Egy hónapja nem tárgyalnak

CS. P.CS. P.
Vágólapra másolva!
2008.01.17. 23:10
Címkék

„Hogy elakadtak-e a Huszti Szabolcs szerződéshosszabbításáról szóló tárgyalások? Visszakérdezek: ha egy hónapja nem beszéltünk a Hannover képviselőivel, az elakadásnak számít?” – jelezte nyilatkozatával Filipovics Vladan, a játékos menedzsere, hogy a 28-szoros magyar válogatott középpályás egyelőre messze áll a megegyezéstől jelenlegi együttesével. Mint csütörtöki számunkban megírtuk, a Bundesliga hetedik helyen álló csapat már most meghosszabbítaná a labdarúgó 2009 júniusában lejáró szerződését, a fizetésével kapcsolatos kérdésekben azonban nem tudott közös nevezőre jutni vele.

„Elsődleges szándékunk, hogy a Szabolcs számára megfelelő feltételek mellett meghosszabbítsuk a szerződését a Hannoverrel – tisztázta a célokat Filipovics Vladan. – Ha nem ezt akarnánk, nem is ültünk volna le a vezetőkkel tárgyalni. Emellett azonban nem zárkózunk el más klubok megkeresése elől, hiszen meg kell hagyni a lehetőséget az előrelépésre. Szabolcs jelenleg a Hannover egyik legjobbja, és ennek következtében legpiacképesebb futballistája, nem hagyhatjuk hát figyelmen kívül, ha máshonnan is érdeklődnek iránta.”

S hogy honnan?

A menedzser megerősítette az információt, amely szerint Angliából és Spanyolországból is kérdezősködtek Huszti Szabolcsról, konkrét csapatnevet azonban nem kívánt elárulni. Elmondása szerint mindkét országban csakis első osztályú gárda jöhet szóba – még ha nem is a három-négy legnagyobb egyike –, és akad olyan érdeklődő, amellyel a következő szezonban nagy valószínűséggel a nemzetközi porondon is szerepelhetne a magyar válogatott keretébe fél év után visszatérő futballista.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik