Náluk már vallás a hoki

És 1929. január 6-án bedobták a pakkot, lejátszották Csíkszeredában az első jégkorongmérkőzést. Ennek már egy híján nyolcvan éve, még ha a pakk nem is volt igazi pakk – csak az egyik alapító atya, Vákár Lajos kerekre vágott radírgumija. A „korongot” hajlított fűzfavesszőkkel terelték, a kapusmezt kifordított báránybőr bekecs helyettesítette, csak a kesztyűk voltak „igaziak”, Bécsből hozatták őket.

Vákár Lajos nevét a csíki megyeszékhely fedett jégcsarnoka őrzi az utókornak. Löffler Aurél, Vákár egykori játékostársa – akinek szellemi frissessége jóval túl a kilencvenen is bámulatos – idézi fel a kezdeteket:

„Ezerkilencszázhuszonnyolc decemberében a szeredai moziban láttunk egy kanadai filmet, amely előttünk akkor még ismeretlen sportról, a hokiról szólt. Vákár azt mondta, ezt mi is megpróbálhatnánk – hát megpróbáltuk!”

A hőskorszakra jellemző, hogy lábszárvédő természetesen még nem volt, Löffler doktor visszaemlékezése szerint sípcsontját védendő összetekert újságpapírral – a Színházi Élettel – bélelte ki nadrágja belsejét.

A határon túli magyarság legjelentősebb sportegyesülete, a Csíkszeredai Sport Club első bajnoki címét 1949-ben szerezte, amelyet 1952-ben és 1957ben követett a második és a harmadik. A nyolcvanas években a román válogatott gerincét csíki hokisok alkották, volt világverseny, amelyen tizenegy magyar szerepelt a román nemzeti együttesben. Antal István, a Sport Club jelenlegi egyesületi elnöke a román jégkorongsport legnagyobb sikerét aratta az 1980-as Lake Placid-i olimpián, ahol a hetedik helyezett együttes tagja volt.

„A németek legyőzése volt a kulcsmomentum – emlékezik Antal István. – Edzőnk azt a feladatot adta, hogy vegyem ki a játékból Erich Kühnhacklt, a világ akkori egyik legjobb hokisát. Csak másfél fejjel volt magasabb nálam, s huszonöt kilóval nehezebb, nem véletlenül becézték az NSZK-ban mozgó ruhásszekrénynek. Egyre azt figyeltem, mikor néznek másfelé a bírók, egy óvatlan pillanatban betámasztottam a jobb korcsolyámat Kühnhackl mögé, majd jobb könyökkel orrba vágtam. Persze hanyatt esett, mivel nem tudott hátralépni. Az első ilyen csínytevés után még csak megfenyegetett, a másodiknál ledobta a kesztyűit, és nekem esett. Egy székely nem futamodik meg még a túlerő elől sem, kettős fedezékbe vonultam, és teljes erőből imádkozni kezdtem. Amikor a bírók lerángatták rólam az óriást, legnagyobb meglepetésemre csak őt állították ki – végleg… –, tőlem még meg is kérdezték, jól vagyok-e. Hat négyre győztünk, még ma sem hiszem el, hogy igaz volt.”

Antal István később még Erich Kühnhacklnál jobb hokissal is elbánt, világbajnokságon ütött gólt Vlagyiszlav Tretyaknak, minden idők legnagyszerűbb kapusának (szerényen hozzáteszi a Sport Club-elnök, hogy Geréb István is megcselekedte ezt a bravúrt), sőt vb-n még az Egyesült Államok legyőzésében is szerepet vállalt. Manapság ilyesfajta bravúrról álmodozni merő illúzió, de a román bajnokságban jönnek szépen a bajnoki címek, például 2005-ben és 2007-ben, az utóbbi idényben begyűjtve a magyar bajnoki ezüstérmet is.

Csíkszeredában ugyanúgy vallás a hoki, mint ahogy Körmenden a kosárlabda, s a dimenziók is hasonlóak: a csíki város 45 ezer lakosából ötezren rendszeresen kilátogatnak egyegy Sport Club–Steaua rangadóra. Vagy az utóbbi időben a városi derbire, amelyen a HC, vagyis a Hockey Club az ellenfél. S amely december 28-án 2–1-re legyőzte az SC-t a Magyar Kupa elődöntőjében (más kérdés, hogy a döntőben nem bírt a Dunaújvárossal). Tizenhét szlovák – köztük hat, kutyafuttában, a Magyar Kupa két mérkőzésére igazolt iglói – légióssal. A magyar szövetség engedélyezte a villámgyors vérátömlesztést, más kérdés, hogy a január 4-i elnökségi ülésen – információnk szerint – téma lesz a szlovák légiósáradat megfékezése.

A Sport Club köreiből származó értesülés, hogy az iglói kontingens szinte elszökött e hosszú szeredai hétvégére anyaegyesületétől. Olyannyira suttyomban, hogy Ladislav Karabin, a HK Spiská Nová Ves – szlovákul így hívják az iglói hokiklubot – ügyvezetője nem is tudott az akcióról.