Nyugati vezéráldozat

KEMÉNY KRISTÓFKEMÉNY KRISTÓF
Vágólapra másolva!
2007.09.17. 17:19
Címkék

Ki gondolta volna a nyáron, hogy az NB II Nyugati csoportjában éppen a feljutásra egyik legesélyesebbnek kikiáltott csapatnál lesz edzőkérdés? Márpedig a Pécsnek az Integrál-DAC ellen elszenvedett vereségét követően úgy tűnik, Kis Károly vezetőedző alatt igencsak inog a kispad: noha a PMFC vezetősége azt a célt tűzte ki az évad előtt, hogy az együttesnek legalább a dobogón kell végeznie, a tréner pedig egyenesen azt nyilatkozta, már az első másodosztályú szezon után vissza akar kerülni az élvonalba csapatával, a Pécs botrányosan szerepel a bajnokságban. Az elnökség az idénykezdet előtt jelezte: az első hat mérkőzésen legfeljebb egy döntetlent vagy egy vereséget bocsát meg a futballistáknak és a szakmai stábnak. Erre a piros-feketék a Győrben elszenvedett 3–0-s kudarcukat követően immár négy vereséggel szerénykednek a tabella 12. helyén és a Magyar Kupától is búcsúztak.

„A nyári edzőcsere és a keret átalakítása után az volt az elvárásunk, hogy a következő három év folyamán kell kiharcolni a feljutást – mondta Tamon Attila klubelnök. – Ettől függetlenül már az idén is azt vártuk el, hogy végig harcban legyünk a bajnoki címért. Olyan prémiumrendszert dolgoztunk ki a játékosok javaslatára, mely szerint ha az évad végén hat vagy kevesebb ponttal végeznek a bajnok mögött, megkapják a pénzüket. És hogy a motivációval se legyen gond, a hétvégi győztes meccsek után már kedden felvehették a futballisták a sikerért járó összeget. Azt gondolom, hogy az a százhúszmillió forintos költségvetés, amelyet garantáltunk, kifejezetten stabil hátteret biztosít egy másodosztályú klubnak. A körülmények tehát adva voltak, ezért is érthetetlen a siralmas produkció. Az eddig mutatott játék és az elért eredmények botrányosak: a múlt héten leültünk a vezetőedzővel, valamint a csapatkapitánnyal, hogy értékeljük az eddigi időszakot, és ők egyértelműen azt állították, hogy már a DAC ellen elindulunk felfelé. Ott voltam a győri találkozón, és felháborítottak a látottak. Mondhatnám, atomjaira hullott szét a gárda. Hogy mitévők leszünk? Hétfőn ismét összeülünk, és megpróbálunk megfelelő döntést hozni. Mindenesetre Tomka János ügyvezető a DAC elleni mérkőzés után beszélt Kis Károllyal, és felajánlotta neki, hogy közös megegyezéssel bontsunk szerződést...”

Mint azt Kis Károlytól megtudtuk, valóban beszélt Tomka Jánossal a meccset követően, és tényleg szóba került a vezetőedző jövője, de a tréner szerint ez csak baráti megbeszélés volt.

„Tény, váltottunk néhány szót az ügyvezetővel, de nem hinném, hogy ez több lett volna, mint baráti eszmecsere – mondta lapunknak Kis Károly. – Egyikünk sem volt túl jó idegállapotban a vereség után... Hogy mit hoz a jövő, az majd a hétfői megbeszélésen dől el.”

Noha Kis Károllyal hosszú távon számoltak a PMFC-nél, úgy tűnik, a Pécsett már megszokott válságstábülés után távozni kényszerül. Már rebesgetik az esetleges utódok nevét: a vezetőség helyi kötődésű edzőt akar, így a legnagyobb eséllyel Nagy Tamás és a Tatabányáról nemrég eltanácsolt Mészáros Ferenc pályázik.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik