Szombathely: nagy dráma

A Nyugati csoport éllovasai közül kétségtelenül a Haladás a legtöbb szempontból első osztályú.

Nézőszáma rendre megelőzte az NB I-esekét is, a klub hagyományai tiszteletet parancsolók, igen szimpatikus, hogy a keretet jórészt fiatal, ráadásul saját nevelésű játékosok alkotják, akiket a Szombathelyen nevet szerző ifjú edző, Artner Tamás formált gólerős, remek csapattá. Az osztály gólkirályát is a Hali adja, a most a Dunaújváros ellen is két gólt szerző Andorka Pétert.

No de mindez kit érdekel? – kérdezhetik.

A pályán kell győzni. Hát éppen ez az! A pályán elért eredmények alapján fölényesen nyerte (volna) meg a bajnokságot a Haladás. Egy adminisztrációs hiba azonban tönkretett mindent. A szombathelyiektől nyolc pontot vont le az MLSZ, mert egy ifikorú játékosa jogosulatlanul szerepelt három mérkőzésen, ráadásul a Soroksár elleni meccs három pontját is az ellenfél kapta, így már mínusz tizenegy szerepelt a vesztett pontok rovatában. Dallos Gábor nem volt meghatározó játékos, tavasszal már nem is játszott a csapatban, a sokak szerint aránytalanul szigorú büntetés mégis jogerőre emelkedett.

Hiába járt el jóhiszeműen – az MLSZ-ben kiadták a papírokat, csakhogy a pecsét hiányzott, amit senki sem vett észre – Nagy László technikai vezető, nagy-nagy bajba sodorta a csapatot. Ő a felelős a hibáért, és ezt a rettentő súlyt nem is bírta cipelni. Elmenekült a játékosok, vezetők, valamint a több ezer szurkoló haragja elől: felmondott, a telefonszámait pedig megváltoztatta a klubot csaknem két évtizedig alázattal szolgáló, korábban mindig mosolygós háttérmunkás, akinek a fia is itt, a Haladásban lett NB II-es felnőtt játékos. Ez a megrázó momentum már önmagában érzékelteti, hogy mekkora volt a tét Szombathelyen szombaton, és hogy a dráma teljes és szívet szaggató legyen, a Haladást nem ütötte ki végleg a tizenegy pont levonása. Hiába zuhant vissza az addig első helyen álló klub a hetedik helyre, ledolgozta hátrányát, s a tavasszal már volt olyan forduló, mely után kétpontos előnnyel vezette ismét a tabellát.

Mindhiába.

Legnagyobb riválisait nem tudta legyőzni, s önnön sorsának alakítása kicsúszott a kezéből. De még az utolsó fordulóban is volt esély. Ha a Siófok nem nyert volna (amúgy nyert, tudósításunk az 5. oldalon), akkor a hatezernyi szombathelyi néző a feljutást ünnepelve örömmámorban úszhatott volna az öt helyi gólt látva. Így azonban hiába nyert fölényesen a csapat (miután a fiúk a szünetben megtudták, hogy a Siófok 3–0-ra vezet, és tulajdonképpen eldőlt minden), az ünnep keserédesre sikeredett. Pedig az országszerte csodált Haladás-drukkereken nem múlott semmi.

A meccs napján már a város környékén sem lehetett Nemzeti Sportot kapni. A jegyvásárláshoz kevés zsebpénzzel gazdálkodó gyerekek tucatjai ültek, lógtak, szurkoltak a nem fizető helyeken.

A körítés és a hangulat tehát NB I-es volt, az eredmény is, a mínusz tizenegy pontból azonban kettő megmaradt a végelszámolásnál, és a Haladás végül lecsúszott az élvonalról. A szurkolók így is óriási ünneplést rendeztek, beözönlöttek a pályára, durrogtak a tűzijátékok, zúgott a vastaps és a „Hajrá, Hali”, a közönség a lefújás után aranyérmeket osztott a játékosoknak a kezdőkörben a „pályán elért” bajnoki címért.

„Bajnokcsapat, bajnokcsapat!” – skandálta több ezer ember. Ez azonban aligha gyógyítja be a fájdalmas sebeket, az elbujdokoló Nagy Lászlóét minden bizonnyal sohasem...