Kész a csoportbeosztás

R. D.R. D.
Vágólapra másolva!
2007.10.10. 23:48
Címkék

A magyar férfiválogatott november 28. és december 2. között Szombathelyen házigazdaként részt vesz az olimpiai előselejtezőn. A torna hatcsapatos mezőnyét két trióra bontották. Az A-csoportban a magyarok, az Európa-bajnoki negyedik finnek és az észtek szerepelnek, a B-csoport tagja Belgium, Dánia és a világbajnoki ezüstérmes Lengyelország. A csoportok első helyezettjei a másik trió másodikjával játszanak az elődöntőben. A januári, törökországi selejtezőtornán csak a döntő győztese vehet részt. A magyar női válogatott Eindhovenbe utazik, ahol a házigazda, Világliga-győztes Hollandián kívül Azerbajdzsán, Csehország és Ukrajna ellen játszik november 7. és 11. között. Innen szintén csak az első helyezett mehet tovább, a selejtezőt januárban, Németországban rendezik.

Legfrissebb hírek

NB II: HR-Rent Kozármisleny–Kisvárda Master Good

Labdarúgó NB II
23 perce

„Nem hiszem, hogy nagy előnyre tudnánk szert tenni” – Carlo Ancelotti az Atlético elleni meccs előtt

Bajnokok Ligája
52 perce

Los Angeles 2028: cél a 2.5 milliárd dolláros szponzorbevétel

Egyéb egyéni
53 perce

Németh Hunor: Nyár után jöhet el az én időm Koppenhágában

Légiósok
1 órája

Gyeplabda: megvédte bajnoki címét a Soroksár, visszatért a trónra az AHC

Egyéb csapat
1 órája

Manipulált dokumentumokat nyújtott be a CAS-hoz a HUNADO – ezt állítja Kenderesi ügyvédje

Úszás
2 órája

Párizs 2024: kétszázhúsz érem cseréjét kérték eddig

Párizs 2024
2 órája

Vinícius: Real Madrid-legenda akarok lenni

Spanyol labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik