Buli volt az élet

„Alig van időm – mondta a telefonba a korábbi kedvenc. – Sok a munka!”

A húszévesek már csak a nevét ismerik, a harminc körüli és annál idősebb ferencvárosi hívek máig emlegetik. Ha szöglethez, oldalvonal mellőli szabadrúgáshoz jutott a Fradi, a szurkolók csak Fischer Pált figyelték, hiszen a pilisvörösvári fiatalember elképesztő magasra tudott ugrani – nem csoda, hogy számtalan gólt fejelt.

Vajon mi van vele?

Az egykori csatárt azért is kerestük meg, mert 1989-ben legalább akkora lehetőséghez jutott, mint az idén Dzsudzsák Balázs: Fischer Pál az Ajax játékosa lett, ám karrierje viszonylag hamar véget ért. Lehetnek-e tanulságai az ő történetének Dzsudzsák Balázs szempontjából?

„Más lett a világ azóta – mondta Fischer Pál. – Akkor még nem volt minden játékosnak menedzsere, ügynöke. Megbántam, hogy hazajöttem, de akkor erre megvoltak a pontos indokaim.”

Ne szaladjunk előre: kezdjük ott – mivel a nyolcvanas években a játékosok klasszis villanásait tartalmazó DVD-kkel házaló menedzserek még nem dolgoztak olyan profi szinten, mint manapság, amikor kis túlzással azt is el lehet adni, aki eltalálja az álló labdát –, miként került ki a zöld-fehérek támadója Amszterdamba.

„Ezerkilenszszáznyolcvankilenc tavaszán a Honvéddal játszottunk kupadöntőt a Népstadionban – emlékezett a 19szeres válogatott futballista. – Szóltak, hogy ott vannak a meccsen az Ajax megfigyelői, de nem nagyon törődtünk ezzel. Szegény, azóta elhunyt Fodor Imre góljával győzött a Honvéd, így ért véget számunkra az idény, és zárásképpen elindultunk a budapesti éjszakába. Akkor még nem voltak mobiltelefonok, de azért, aki ismert minket, tudhatta, hol buliznak a fradisták… Szóval, már pirkadt, amikor megtaláltak, hogy az Ajax képviselői reggel találkozni akarnak velem az egyik szállodában: hazamentem, megfürödtem, átöltöztem, és már indultam is. Úgy emlékszem, villámgyorsan megegyeztünk: az Ajax játékosa lettem.”

A légióskarrier álomszerűen indult: az első két meccsén gólt szerzett, amszterdami debütálásakor a támadó szerint élete legszebb gólját fejelte az Ajax-szurkolók előtt – a Vitesse ellen már a második percben betalált. Nem akármilyen csapatba csöppent: Dennis Bergkamp, Danny Blind, Wim Jonk, Robert Witschge, a két De Boer fivér volt a klubtársa. Az amszterdami drukkerek imádták, első öt mérkőzésén négyszer is eredményes volt, végül hét találatig jutott ősszel, tavasszal mégis alig kapott már játéklehetőséget. Fischer Pált ugyanis a sérült Stefan Petterson helyére igazolták, és amikor a svéd válogatott felépült, a magyar támadó a kispadra szorult.

„Több holland klub érdeklődött irántam – mondta Fischer Pál. – A Roda volt a legkitartóbb, de akkoriban született a kislányom, és hiányzott a család, messze voltak a barátok. Mondom, abban az időben nem volt mobil, nem ismertük az internetet, szóval, ha nem játszottam, csalódott voltam, nagyon magányosnak éreztem magam. És ami a legfontosabb: azon a nyáron Nyilasi Tibort nevezték ki a Ferencváros edzőjének! Nekem pedig ő volt gyerekkorom példaképe, a kedvenc játékosom. Emlékszem egy, az utolsó percben négy háromra megnyert Honvéd elleni rangadóra, ami után szurkolóként még verekedésbe is keveredtem, miután meglátták, hogy zöld-fehér zászló van nálam.”

A bálványnyal az együttműködés mindazonáltal csak egy évig tartott, és nem volt viharoktól mentes. A legenda szerint egy átmulatott éjszaka után a vezetőedző ki akarta zárni a keretből a renitens támadót, majd mégis engedett, mondván, a csatár kap egy utolsó esélyt. A Videoton ellen 4–0-ra megnyert mérkőzés után pedig az eredményjelzőn gólszerzőként ez állt: Fischer, Fischer, Fischer, Fischer…

„A történet így nem igaz – nevetett a hajdani csatár. – Úgy emlékszem, a nagy ünneplés közben szóvá tettem: Tibikém, ott a nevem négyszer a táblán, a közönség mégis téged éltet… De ez csak zrika volt, tiszteltem őt, a mai napig tisztelem. Egy Vasas elleni találkozó előtt volt kisebb vitánk, amit azzal zárt le, hogy nem nevez a meccsre, és dühömben nekimentem az éjszakának, és nem este tízkor feküdtem le aludni. Másnap kissé bágyadtan mentem ki a meccsre, amikor szóltak: mégis kezdek. A hetedik percben gólt fejeltem… De aztán úgy tűnt, szétesik a csapat, a meghatározó játékosok elmentek, és mert hozzám sem ragaszkodtak, elfogadtam a Siófok ajánlatát. Nagy szívfájdalmam, hogy így egy évvel később nem lehettem tagja a Fradi bajnokcsapatának.”

Siófok, Sopron, Eszék, Vasas: az egykori játékos mindenhol jól érezte magát, és bár századik élvonalbeli gólját angyalföldi mezben éppen a Fradinak rúgta, azt mondja, mindig is zöldfehér vér csordogált az ereiben.

„Van egy földmunkákkal foglalkozó vállalkozásom, abból élek – mondta Fischer Pál a jelenről. – Hogy egykori klubtársam, Dennis Bergkamp rákényszerül-e, hogy dolgozzon? Aligha, de akkoriban mi hiába kerestünk az átlaghoz képest jól, egzisztenciát nem lehetett erre alapozni. Húszezer forint volt a prémium, ami jó pénznek számított, de egy lakást kétmillióért tudtál venni. Többre vihettem volna? Szerintem sokat elértem, de néha nekem is eszembe jut, futballistaként és pénzügyileg másként alakulhatott volna az életem, ha maradok Hollandiában.”