Nem beszélgetni kell!

Z. A.Z. A.
Vágólapra másolva!
2007.08.09. 00:46
Címkék

Az FC Fehérvár mindkét eddigi idegenbeli mérkőzését simán elveszítette a bajnokságban, és bár a Kaposvár ellen hazai pályán pontot szerzett az együttes, a mutatott játék akkor is inkább elkeserítő volt, semmint bizakodásra okot adó. A várakozás alatti szereplés azért érte váratlanul a szimpatizánsokat, mert a csapat kifejezetten jól teljesített a felkészülési időszakban, ráadásul sikerült megtartani a lejáró szerződésű húzóembereket. Gál László ügyvezető a vasárnapi, kispesti vereséget követően nem titkolta, hogy az elöljárók elfogadhatatlannak tartják az első három forduló teljesítményét, ugyanakkor választ várnak a futballistáktól arra, minek kell történnie az előrelépés érdekében. Szerdán, a tréning után a labdarúgók egymás között megbeszélték a kialakult helyzetet. „Az ös szejövetelen az edzőinkkel együtt arra kerestük a megoldást, mit kell tenni azért, hogy jöjjenek az eredmények – mondta a találkozót követően a kilencszeres válogatott Simek Péter. – Különösen a Honvéd elleni vereség hagyott mély nyomot bennünk, ugyanis nem vagyunk ahhoz szokva, hogy az ellenfelünk öt gólt rúg, és esélyünk sincs a pontszerzésre… Rengeteget hibáztunk, ám ha képesek leszünk újra csapatot alkotni, a helyünkre kerülhetünk. Nálunk nincsenek sztárok, csakis akkor van esélyünk jól szerepelni, ha egységesek vagyunk. A lényeg az: nem beszélgetni kell, hanem a pályán produkálni! Már szombaton a Vasas ellen.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik