elküldi nekem egy csomagban a Sportot, s a hétvégi házamban, ha kiülök a kertbe, előveszem ezeket az újságokat