Vastaps a vendégedzőnek

Megállt a játékoskijáróban, bal kezét a háta mögé tette, majd elegáns mozdulattal mindenkivel kezet rázott.

Legyen az Honvéd-játékos, masszőr, technikai igazgató vagy edző, Aldo Dolcetti jobbot nyújtott mindenkinek. Supka Attilával még barátságosan hátba is veregették egymást, hogy aztán az olasz csak mindenkit maga előtt engedve induljon meg a kispad felé.

A trénert valamiért imádják Kispesten.

A kijáróból előbukkanva nem tett még két lépést sem, amikor a szurkolók már felállva tapsolták őt, Aldo Dolcetti pedig szerény kis kézlegyintésekkel jelezte, az érzelmek kölcsönösek. Léptei közben úgy ünnepelték, mintha annak idején legalább három bajnoki címet nyert volna a XIX. kerületben. Volt együttese most nagyságrendekkel jobban szerepel a bajnokságban, bejutott a Magyar Kupa döntőjébe, a szurkolók Supka Attila helyett mégis az olasz szakembert éltették.

Újfent bebizonyosodott: még mindig imádják őt Kispesten.

Ahogy szeretik most Siófokon is…

Hogy mi a titka, nem tudni. Hiszen egyelőre a Balaton partján sem tett csodát. Téli érkezése óta finoman fogalmazva sem szárnyal a csapat, a Siófok nem riogatja a középmezőny tagjait, nem álmodozik nemzetközi kupaindulásról olyannyira, hogy a jelen helyzetben két miatyánkot is elrebeghetnek a klubnál, hogy a Sopron megszűnt, a Tatabánya pedig gyakorlatilag feladta a harcot.

Szimpla tény: legutóbb március elején nyert meccset a Siófok. Aldo Dolcettivel a ZTE ellen időközben becsúszott döntetlen mellett mindössze a Diósgyőrt győzték le.

Másokat a Balaton partjáról már a keleti határig üldöztek volna, vagy ennyi idő után kiutálják a családias hangulatú kis klubtól, Aldo Dolcettit viszont senki sem bántja. Tőle elfogadják, hogy a nyugodt munkának egyszer csak be kell érnie.

Nos, a Bozsik-stadionban négy perc sem kellett ehhez. A Honvéd játékosai talán még a Siófok védekező alapfelállásán csodálkoztak, miközben Miklósvári János előrelopakodott, és a kapuba passzolt. Amúgy sem lett volna könnyű a kispestieknek feltörni az alapjában védekezésre berendezkedett vendégegyüttes reteszét, ám a váratlanul jött gól egyértelművé tette: a fordításhoz vért kell izzadnia Supka Attila együttesének. A rohamok azonban elmaradtak. Ment ugyan előre a Honvéd, próbálkozott ívelgetéssel, távoli lövéssel, de – ahogy a bajnokságban már jó ideje – ezúttal sem jött össze semmi.

Érzékeltetve a hangulatot: olyan csend volt a lelátón, mintha nem is lett volna meccs a Bozsik-stadionban. Csupán az Angliából érkező „katasztrófaturizmus” néhány résztvevője törte meg a némaságot, a hat angol fiatalember akkor is tapsolt, ha éppen semmi sem történt a pályán. Pedig hát ők nem ilyen iramhoz vannak szokva. A srácok műanyag söröspohárral a kezükben ujjongtak, viccelődtek, megpróbálták élvezni a számukra élvezhetetlent. Kíváncsiak lennénk, mit mesélnek majd otthon az itteni labdarúgás színvonaláról.

Merthogy a fordulást követően sem lett sokkal érdekesebb a meccs: a Honvéd szinte végigegykapuzta a negyvenöt percet, és bár legalább nyolc ziccert kialakítottak a Siófok kapuja előtt, Hegedűs Lajossal nem bírt. A hangulat már éppen forrósodni kezdett, amikor kiegyenlített a Honvéd – megmentve magát attól a szégyentől, hogy sorrendben negyedik bajnokiján is egy nullára kikapjon.

Aldo Dolcetti újabb pontot szerzett a Siófokkal, s ez most tényleg a bravúr kategóriájába tartozik.