Klárika, még két Häkkinen rendel!

Fél 12-kor még elviselhető a forgalom az Örs vezér terén, gondolván a Ringen uralkodó árviszonyokra, vételezek két félliteres, dobozos Heinekent a HÉV-végállomás melletti kioszkban. A tulaj hátraszól csinos segédjének: „Klárika, még két Häkkinen rendel!”, s már dugom is hátizsákba a jéghideg életmentő bádogdobozokat – fulladozva a nevetéstől, darabját 350 forintért.

Később jelentősen emelkedik az árszínvonal, de ne kapkodjunk, mert még csak Cinkotánál jár a helyiérdekű. Aztán Szilasligetnél leszállunk, az állomásnál zsákmányra – azaz kuncsaftra – éhes alkalmi és hivatalos taxisok, s egy hölgy papírlappal: 300 Ft/person. Hirtelen nem is értem, mit akar – amire először gondolok, ahhoz túlságosan alacsonynak tűnik ez a tarifa, bár az asszonyság állagát és életkorát figyelembe véve gyorsan módosítok álláspontomon –, aztán leesik a tantusz, hogy az innen másfél kilométerre lévő kapuig vinné el a roskatag Suzukival a sétálni rest nézőt.

Mihelyt belépünk a kapun, megkapjuk a feketelevest. Itt már 3200 forint a wurst ára, a félliteres Heinekené pedig 800, egy maréknyi aszott sült krumplit egy ezresért vesztegetnek – tort ül a kapzsiság.

De már fel is bőg a 22 motor – az a kényszerképzetem támad, hogy 22 gigantikus fogfúró kezdi meg fülsiketítő működését – a maradandó halláskárosodás elkerülése végett papírgalacsinokat tömködök a fülembe, de nem sokat segít. Van még néhány perc a rajtig, elindulok körülnézni a célegyenes fölött.

A legtekintélyesebb külföldi kontingens lengyelül beszél, egy legalább tizenöt méteres teleszkópos rúd tetején sasos címerrel díszített lengyel, alatta pedig a történelmi Magyarországot ábrázoló piros-fehér-zöld zászló leng, az ember nem tehet mást, mint bőszen elkezd szurkolni Robert Kubicának. Odébb hatalmas transzparens lóg a korláton, nem valószínű, hogy spanyolok függesztették ki: „Unfairnando Alonso, avagy Gyors Sangríavedelő Szemöldökkirály!”

Aztán elindítják a futamot, az ember nem is gondolná, hogy néhány másodperc alatt kialakul a végső sorrend. Lewis Hamilton egy pillanatra sem engedi át a vezetést, Kimi Räikkönen gyorsan besorol mögé másodiknak, a finn egyszer sem jut igazi előzési lehetőséghez.

Az események hiánya igencsak befolyásolja a hangulatot, sem a McLaren, sem a Ferrari hívei nem ragadtatják el magukat. Csendben figyelik a történéseket, nincs olyan mozzanata a futamnak, amikor fölmorajlana a lelátó.

Ezen a Magyar Nagydíjon a körülmények – Alonso-Hamilton perpatvar, szolgáltatási örömök és anomáliák – izgalmasabbak voltak, mint a verseny.

Amikor leintik a futamot, azonnal megindul a tömeg a HÉV-állomás felé, az ünneplést meg hagyjuk a fanatikusoknak. Dudáséknál népes finn társaság taglalja a történteket. A Lahtiból érkezett atyafiak nem cukrozzák a mézet, kibökik a frankót: „Unalmas verseny volt, alig-alig láttunk egy jóféle előzést. Hamilton rajt-cél győzelmét Kimi nem tudta veszélyeztetni, hiába, a Hungaroringen ez a módi. De azért jövőre is eljövünk.”

A síneknél két fiatalember tiszteletre méltó kitartással próbál ismeretlen – illetve nagyon is ismert – eredetű szovjet katonai látcsöveket rátukmálni az utasokra, megfejthetetlen, miért a verseny után és nem előtte kísérleteznek vele. Pedig a kezdeti 3000 forintos árat másodpercek alatt a felére mérséklik.

Idejük persze van, jövő ilyenkor ők is itt lesznek.

Akárcsak Kimi rajongói…