A jó játék sovány vigasz a Barcának

Noha a mérkőzés után a katalánoktól és az angoloktól sem igen lehetett mást hallani, mint hogy a 0–0-s döntetlen valójában jó eredmény számukra, azért valószínűleg a Barcelona és a Manchester United játékosaiban is maradt némi hiányérzet. Mert bár igaz a vendégek által hangoztatott érv, hogy az Old Traffordon rendezendő visszavágón Sir Alex Ferguson gárdája kihasználhatja a hazai pálya előnyeit, ezt most nem kellene oly erőltetett magabiztossággal szajkózniuk, ha Cristiano Ronaldo a második percben nem lövi mellé a tizenegyest. De sajnálhatja a találkozó végkifejletét Frank Rijkaard csapata is, amely gyakorlatilag végig macska-egér játékba hajszolta ellenfelét, most mégis hamis és önámító magyarázatokkal (lásd: „Végre kiderült, korai volt leírni minket”) kénytelen vigasztalni magát.

Olybá tűnik azonban, hogy a barcelonaiak kétségtelenül figyelemre méltó teljesítménye ezúttal az égvilágon semmit sem ért. Ugyanis ne higgye senki, hogy a nyílt sisakos játékkal és a szimpatikus támadó stílussal szerda este „megnyert” szurkolók elismerését bárki is felemlegeti majd, ha a csapat esetleg – a papírformának és a várakozásnak megfelelően – elbukik Manchesterben. Ahogy Samuel Eto’o, a Barcelona kameruni támadója rátapintott a lényegre:

„Fontosabb, hogy győzzön a csapat, mintsem hogy jól játsszon, lemondva az eredményességről.”

Ha a szerdai mérkőzés tanulságát egy mondatban kellene összefoglalni, nehéz Eto’o megállapításánál frappánsabban fogalmazni. A kilencven perc során az utóbbi időben mély hullámvölgybe kerülő, sokat bírált katalán gárda végre bizonyította, képes szépen és veszélyesen játszani, azonban a United szokatlanul kockázatmentes, óvatos hozzáállása keresztülhúzta számításait.

Lionel Messi nagyszerűen futballozott, Eto’o megmozdulásai rendre veszélyt teremtettek, Andrés Iniestára sem lehetett panasz, a 79. percben csereként beálló Thierry Henry pedig kiváló lövéssel emlékeztette Edwin van der Sar kapust a régi MU–Arsenal összecsapásokra – ám hiába a kiváló egyéni teljesítmények, a Barcelona nem tudta feltörni az angol betonfalat. Ez pedig, akárhogy is nézzük, nemcsak Manchester dicsérete, katalánok kritikája is.

„Rettentően szervezett védekezést mutatott be az ellenfél, szinte csak az ellentámadásokra rendezkedett be – igyekezett a másik

oldal érdemeire fogni a hatástalan próbálkozásokat Rijkaard, a Barcelona mestere. – A szerencse ezúttal nem a mi oldalunkra állt, de lényeges eredménynek tartom, hogy sikerült életben tartanunk esélyünket a visszavágóra. Most már többen vannak, akik hisznek továbbjutásunkban, hiszen láthatták, milyen formában és elszántsággal küzdöttünk.”

Az általános elégedettséget talán csupán Eto’o őszinte nyilatkozata „zavarta meg”, a kameruni ugyanis edzőjével és csapattársaival is szembement, amikor elismerte, a döntetlennel nem teljesültek a céljaik: „Nem megijeszteni, hanem legyőzni akartuk a manchesterieket. Biztos, hogy az Old Traffordon sokkal nyíltabb játékra lehet számítani, és nekünk is több terünk lesz a kibontakozásra. És még egy fontos tényező: az angolok otthonában a mi góljaink duplán számítanak.”

Gyorsan szögezzük le, a szabályok nem változtak, a Barcelona találatai természetesen a visszavágón is csupán egyet érnek. Az idegenben szerzett gólok jelentette előnyre építeni pedig inkább csak a helyzet adta kényszermegoldásnak tűnik a katalánok részéről. Nem lett volna egyszerűbb a Camp Nouban berámolni kettőt a Manchesternek?