„Mónika tegnap töltötte be har mincnegyedik életévét, és hiszitek, vagy sem, azon morfondírozik, hogy visszatérjen a pályára. Esetleg 2008 márciusában Miamiban. Nem lenne nagyszerű?”
Az lenne.
De nem lesz az.
Szeles Mónika ugyanis csütörtökön hivatalosan is bejelentette, felhagy az aktív játékkal. A fenti idézet az újvidéki születésű teniszező szurkolói honlapján jelent meg tavaly december 3án. „Boldog születésnapot, Mónika, és kérlek, térj vissza!” – szól a rajongói fohász folytatása, ám Szelest a könyörgő szavak sem tántorították el végső elhatározásától. Pedig a tétmérkőzésen legutóbb a 2003-as Roland Garros első fordulójában (Nadja Petrova elleni vesztes mecscsen) szereplő egykori klasszis valóban többször is elgondolkodott azon, hogy a harmadik ikszen túl is megpróbálja felvenni a versenyt a jelenkor legjobbjaival.
Lindsay Davenport – aki a „szülőszobából” tért vissza a tenisz élvonalába – volt a legnagyobb hatással gondolkodásmódjára, de az egykori világelső pozitív példája (három WTA-torna-győzelme) sem tudta már kellően motiválni a 2007 tavaszán magyar állampolgársági esküt tevő egykori világklasszist. A világklasszis jelző ezúttal a legkevésbé sem túlzó: a kilencvenes évek elején a női tenisz kiemelkedő alakja Szeles Mónika volt. A sikersorozat az 1990-es Roland Garros megnyerésével kezdődött (Steffi Graf ellen az első felvonást négy szettlabdát hárítva a rövidítésben, míg a másodikat 6:4-re megnyerve), amelyet az 1993-as ausztrál elsőségéig másik hét Grand Slam-győzelem követett. A legemlékezetesebb diadal az 1992-es franciaországi döntő volt, amelyben ismét a nagy rivális Grafot múlta felül felejthetetlen mérkőzésen, 10:8-ra diadalmaskodva a döntő szettben.
Szeles az 1993-as ausztrál fináléban is legyőzte a németek zsenijét, de a Graf felett aratott sikerekért végül nagy árat kellett fizetnie.
1993 áprilisa volt, a hamburgi tenisztorna negyeddöntője. Szeles 6:4, 4:3-ra vezetett a bolgár Magdalena Maleeva ellen, a mérkőzés azonban félbeszakadt. Egy elmezavarodott „Grafszurkoló” ugyanis a reklámtáblán áthajolva 25 centiméteres konyhakéssel hátba szúrta a karrierje csúcsán lévő Szelest. Borzalmas jelenet volt, aki látta, sosem felejti el, leginkább azonban az áldozat nem tudta túltenni magát a történteken. Hogy is tehette volna, amikor Peter Wind, a torna orvosa szerint is csak hatalmas szerencséjének köszönheti, hogy egyáltalán életben maradt... A kés ugyanis szerencsére nem talált el létfontosságú szervet, de súlyos lelki sebet ejtett Szelesen.
A kilencvenes évek elejének vitathatatlanul legjobb női játékosa így kihagyni kényszerült két évet, de kivételes klasszisának köszönhetően még visszatérését követően is képes volt Grand Slam-tornát nyerni. Az 1996-os Australian Open fináléjában Anke Huber nem volt méltó ellenfele Szelesnek, aki 6:4, 6:1-es győzelmével a merénylet utáni első, összességében pályafutása kilencedik, egyben utolsó GSsikerét aratta.
A legnagyobb kritikusok és ellenfelek is csak a tisztelet és megbecsülés hangján méltatták az ötvenhárom tornagyőzelmet begyűjtő, a világranglistát 178 héten át vezető Szeles teljesítményét, akit a tekintélyes Tennis Magazine a nyílt korszak történetének 13. legjobb játékosának választott. És bár a sportban nincsen ha, nem lehet nem feltenni a kérdést: vajon hányadik lett volna ezen a listán, ha nincs 1993 áprilisa és az a hamburgi negyeddöntő?