Zidane méltó örököse lehet az őstehetség

Ha megengednek egy személyes észrevételt: tavaly nyáron, első (és eddig egyetlen) találkozásunk alkalmával alig ismertem meg Samir Nasrit, aki elvegyült az adidas által a 14-16 éveseknek szervezett futballtorna résztvevői között. És bár kisfiús fizimiskájával, csibészes mosolyával és termetével sem tűnt ki a többiek közül, amikor beszállt az ifjoncok közé játszani, azonnal szembetűnő volt a különbség. Egy őstehetség trükközött a pályán – az őt addig csak a televízió képernyőjén látó fiatalok nagy örömére. Az Olympique Marseille 20 éves, folyamatosan vigyorgó középpályása nagy hatással volt mindenkire, sztárallűröktől mentesen sétálgatott a nála néhány évvel fiatalabbak között, és egyetlen orra alá dugott cetlit sem hagyott szignó nélkül.

De ne gondoljuk, hogy az algériai származású, Marseille északi városrészében nevelkedett futballistának ilyen felhőtlen az élete, hiszen mind Marseille-ben, mind a francia válogatottnál súlyos teher nehezedik a vállára. Az OM-nél a nyáron a német Bayern Münchenhez szerződő Franck Ribéryt, míg a nemzeti együttesben a 2006-os világbajnokság után visszavonuló Zinedine Zidane-t kell pótolnia.

Márpedig kétségkívül nehéz lehet egy legenda árnyékában futballozni, amiről Lionel Messi is tudna mesélni, akit folyamatosan Diego Maradonához hasonlítanak. Samir Nasrit szerte Franciaországban Zinedine Zidane utódjának tartják, őt azonban ez nem zavarja.

„Szerintem nem jó, ha ilyen teherrel nyomnak agyon egy fiatal játékost – jelentette ki határozottan Samir Nasri, akinek egyébként Maradona a kedvenc játékosa. – Zidane-ból csak egy van, mint ahogy Platiniből is csak egy volt a pályán. Én én vagyok, egy kezdő, aki szeretne minél jobb futballista lenni.”

Az viszont tény, hogy az öszszevetés nemcsak a hasonló származáson és családi háttéren alapul, hanem a pályán mutatott teljesítményen is. A nagy „elődhöz” hasonlóan Nasri is rendkívül technikás futballista, és remekül érzi magát a csatárok mögötti területen, a kötetlen irányító szerepkörében.

E tulajdonságaira már gyermekkorában felfigyeltek, az U14-es korosztálytól kezdve tagja volt minden utánpótlás-válogatottnak, 2004-ben pedig sikerre vezette csapatát az U17-es Európa-bajnokságon – győztes gólt lőtt a spanyolok elleni fináléban. Két és fél hónappal 17. születésnapja után aztán bedobták a mély vízbe, pályára lépett a francia élvonalban, ahol 20 éves korára már túljutott századik mérkőzésén. A felnőttválogatottban tavaly márciusban, az Ausztria elleni barátságos találkozón mutatkozott be – gólpasszal –, majd második tétmeccsén, a Grúzia elleni hazai Eb-selejtezőn megszerezte első gólját is.

„Ebben a csapatban több világbajnok is szerepel. Amikor ők ezerkilencszázkilencvennyolcban megszerezték az aranyérmet, még csak tizenegy éves voltam, otthon izgultam a tévé előtt” – így a megilletődött Nasri a debütálás után.

A 2007–08-as szezon őszi fele viszont legfeljebb első Bajnokok Ligája-meccse miatt marad emlékezetes, hiszen betegségek és sérülések miatt sokat kellett kihagynia, és amikor játszott, akkor sem futballozott képességeihez méltóan. A háromhetes téli szünet után viszont egészségesen tért vissza, a harmadik idei bajnokiján egyenlítő gólt lőtt a Nancynak (1–1), majd a Caen elleni kiütéshez (6–1) is hozzájárult egy találattal.

Ettől függetlenül továbbra is értékén kezeli a sikert, és az általa futballistaként nagyra tartott Cristiano Ronaldóval ellentétben megmaradt szerény labdarúgónak.

„Még nem elég kiegyensúlyozott a teljesítményem – értékelt bölcsen a „Kis Hercegnek” becézett középpályás. – Képes vagyok húsz percig villogni a pályán, aztán tíz percig mintha ott sem lennék. Egyelőre nem zavar, tudom, hogy a koromnak tudható be, viszont ez az egyik legfontosabb terület, amelyen fejlődnöm kell.”