Kovács Ágnes védelmében

Mi történt?

Ági hamarabb távozott edzésről, mert komoly eseményre volt hivatalos – az UNICEF nagykövetének kérték fel. Ekkor érkeztek az ellenőrök. Mintát kellett produkálni. Megpróbálta, de kevésnek bizonyult. Mi a teendő? El kell mennie. Írjon alá nyugodtan három papírt, mondták, majd később elrendezik a dolgot. Nyolc nappal később elrendezték. Ági doppinggyanúba keveredett.

A reakciók

Szurkolók. Az első reakció az értetlenségé. Ha tudta mi van azon a papíron, miért írta alá? Már megint egy magyar sportoló! A többi is azt mondta, ártatlan. Mint Annus és Fazekas. A második megnyilvánulás a düh. Azok szemét ellenőrök! Hogy tehettek ilyet az egyik legsikeresebb magyar sportolóval? Ági ártatlan. A harmadik a belenyugvás. A sport már csak ilyen – mondják. Mindenki doppingol. A mieink is. Legalább okosan tennék. Kis ország vagyunk, nincs sportdiplomáciánk. El fogják tiltani. És hasonlók…

Sportvezetők. Az úszószövetség elnöke szerint Ági hibázott, ami eltiltással is járhat. Az ellenőrökben nem volt emberség – vélekedik. Reméljük, többször ilyen nem fordulhat elő. A MOB honlapján hétfőig egy szó sincs az esetről, a vezetők hallgatnak, mint a sír.

Sportolók. Néma csönd. Csak Fazekas Róbert szólal meg, szerinte valami nem stimmel. Miért nem mentek Ágival a doppingellenőrök?

A sportolók hallgatása

A fenti reakciók közül a legfájdalmasabb a sportolók hallgatása. Miért nem mondanak semmit? Hisz a társukról van szó. És ha ők kerülnek ilyen helyzetbe?

A hallgatás ebben az esetben azonban minden szónál többet elmond. Ha a dopping szóba kerül, a sportoló hallgasson, és adjon mintát. Akárhol és akármikor. Az év minden napjáról, órájáról számoljon be: mikor hol lesz, és mit csinál. A programot a szövetsége jóváhagyja, majd a WADA/MACS megy, és ellenőrzi, amikor gondolja. Ha nincs ott, ahol előre mondta, doppingvétséget követ el. Az okok lényegtelenek. Hisz a szabály, az szabály.

Ha minderre nem hajlandó a sportoló, akkor hagyja abba. Ja, hogy ő csak szeret sportolni, és még sok minden mást is az életben? Hogy szeretné megtudni mire képes, de emellett még van számos más kötelezettsége is? Akkor amatőr. Ne akarjon olimpiára menni!

Néhányan mégis akarnak. És nem akarnak összeütközésbe keveredni a doppingellenőrökkel. Hisz azok bárkit elkaphatnak. Mert késik a vonat, dugó van, máshol kell lenni, és máris megvan a baj. Meg persze írja csak nyugodtan alá… A szabály pedig szabály. El kell tiltani!

Dehát ez nem lehet igaz, ez embertelen. Embertelen, igen. És a sportoló mégis hallgat. Mert ha megszólal gyanús lesz. El akarja kerülni az ellenőrzést. Vajon miért? Nem zörög a haraszt…

A sportoló közben imádja, amit csinál, és éveket dolgozik egyetlen pillanatért, amikor minden összeáll, és végre sikerül. Kihozta magából a legtöbbet, legyőzte önmagát. Ezt az érzést pénzért nem árulják.

Az ő boldogsága azonban sokszor kevés. Mert csak második lett. Esetleg csak tizedik. Lehet, hogy döntőbe sem került. És haza kell jönni és válaszolni a kérdésekre. Miért nem sikerült már megint? Biztos lelkileg gyenge, pszichológus kellene. Hiába, nincsenek világszintű sportolóink. Ha vannak, akkor sem az igazán népszerű sportágakban…

És a sportoló megint csak hallgat. Kezdjen el mentegetőzni, hogy a többiek összehasonlíthatatlanul jobb körülmények között készülnek fel, és hogy olyan izomzatuk van, amilyen neki soha nem lehet? Hogy olyan, mintha az emberi evolúció koncentráltan a sportpályákon zajlana?

A WADA szigorú… Ő is megpróbált minden percéről beszámolni. Biztos a többieknek is ezt kell tenniük. Akkor mégis mi történik?

A doppingellenes küzdelem

Végignézi a hosszú doppinglistát, és elgondolkodik. Hallott már olyanról, hogy valaki lebukott növekedési hormonnal? Vagy géndoppinggal? Ha csak a lebukásokat néznénk, ezek a (mód)szerek nem is léteznek… Akkor miért vannak mégis a listán? Ja, hogy a jelenlegi módszerekkel nem lehet kimutatni őket, de azért tiltottak?

És továbbgondolja. Mert kik is buknak le? Vannak a kelet-európaiak, akik még nem férnek hozzá a legújabb amerikai technológiákhoz, ők a 70-es, 80-as évek szereit használják (általában orvosi felügyelet/segítség nélkül), ezekre a jelenlegi technológia kiválóan működik.

Kell az ellenőrzés. Néha-néha hallunk eseteket az Egyesült Államokból is. Mert mit tesz a valódi verseny? Ha az egyik sprinter feljelenti a másikat, és akkor kibomlik egy részlet. A világversenyeket mindez persze nem nagyon érinti, mert ott az Egyesült Államok 100 méteres országos döntőjéből a hatodik, a hetedik vagy nyolcadik is bőven dobogón áll.

De a dopping ellen küzdeni kell. És ha másképpen nem megy, úgy kell tenni, mintha küzdenénk. Itt a látszat a tisztességes sportolókon kívül mindekinek megfelel. A WADA pedig szigorú. Jelentést kér minden napról és minden óráról. És néha eredményeket is produkál. Nincs kivétel, nincs mentség, egy naiv döntés, és az olimpiai bajnokot is eltiltják. Éljen az egyenlőség.

Aki ezeket a szabályokat nem fogadja el, az szép lassan abbahagyja, mert rákényszerítik. Mert így már nem éri meg. Mert már nem a sport szolgálja az embert, hanem az ember a sportot. Maradnak a profik. Akiknek nincs más. És az eredményért mindent megtesznek, mert ha nem sikerül, az életük sikertelen. Nekik muszáj felvenniük a versenyt az egész világgal. Muszáj tiltott szerekhez nyúlni.

Az olimpiashow

A fenti csapdahelyzet természetesen nem reménytelen. Magyarországon pedig különösen nem az. A szigorú ellenőrzés és a sportolók iránti médiaérdeklődés kiválóan ötvözhető. A megoldás az olimpiashow.

Mint minden más valóságshowban, a jelentkezőket itt is összezárhatnák, például a tatai edzőtáborban. Minden helyiséget szépen bekameráznának, lehetetlen lenne doppingolni. A biztonság kedvéért azért az ellenőrök időről időre váratlanul megjelennének, és mintát vennének. A tévében pedig mindenki láthatná, milyen szigorú a procedúra.

A siker garantált. Hiszen most már valós teljesítményű emberek kapják meg a valóságshow szereplőinek kijáró figyelmet. A feladatok is valósak – az olimpiára való felkészülési programot mindenki élőben figyelemmel követheti majd, és láthatja, milyen komoly munkát végeznek.

És persze, ha az olimpia nem sikerül, a szurkolók sem lesznek elkeseredettek – hiszen megismerik a sportolókat, és megvalósul az álom – küzdjön, mi mindenképpen szeretjük.

Hogy utána mi lesz a sportolóval? Az már az ő dolga. Hiszen amikor bement a táborba, tudta, mit vállalt, és mit írt alá. Lesz olyan, aki nem? Aki sportolni szeretett volna, és nem médiasztár lenni? Majd mások tanulnak a félreértésből. Lehet, hogy kevesebb gyerek sportol majd, mert a szülők mindezt nem engedik? Na és, minek most ezzel foglalkozni. Hiszen ma az olimpiashow bombaüzlet.

George Orwell pedig szomorúan nézelődik odafentről. A totalitáriánus diktatúrák ugyan megbuktak, de művei ugyanolyan aktuálisak, mint a múlt században. Big Brother még mindig figyel.

Zárásként

Írásom célja az volt, hogy felhívja a figyelmet arra, hová vezethet jelenlegi formájában a doppingellenes harc, amennyiben nem ismerjük fel a problémáit még időben. Ebben a folyamatban az a sajátos, hogy látszólag mindenkinek igaza van, senki sem rosszindulatból cselekszik, és a végeredmény mégis tragikus. Mi a probléma?

A probléma az, hogy a WADA által kialakított szabályozás túlzottan bonyolult és betarthatatlan. Egyszerűen képtelenség egy hónappal előre tudni, hogy valaki hol fog tartózkodni a nap 24 órájában. És az sem igaz, hogy az ellenőrzés minden helyzetben elsőbbséget kell, hogy élvezzen. Ehhez nem feltétlenül Roger Moore és az ellenőrzés között kell választani, hanem sokkal prózaibb helyzetek is előfordulhatnak: például egy anyának el kell mennie a gyerekéért az óvodába, egy hozzátartozót orvoshoz kell vinni, vagy egy tanárnak meg kell tartania az előadását. A sportolók jelentős részének családja és/vagy munkája van, és ezért könnyen előfordulhat, hogy mások irányába merülnek fel olyan kötelezettségek, amelyek fontosabbak a sportolói karriernél, és ezért az ellenőrzésnél is.

Amennyiben ezeket a sportolókat kizárjuk az olimpiai mozgalomból, csak azok fognak megmaradni, akiknél a leginkább valószínű, hogy tiltott szerekhez nyúlnak, mert nekik tényleg csak az eredmény számít. Ők azt is el fogják érni, hogy a doppingrendelkezések ne legyenek túlzottan szigorúak, ahogy ez jelenleg is igaz például az amerikai profi sportokra.

A rendelkezések betarthatatlanságával természetesen az ellenőrök is tisztában vannak, és az esetek 99 százalékában elnézőek, azaz ők sem tartják és tartatják be szigorúan a szabályokat. Ha például egy sportolót nem találnak ott, ahol mondta, akkor felhívják telefonon, vagy megkeresik máskor. Marad az esetek egy százaléka vagy annál is kevesebb, amikor demonstrálni akarják a dopping elleni harc szigorúságát.

Kovács Ágnes esete ebbe az egy százalékba tartozik, és az igazán tragikus benne, hogyha nem lenne olimpiai bajnok, akkor valószínűleg ő is a 99 százalékba került volna.

Szó sincs tehát arról, hogy a szabályokat maradéktalanul betartják, és hogy mindenkire egyformán vonatkoznak. Ennek éppen az ellentéte igaz.

A folyamat pedig teljesen önkényes – mivel bárkit le lehet buktatni a jelenlegi rendszerben, minden sportoló az ellenőrök jóindulatára és elnézésére van utalva. Ágival nem voltak jóindulatúak, és könnyen lehet azért, mert az ő megbüntetése különösen nagy visszhangra számíthat és különösen erőteljes üzenetet küld a WADA eltökéltségéről.

Az ilyen jelzések pedig azért fontosak a szervezetnek, mert általuk is elismerten a doppingellenes harc eddig eredménytelen – a gyógyszergyártók jóval az ellenőrzés előtt járnak.

A WADA önigazolásához a fentiekre egyátalán nem lenne szükség, mert a dopping ellen valóban küzdeni kell, ez minden tisztességes sportoló érdeke. Azért kell küzdeni, mert nem csupán veszélyes az egészségre, hanem a sport lényegét kérdőjelezi meg. A dopping révén a sport már nem arról szól, hogy a sportoló megtudja, mire képes tehetsége és szorgalma alapján, hanem arról, hogy a gyógyszerek mire képesek.

A harc során azonban nem szabad összetéveszteni a célt – azaz a csalók kiszűrését – az eszközökkel, azaz az ellenőrzéssel. Ági esetében tehát komolyan meg kell fontolni azt, hogy követtek-e el mulasztást az ellenőrök, illetve azt is, mennyire életszerű, hogy Ági így akarta volna elkerülni a doppingvizsgálatot.

Meggyőződésem, hogy egy sportoló, ha el akarja kerülni a vizsgálatot, nem ilyen módon teszi, és azt is állítom, hogyha az ellenőrök minimális megértést tanusítanak, mint ahogy azt az esetek 99 százalékában megteszik, vagy megfelelő felvilágosítást nyújtanak a következményekről, akkor a jelenlegi helyzet nem alakulhatott volna ki.

Sportolóként és emberként a fentiek alapján nagyon remélem, hogy mindezt a csütörtöki fegyelmi tárgyalás során a bizottság is felismeri, és Ágit felmenti a doppingvádak alól.