Géppuskalábú sztár

A megbeszélt időpontnál húsz perccel korábban érkezem a Budaörs melletti fitneszközpontba, de már így is lefelé tart a lépcsőn, szó sem lehet beszélgetésről. Vagy mégis? „Ugorjon be mellém a furgonba, amíg elérünk a nagykörúti szállodámba, az legalább félóra, addig tudunk diskurálni, rendben?” – mondja Marcus Allen, az egykori NFL-sztár, a hét végi debreceni Fitparádé egyik sztárvendége.

Hát persze hogy rendben. Az a körülmény mindenesetre megkönnyíti a döntést, hogy a sofőrön és Marcuson kívül négy gyönyörű hölgy ül a kocsiban: Timea Majorová, a korábbi fitneszvilágbajnok, valamint a debreceni rendezvény főszervezője, Buranits Ildikó és egy nekem ismeretlen szőke ikerpár. Mindenesetre ettől a pillanattól kezdve már cseppet sem csodálkozom azon, hogy a délceg amerikai futballista a celebvilág színe-javával randizott már, és nem is olyan régen a Született feleségek csodaszép sztárja, Nicolette Sheridan volt a barátnője.

Árulja el, hogyan került Magyarországra?

Ilyenkor, gondolom, az a sztenderd szöveg, hogy fogalmam sem volt, hol található Magyarország a térképen, de ez az én esetemben nem lenne igaz – mondja Marcus Allen. – Olyannyira nem, hogy ez már a második alkalom, hogy önöknél járok. Tavaly nyáron látogattam meg először Budapestet, amikor amúgy is Európában voltam, egy skóciai golfversenyen, a Dunhill Links-viadalon. Tudja, ez hárompályás verseny, hetvenkét lyukat kell teljesíteni St. Andrewsban, Carnoustie-ben és Kingsbarnsban.

És akkor ütögetés közben eszébe jutott, de jó lenne átugrani Pestre?!

Meg fog lepődni: valahogy így történt.

Csak nem azt akarja mondani, hogy régóta tervezte a magyarországi túrát?

Mit hitetlenkedik? Tudom, az amerikai profi sportolókról kialakult sztereotípia, hogy a sportágukon, a csajokon és a pénzen kívül semmi sem érdekli őket, de engem azért az említetteken kívül más is foglalkoztat. Van egy jelmondatom: football is not what I am, it’s what I do.

Nem azonos a futballal, csak műveli…

Valahogy így. Nem azért jártam harminc éve a Dél-Kalifornia Egyetemre, hogy a futballnak köszönhetően legyen egy kamu diplomám. Én az ország egyik legerősebb egyetemén valóban tanultam. És ezt ott még manapság is értékelik. Rendszeresen visszahívnak, hogy tartsak a diákoknak inspirációs beszédeket, előadásokat, és számos jótékonysági eseménynek is a házigazdája vagyok a USC-n.

Ugyanúgy a harminckettes volt a mezszáma, mint egykoron Magic Johnsonnak, a Lakers kosarascsillagának. Ez véletlen?

Nézze, az biztos, hogy én nem Magic miatt játszottam harminckettesben. Azt viszont nem tudom kizárni, hogy neki én voltam a példaképe… Különben jó barátok vagyunk, rengeteg eseményen szerepeltünk közösen, mindketten sokat jótékonykodunk.

Benne van még valamennyire az amerikai fociban?

Nem igazán, habár hosszú éveken át a CBS televízió szakkommentátoraként dolgoztam.

De ez már a múlt. Mostanság már csak nézem a meccseket, s amikor külföldön járok – viszonylag gyakran –, igyekszem a sportágam apostola is lenni. Különben tavaly, amikor először jártam itt, ráadásul inkognitóban, életem egyik legmeghatóbb élménye ért.

Fogadjunk, hogy felismerték!

Nyert. Mentem az utcán, amikor odalépett hozzám két fiatal srác, és tört angolsággal megkérdezték, hogy nem Marcus Allen vagyok-e. Kiderült, az amerikai foci nagy rajongói, s azt is elmesélték, mennyire népszerű önöknél ez a sportág. Akkor nemigen hittem el, de most, hogy másodszor járok itt, már tudom, hogy igazat mondtak.