Hullámok

Ha a vágyaidat megölöd, kísértetként visszajárnak. Mert lehetne ez érzelmekkel teli, hepienddel végződő történet is. Szólhatna Kovács Ágnes könnyeiről, álmatlan éjszakáiról, a szurkolók rémületéről – és persze a vágyak megöléséről. Valamiért mégsem tetszik annyira romantikusnak ez az egész: a doppingvizsgálat, az úszó, az edző és az ellenőrök közös butasága, aztán a több száz fenyegető telefon a MACS-nak, a veszekedés az úszószövetség székházában a csütörtöki fegyelmi testületi ülésen, s persze a gyanú sokak lelkében.

Ez mind-mind a történet része. Tanulságokat levonni, megnyugtató választ, végeredményt kihozni aligha lehet. Most persze örülhetünk, hogy az úszószövetségben felmentő ítélet született, és a nagy kedvenc, a nagy küzdő, a betegséget, formahanyatlást, a rossz kedvet legyűrő, Kovács Ági újra rajtkőre állhat. Mondhatnánk, ez most a legfontosabb. Mondhatnánk, mégis valahogy hamis ez a mondat. S nem azért, mert bárki azt feltételezné az olimpiai bajnokról, hogy doppingolás miatt menekült el hanyatt-homlok a Szpari-uszodából, otthagyva két talán túlságosan is lelkes, paragrafusoknak élő doppingellenőrt.

Csak hát túl sok furcsa eset történt a magyar sportban az elmúlt években, túlságosan sokan és sokszor kényszerültek magyarázkodásra ahhoz, hogy most megkönnyebbülten felsóhajtsunk. Mindamellett Kovács Ágihoz méltatlan az a perlekedés, amely a csütörtöki ítélethirdetést kísérte. Még a kereskedelmi televíziók is ezzel a sztorival foglalkoztak, bezsúfolva a feltöltött műnők és gagyi sztárok életéről szóló hírek közé. Mert a balhéra odafigyel mindenki, még az is, aki úgy képzeli az úszóversenyt, hogy a háborgó Dunában rendezik. Az alkotmányjogász kirohanása, gyanúsítgatása és visszafogott dühkitörése jelzi, szó sincs megkönnyebbülést hozó végkifejletről.

Már csak azért sem, mert hiába a magyar szövetség felmentő ítélete, hiába Kovács Ágnes előre, két verzióban megírt(!) magyarázkodó szövege, ha nemzetközi szinten úgy határoznak majd, hogy a magyar úszó nem lehet ott a pekingi olimpián. Addig számára marad a remény és a felejtés. Mindkettőre nagy szüksége van. Ági, te pedig tudd: a hullámokat az számlálja, aki sötétben hallgatja a hullámverést, és nem az, aki látja a tengert... Ugye, érted?