Roberto Mancini számára az Olasz Kupa döntőjében való részvétel az idők során mármár „szokásos” évi programmá vált: az Internazionale 42 éves vezetőedzője játékosként hatszor (1985, 1988, 1989, 1994 – Sampdoria, 1998, 2000 – Lazio) nyerte el a trófeát, amióta pedig a kispadról irányítja aktuális csapatát, négy alkalommal végzett az élen a sorozatban. Külön érdekesség, hogy a Fiorentinával elért 2001-es siker után 2005 és 2007 között egymást követően háromszor vezette diadalra együtteseit, előbb a Laziót, majd utóbbi két alkalommal az Intert. Igazi kupaspecialistának számít tehát, ez a tény azonban önmagában még nem jelentette azt, hogy az elmúlt két év Roma elleni győztes fináléját követően harmadszor is sikerül legyőznie az Interrel a fővárosi riválist. Arról nem is beszélve, hogy a milánóiakra a scudetto bezsebelését követően és a bajnokság előrehaladtával korántsem jellemző már az a fizikai frissesség és feltartóztathatatlan lendület, amely egy-két hónappal ezelőtt jellemezte őket. Sőt ezeket az erényeket szerda este inkább a Roma együttese csillogtatta. Hogy a 2005-ös és a 2006-os kupadöntők keserű emléke vagy az elveszített bajnoki cím paprikázta-e föl Luciano Spalletti alakulatát jobban, nem tudni, a Stadio Olimpicóban azonban – becenevükhöz híven – valódi farkasokként „ragadták torkon” ellenfelüket: bő negyedóra sem kellett nekik, és már három gólt rámoltak be a fekete-kékek kapujába. Az első „harapást” – rögtön a mérkőzés első percében – Francesco Totti ejtette a milánóiakon, négy perccel később Daniele De Rossi duplázta meg az előnyt, a 16. percben pedig, amikor Simone Perrotta 3–0-ra módosította az állást, már a végső kegyelemdöfésről is beszélhettünk volna – ha nem lett volna hátra még egy óra a meccsből. Ezt követően Roberto Mancini megpróbálta kissé magához téríteni játékosait, erre utalt az argentin Hernán Crespo 20. percben szerzett szépítő gólja is, ám a brazil Mancini gondoskodott arról, hogy a háromgólos különbség a szünetre is megmaradjon. A veszélyesebbnél veszélyesebb helyzeteket kidolgozó hazai együttes rohasmai a jobbhátvéd, Christian Panucci fejese révén a második félidő elején újabb góllá értek. A bólintásra bólintás volt a válasz – a másik oldalon, a gólt ismét Hernán Crespo jegyezte. Francesco Tottiék mezőnybeli fölénye azonban egyáltalán nem csökkent, sőt a római helyzetek gyakoriságát tekintve kicsit olyan érzése lehetett a nézőnek, mintha nem is az idény álomcsapatának kikiáltott Inter, hanem mondjuk az élvonal valamelyik kiesője, az Ascoli vagy a Messina lenne a fővárosiak vendége. A két csapat közötti különbség aztán a rendes játékidő utolsó percében a milánóiakra nézve valósággal megalázóvá vált: a római gála lezárásként Francesco Totti remek szabadrúgása nyomán Christian Panucci szerezte meg aznapi második gólját. A „farkasok” legmerészebb álmait is felülmúló, 6–2-es siker és a csapat jövő hét csütörtökön esedékes milánói visszavágóra gyűjtött négygólos (!) előnye tudatában nem nagy merészség kijelenteni: Roberto Mancini emlékezetében az idei kupadöntő nem csupán egy lesz a sok közül, hanem talán mind közül a legkeserűbb…