A közellenség

Hogyan éli meg a közellenség szerepét?Hogyan éli meg a közellenség szerepét?

Borzasztó érzés – mondta Tiszeker Ágnes. – Amikor felkértek arra, hogy újjászervezzem ezt a csapatot, az egész ország az athéni szégyent próbálta megemészteni, és szinte mindenki azt a következtetést vonta le, hogy ez nem történt volna meg, ha az akkori ellenőrök pontosabban, a felkészülés során következetesebben tartják be a szabályokat. Azt a megbízást kaptam, hogy vegyük át a nemzetközi jogszabályokat, és integráljuk őket a magyar jogrendszerbe, vegyük át a mindenütt honos tesztkövetelményt – és én akkor nagyon büszke voltam erre. Úgy véltem, az ország végre kiléphet abból az árnyékból, amelyet a doppingesetek vetettek rá.

Tényleg ennyire rossz volt a megítélésünk?

Igen. Egy kongresszuson például felállítottak engem, a magyar küldöttet, és arról faggattak, van-e egyáltalán doppingellenőrzés Magyarországon. Roppant kellemetlen élmény volt. Elkönyveltek minket doppingnemzetnek, és senki sem beszélt azokról az aranyérmekről, amelyeket tiszta körülmények között szereztünk. Azt gondoltam, kemény munkával megváltoztathatjuk ezt a véleményt, és az egész ország azt szeretné, hogy többé ne így beszéljenek rólunk a világban.

Már nem gondolja?

Elbizonytalanodtam. Valahogyan meg kellene kérdezni a közvéleményt, beleértve a médiát is, hogy egyáltalán akarjuk-e ezt a rendszert.

Hitte volna, hogy Kovács Ágnes ügye ekkora vihart kavar?

Nem. Egy sportoló hibázott, ezt most már Gyárfás Tamás, az úszók elnöke is elismeri. Hiba történt, amely mellett nem lehet elmenni. Korábban az volt a gyakorlat, hogy elmismásolták az ilyen eseteket, de jól működő rendszerben ez elképzelhetetlen. Mindenkinek vállalnia kell tetteiért a felelősséget, ez igaz a doppingellenőrökre és a sportolókra is. Minket is szüntelenül ellenőriznek, és a konkrét ügyben is az volt az első gondolatunk, hogy biztosan az ellenőrök hibáztak, de nem így történt.

Egy állítás áll szemben egy másikkal. Hogyan lehet így igazságot tenni?

A Magyar Úszószövetség fegyelmi bizottsága hivatott arra, hogy körültekintően, mindenkit meghallgatva, minden dokumentumot alaposan átnézve kivizsgálja az ügyet, és eldöntse, mi történt. A sportolónak számtalan lehetősége van a helyszínen szóvá tenni és rögzíteni az őt ért méltánytalanságokat, hangot adni kifogásainak, és csak azt aláírni, amivel egyetért. Most meg kell nézni, ki mit írt le és alá, ebből minden kiderül.

Ön szerint ez az ügy miért korbácsolt ekkora indulatokat a sporton belül és kívül egyaránt?

Azért, mert Kovács Ágnes népszerű sportoló, mindenki szereti, vagyis érzelmi háború kerekedett az esetből. Az egyik kollégája azt kérdezte, Kovács Ági esetében nem hunyhattunk-e volna szemet az ügy fölött, mire azt feleltem, hogy az olimpián Fazekas Róbert ügyében sem hunyta be senki sem a szemét, és el is vesztettünk egy aranyérmet. Mire az volt a reakció, hogy jó, jó, de Fazekas mégiscsak dobóatléta, és az egészen más… Én pedig azt mondom, roppant veszélyes ilyen különbségeket tenni, mert elveszítjük a mértéket, az elveinket. Nemrégiben egy erőemelő megtagadta a mintaadást, és mindenki szó nélkül túllépett az eltiltásán – pedig rá is ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint Kovács Ágira.

Kapott fenyegetéseket?

A munkatársaim megóvnak a beérkező e-mailektől és egyéb üzenetektől, de néhány azért így is eljutott hozzám. Hallottam ellenünk szóló buzdítást lincselésre, és olyan vádakat is, hogy a kínaiak pénzelnek minket, magyarellenesek vagyunk, és hogy tönkre akarjuk tenni a sportolók karrierjét. Ezt viszsza kell és vissza is tudom utasítani. Meg lehet nézni, mi rendszerben dolgozunk, nem utazunk egyetlen sportolóra sem, és egyes vádakkal szemben fejpénzt sem kapunk a lebuktatott sportolók után.

Nem könnyítené meg a helyzetüket, ha a doppingellenőrzést

nem övezné rejtélyesség, titokzatosság?

De, és ez az eset is bizonyítja, hogy többet kellene beszélnünk a munkánkról, annak súlyáról, a felelősségünkről a nyilvánosság előtt. Valaki azt kérte rajtam számon, miért követelünk háromnegyed liter vizeletet a sportolótól, és amikor felvilágosítottam, hogy ez hetvenöt milliliter, bocsánatot kért. Ha ismernék a munkánkat, mindenki láthatná, ez nem boszorkányüldözés, az ellenőrzés emberséges kereteken belül zajlik.

Lehetséges ez úgy, hogy az ön ajtaján a takarítónő is csak egyeztetett időpontban léphet be, a mintákat pedig olyan biztonsági körülmények között viszik ki a bécsi laborba, mint ha az ország aranykészletét szállítanák?

Én a munkánk céljára, lényegére gondoltam. Az aktáinkban rengeteg személyiségi jogokat érintő információ található, ezekre vigyáznunk kell, mint ahogy arra is, hogy a mintához senki se férhessen hozzá. Ha nem így lenne, akkor valóban kockára tennénk karriereket.

Ha már a munkájukról beszélünk: a doppingellenőrzés szempontjából mennyire sérthetetlen a sportoló magánszférája?

A WADA szabályzata megengedi, hogy bármikor és bárhol ellenőrizzünk. Én nem állítom, hogy egy élsportoló élete könnyű, de aki a csúcsra tör, részt akar venni az olimpián, annak ilyen kellemetlenségeket is vállalnia kell. Ugyanakkor meg lehet nézni, hányszor éltünk ezzel a lehetőséggel – nem sok ilyen esetet találna. Kovács Ági esetében is – fogalmazzunk így – a munkahelyén jelentünk meg, amelyet ő tartózkodási helyének arra az időpontra megjelölt, ami egyébként az élsportolók számára kötelező. Megjegyzem, ha ő vagy a szövetség maradéktalanul eleget tesz ennek a kötelezettségnek, és jelzi Kovács Ági hivatalos programját, akkor mi oda sem megyünk, és most nincs ügy.

Létezik arra becslés, hogy a sportolók mekkora hányada doppingol?

Az ASADA-nak, az amerikai doppingellenes szervezetnek van olyan becslése, hogy az olimpiai csapatok tagjainak mintegy negyven százaléka használt már vagy használ valamilyen doppingszert. Ne legyenek illúzióink: ha ez ott igaz, akkor nálunk sem állhat messze ez a szám a valóságtól.

És mennyi esetre derül fény?

A laborba kerülő minták három százaléka pozitív. Nem véletlen, hogy a WADA-kódex módosításakor a hangsúly a nem laborpozitivitáson alapuló doppingvétségek szűrésére és szankcionálására esik, így például jövőre, a módosítás életbe léptetésekor a mintaszolgáltatás megtagadása a jelenleginél jóval súlyosabb vétségnek számít majd.

Ilyen számok birtokában van egyáltalán értelme a harcnak?

Van, mert a jogszabályokban rögzített kötelességeken túl egy igazi orvos számára sohasem lehet közömbös az emberek egészsége. A dopping liberalizálásával ráadásul az esélyegyenlőség is csökkenne. A gazdagabb országok sportolói így is kifinomultabb módszereket használnak, ám ha szabadon lehetne doppingolni, akkor ők az egészségre kevésbé ártalmas szereket adhatnának sportolóiknak, a szegény országok esetében pedig megugrana a halálesetek száma.

Így viszont marad a sziszifuszi, a jelek szerint enyhén szólva is népszerűtlen küzdelem?

Nincs más választás. Illetve van, de csak akkor, ha nem fontos, hogy Pekingből ne szégyenkezve kullogjunk, hanem emelt fővel jöhessünk haza. Ha nincs ránk szükség, az érzelmi háborúskodás során az ellenőrt a közvélemény szemében ellenséggé teszik, semmi baj, megtaláljuk a helyünket az egészségügyben, de a magyar sportnak nem ez az érdeke. Ha Athén megismétlődik, az olimpiai mozgalomból is kizárhatnak minket, és ezt szerintem minden eszközzel meg kell akadályozni.