Tóth Anita kvótát szerzett

B. R.B. R.
Vágólapra másolva!
2007.07.15. 02:35
Címkék

Tóth Anita olimpiai kvótát szerzett a női kisöbű sportpuskások 3x20 lövéses összetett számában a granadai olimpiai kvalifikációs Európa-bajnokságon, így már az ötödik olimpiai kvótánál tartanak a magyar sportlövők. Tóth az alapversenyben 582 kört ért el, s a legjobbtól csupán egy körrel elmaradva a harmadik helyen került a nyolcas döntőbe. A legjobb nyolc közül öt versenyzőnek már volt kvótája, és mivel Granadában számonként hárman szerezhetnek pekingi rajtengedélyt, a nyolcas döntő összes résztvevője pekingi olimpikonként kezdhetett neki a finálénak. „Nem is tudom elmondani, mit érzek! Az alapverseny után nem számolgattam, hogy az ottani eredményem mit jelent, akkor jöttem rá, hogy kvótát szereztem, amikor odajöttek hozzám gratulálni. Felfoghatatlan, hogy hosszú évek küzdelmei után ott lehetek az olimpián…” – mondta Tóth Anita a döntő után, ahol a nagy öröm közepette már nem tudott igazán jól koncentrálni, így hatodikként zárt. Joó Éva a 35., Krzyzewsky Beáta a 40. lett, a magyar csapat a hetedik helyen végzett.

Legfrissebb hírek

Pat Cortina elmondta, miért nem sikerült női hokisainknak benn maradni az A-csoportban

Jégkorong
7 perce

Tobias Thulin: Ha a legjobbunkat hozzuk, bárkit meg tudunk verni; Luis Enrique favoritot faragott a PSG-ből

E-újság
7 órája

Keddi sportműsor: két csapat bejut a BL-elődöntőbe; ötödik meccs jön az Erste Liga-fináléban

Minden más foci
7 órája

Három tizenegyes, hat gól: helytállt a Valladolid, de a vereséget nem kerülhette el Madridban

Spanyol labdarúgás
7 órája

Nagy lett a kistestvér – Bobory Balázs publicisztikája

Kosárlabda
7 órája

A padlóról a felső polcra – Jakus Barnabás jegyzete

Kézilabda
7 órája

A finnek sikere után Kanada könnyedén megverte a cseheket a női jégkorong-vb-n

Jégkorong
7 órája

Kerkez Milosék első perces góllal győzték le a Fulhamet

Angol labdarúgás
7 órája
Ezek is érdekelhetik