Palotaforradalom

Amennyiben a IV. és a XV. kerü let határán lévő vasúti sorompótól, illetve a régi KGST-piacok szocreál hangulatát idéző, de immár inkább kínai és vietnami bevándorlók által üzemeltetett zsibvásártól gyalog indulunk el a Fő úton, alig háromperces séta vezet a Járműszerelvényt Gyártó Zrt. bázisáig. A harmadik emeleten elegánsan, de nem hivalkodóan berendezett irodából 1985 óta irányítja a negyvenéves múltra visszatekintő – mára a nemzetközi piacon is számon tartott és elismert – céget Forgács József.

Csodás újjászületés a rendszerváltás után

A mindig mosolygósnak tűnő üzletember 61 éves, két gyermek apja, két fiú nagyapja, igazi lokálpatrióta és erős dohányos. A piros Marlboro mindig vele van. Könnyed, szenvtelen pöfékelés nélkül szinte mecscset sem tudna nézni. Mármint futballmeccset. No, igen…

Ha azt mondjuk, hogy Forgács József szeme fényei az unokák (akik még arra is ráveszik a papát, hogy négykézlábra ereszkedve másszon ki-be a házibunker ajtaján…), élete a járműszerelvény-gyártás, rossz szokása a cigaretta, akkor kijelenthetjük azt is, hogy szenvedélye a foci.

Pontosabban fogalmazva: a REAC.

Az egész 1991-ben kezdődött, amikor Forgács József megfogadta: márpedig Rákospalotán újra lesz futball. A múlt palotai csapatait, a Fősped Szállítókat vagy a rendszerváltás áldozatául esett Volánt érzelmi kötődés híján nem kívánta feltámasztani.

Hanem az 1912-ben alapított, majd 1946ban a Rákosirendszer idején államosított Rákospalotai Egyetértés Atlétikai Club újbóli életre hívásának gondolata már egyre inkább foglalkoztatta. Az üzleti sikereinek köszönhetően biztos egzisztenciát megteremtő gyártulajdonosnak a kilencvenes évek elejére eltökélt szándéka volt, hogy a kerületben futballt „csináljon”. Elhatározását – azokban a lehetőségekben gazdag, ám anyagi kockázatokkal is járó időszakban – már-már forradalmi jelentőségű tettek követték. Forgács József színre lépése szó szerint a megmenekülést jelentette, hiszen addigra gyakorlatilag már kivéreztették és eltemették a futballt is a XV. kerületben.

1991. augusztus 8-án aztán megvalósult Forgács József álma. Lett egy csapat, (újból) megalakult a REAC. A tizenegy tagú (a mai napig változatlan összetételű!) elnökség egyöntetűen fogadta el az alapító Forgács József mottóját, amely szerint: „Semmit a REAC-ból, de mindent a REAC-ért!”

Így is lett.

Az erkölcsi megbecsülés többet ér a forintoknál

Az üdítően ható szemlélet nélkül a klub manapság aligha tartana ott, ahol tart. Gazdaságilag, erkölcsileg és szakmailag is stabil egyesületként az elmúlt másfél évtized alatt elismerést vívott ki magának a magyar labdarúgás mocsaras, ingoványos világában. Ebből a megközelítésből talán már érthető, miért hangsúlyozzák oly gyakran a REAC-nál valaha is megfordult játékosok és edzők, hogy a klub mennyi mindent köszönhet Forgács Józsefnek.

„Van, aki a pénzéből a Bahamák és Szingapúr között utazgat; ismerek olyat, aki vagyonából műkincseket vásárol vagy bevásárlóközpontot épít; én futballt csinálok, és az első perctől komolyan veszem a dolgot – emlékezik vissza a nyolcvanas években még a Vasas női kézilabdacsapatánál elnöklő Forgács József a REAC újjászületésére. – Már akkor eldöntöttem, hogy a mutyizást, a simliskedést vagy az ügyeskedő szélhámosokat sohasem tűröm majd meg a REAC közelében. Tiszta viszonyokat, valódi profizmust és tudatos építkezést akartam. Erre immár hét éve garancia a klubigazgató, Kutasi Róbert személye. Pedig mélyről indultunk, hiszen a megalakulás után visszasoroltak minket a BLSZ másodosztályába, de onnan is volt visszaút. Ez a klub a szenvedélyem, soha egy fillért sem sajnáltam rá, pedig mindent a saját zsebemből fizetek. Mégis megéri. Nem, nem üzletileg, hiszen arra a jelenlegi viszonyok között nincs esély. Az erkölcsi megbecsülés, az apró szakmai sikerek, a pozitív viszszajelzések azonban többet jelentenek a pénznél.”

Egyelőre – teszi hozzá a REAC első embere.

Forgács József ugyanis a magyar labdarúgásban már látja, érzékeli a megtisztulás jeleit. Véleménye szerint olyan folyamatok indultak el a közelmúltban, amelyeknek egyenes következménye lesz a kisebb-nagyobb profittal kecsegtető, nagybefektetőket is vonzó magyar futball megteremtése.

„Öt év. Maximum tíz, és Magyarországon is eljön az az idő, amikor már nyereséget is remélhetnek a klubtulajdonosok. Hogy ide eljussunk, természetesen elengedhetetlenek az újabb és újabb változások, de én hiszek ebben” – fogalmazza meg nemcsak önmaga, hanem a jelenkori futballvezérek egységes álláspontját (reményét?).

Zsáknyi pénzért sem adja el az NB I-es jogot

A stabilitás, a kiszámíthatóság mifelénk ritka kincs. Ezért sem meglepő, hogy szinte nincs nyári holt idény, amikor valamely feljebb törekvő alacsonyabb osztályú csapat tulajdonosa ne gondolna arra, hogy zsáknyi pénzzel megvásárolhatja az indulási jogot Forgács Józseftől. A csaknem negyedmilliárd forintból a már említett unokák unokáinak sem lennének megélhetési gondjai, de a REAC-ért hiába kínáltak ekkora összeget.

„Ugyan. Persze hogy sohasem mondtam igent az ilyen ajánlatokra. Mint említettem, szeretem ezt csinálni. Holott nem úri passzióról van szó. Több annál ez, kérem: szenvedély. Különben pedig a futballklub olyan, mint a jó feleség, az ember nem adja el.”