Sosem hittem volna, hogy éppen akkor lehet a legkeservesebb Honvéd-meccsekre járni, amikor a csapat nem a kiesés vagy a kecskeméti/szegedi/dunaújvárosi költözés ellen küzd, hanem a bajnoki címért. A jelek szerint a siker, azaz sikeréhség megölte az összetartást, és a kispesti klub mindenféle kommunikációs bravúr dacára mélyebbre süllyedt, mint amikor önkéntes szabadcsapatok védték a kazánt, és szállították el Bozsik-stadion nagykapuját.
A baj összehozza az embereket. A siker elidegeníti őket egymástól. A keddi barcikai kupameccsen például néhány szurkoló egyszerűen meg akarta verni az edzőt, mert szerintük egy korábbi bajnokin mutogatással válaszolt szidalmaikra. A tisztelt jegyvásárlóknak nem árt igyekezniük a véres kard elszívásával vagy a békepipa körbehordozásával, hiszen nem tudni, meddig lesz lehetőségük a vitás ügyek rendezésére.
A korábban a válogatott menedzsereként dolgozó üzletember áprilisi színre lépésével ugyanis megerősödik a marketing, új szponzorok érkezhetnek, és nem kizárt, hogy a főnökség a régóta megálmodott arculathoz már egy másik szakembert akar – például a menedzserrel igen jó viszonyt ápoló, nemrég magyar kapitányként dolgozó, azóta a földkerekség kispadjain helyét hiába kereső német aranylabdást.
Őt biztosan szívesen fogadnák a fanatikusok, akik most csak idegenbe járnak, a hazai mérkőzésekre nem. Múlt szombaton például vagy hatvanan ruccantak le Békéscsabára a második csapat NB III-as fellépésére, és teli torokból énekeltek a tizenhét-tizennyolc éves srácok cselei után, miközben kétszáz kilométerrel – és számukra egy világgal – odébb a „nagy” Honvéd a Pakssal gyűrkőzött.
Merthogy a tulajdonos politikáját sem szívlelik, így otthon távollétükkel, idegenben hangjukkal tüntetnek. Jellemző helyzet. A 2007–2008-as magyar futballbajnokság jelenlegi harmadik helyezett együttesénél a tulajdonos viszonya legalábbis hervasztó a szurkolókkal, a szurkolók haragban állnak az edzővel, az edző meg nem nagyon jön ki a tulajdonossal. Írhattam volna azt is, hogy mindenki utál mindenkit, de az új arculathoz aligha szabad ilyen csúf szavakat használni. A belharcokból mit sem értő, egyszerűen bajnoki aranyra vágyó piros-fekete többség pedig szomorúan hallgatja a híreket, és csöppet sem vigasztalja őket, hogy a nagykapu most biztosan a helyén marad.