Fináléba jutott a női a csapat

B. R.B. R.
Vágólapra másolva!
2007.06.09. 18:51
Címkék

Vörös Zsuzsanna, Máthé Vivi en és Füri Csilla is biztosan jutott be a rigai olimpiai kvalifikációs Európa-bajnokság vasárnapi női döntőjébe, az egyéni induló Gyenesei Leila egy helyezéssel maradt le a fináléról.

Vörös Zsuzsanna oktatta a B-csoportot a rigai öttusa-világbajnokság selejtezőjében: megnyerte a kiírtnál hamarabb kezdődő lövészetet, majd a vívást is. Az olimpiai és Európabajnoki címvédő, világbajnok Vörös az úszást és a futást „ellazsálva” is a B-csoport élén végzett. Máthé Vivien egyenletesen jó teljesítménnyel rukkolt ki, így a futópályán már neki sem kellett megszakadnia, harmadikként lett finalista.

Füri Csilla a számára rizikós lövészettel kezdett az A-csoportban. 2004 egyéni Európa-bajnoka ezúttal jól célzott, és a vívást is a mezőny első felében zárta, végül futásban a nyolcas élboly tagjaként ért célba. Gyenesei Leila gyengén vívott, majd első lett úszásban és negyedik futásban, balszerencséjére azonban a záró számot megnyerő olasz Sara Bertoli elcsípte előle az utolsó döntős pozíciót.

„A csapat teljes létszámban bejutott a döntőbe. Vörös Zsuzsanna a technikai számokban remekelt, így úszásban és futásban tartalékolhatott a döntőre. Máthé Vivien kiegyensúlyozott versenyzést mutatott be, Füri Csilla önmagához képest jól lőtt, remek kezdés után kicsit görcsös lett a vívás alatt. Gyenesei Leila győztes úszóideje önmagáért beszél, a vívóteremben viszont megilletődött volt” – értékelt Kulcsár Antal szövetségi kapitány.

Szombattól élesedik a rigai küzdelem, a férfiak döntőjében nyolc olimpiai kvótára vadászik harminchat öttusázó, köztük a Balogh Gábor, Horváth Viktor és Fülep Sándor alkotta magyar csapat, valamint az egyéni induló Tibolya Péter.

Legfrissebb hírek

Pat Cortina elmondta, miért nem sikerült női hokisainknak benn maradni az A-csoportban

Jégkorong
8 perce

Tobias Thulin: Ha a legjobbunkat hozzuk, bárkit meg tudunk verni; Luis Enrique favoritot faragott a PSG-ből

E-újság
7 órája

Keddi sportműsor: két csapat bejut a BL-elődöntőbe; ötödik meccs jön az Erste Liga-fináléban

Minden más foci
7 órája

Három tizenegyes, hat gól: helytállt a Valladolid, de a vereséget nem kerülhette el Madridban

Spanyol labdarúgás
7 órája

Nagy lett a kistestvér – Bobory Balázs publicisztikája

Kosárlabda
7 órája

A padlóról a felső polcra – Jakus Barnabás jegyzete

Kézilabda
7 órája

A finnek sikere után Kanada könnyedén megverte a cseheket a női jégkorong-vb-n

Jégkorong
7 órája

Kerkez Milosék első perces góllal győzték le a Fulhamet

Angol labdarúgás
7 órája
Ezek is érdekelhetik