Harc az életben maradásért

H. B., K. J.H. B., K. J.
Vágólapra másolva!
2008.01.13. 00:14
Címkék

Mindkét BL-csapatunk vasár nap zárja a csoportkör küzdelmeit: a Győr az A-csoport győzteseként lép pályára Kaproncán, míg a Viborgban vendégeskedő FTC-nek legalább egy pontra van szüksége ahhoz, hogy a Dcsoportban megszerezze a KEKindulást érő harmadik helyet.

A Valcea megtette, amire szüksége volt a Fradinak: a csoportgyőztes román sztárcsapat pénteken simán legyőzte a Podgoricát, így most már kizárólag a zöld-fehéreken múlik, odaérnek-e a harmadik helyre. Ha Zsiga Gyula együttese legalább egy pontot szerez a Viborg otthonában, meglesz a hőn áhított KEK-indulás. A dánok már mindenképpen másodikként zárnak a kvartettben, így számukra tulajdonképpen tét nélküli a vasárnapi ütközet.

„Senki se gondolja, hogy félvállról veszik a meccset – jelentette ki Zsiga Gyula, az FTC mestere. – Legutóbb odahaza kaptak ki a Valceától, s nyilván nem szeretnék, hogy egymás után kétszer is vereséget szenvedjenek saját közönségük előtt.”

Ráadásul a hírek szerint bombaerős csapattal készül a csatára Tomas Ryde alakulata: Rikke Skov, Bojana Popovics-Petrovics, valamint a vb-gólkirálynő Grit Jurack is bevethető lesz, ami egyáltalán nem könnyít a magyar bajnok helyzetén.

„Védekezésben ki kell lépnünk a lövőkre, s már a kaputól nyolckilenc méterre fel kell vállalnunk az ütközéseket, támadásban pedig arra kell törekednünk, hogy széthúzzuk a dán falat, amely a széleket előszeretettel adja fel” – mondta Zsiga Gyula.

Nem tartott a csapattal Ilyés Annamária, aki betegséggel küszködik, s vizsgálatról vizsgálatra járt az elmúlt napokban, így a ferencvárosi védelemben nagyobb feladat hárul majd Lucia Uhrakovára és Zácsik Szandrára. Minden bizonnyal nekik a támadásoknál is főszerepet kell vállalniuk.

Az utolsó forduló eredményeitől függetlenül már végleges, hogy az A-csoportból a Győri Audi ETO, valamint a háromszoros BL-győztes dán Slagelse jut tovább az első, illetve második helyen, míg a harmadikat a horvát Podravka Koprivnica szerzi meg, és folytathatja harcát a KEK-ben. Látszólag tehát tét nélküli mérkőzéssel zárul a vasárnapi forduló – de vajon csak kirándulni mennek a hét végén a győriek?

„Erről szó sincs! – vágta rá Konkoly Csaba, a Győr szakvezetője, aki minden játékosára számíthat.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik