Waltner Róbert: két gólra a századiktól

Mészöly Géza nem beszélt a levegőbe, amikor másfél héttel ezelőtt beajánlotta a válogatottba Waltner Róbertet. A zalaegerszegiek támadója az azóta eltelt napokban is bizonyította, hogy a neve nem pusztán a nemzeti csapatunkra jellemző oly kínos csatárínség miatt vetődhetett fel. A Vasas vezetőedzőjének véleményét („megérne egy próbát…”) alátámasztotta, hogy Waltner Róbert legutóbb a Kaposvár (2–0), majd a Bp. Honvéd ellen (2–1) is a mezőny legjobbja volt, ráadásul a fővárosiaknak rúgott két gólja a góllövőlista élére repítette (a csatár tizenhatszor volt eredményes, teljesítményének értékét növeli, hogy arab emírségekbeli kalandja miatt az ősszel csak hét összecsapáson lépett pályára).

De ez még nem minden. A harmincesztendős játékos számára immár elérhető közelségbe került a jubileumi, századik élvonalbeli találat is – ha úgy tetszik: kétlépésnyire, amelyet éppen a dicsérő szavakkal nem fukarkodó Mészöly Géza együttese ellen tehet meg.

„Minek is tagadjam, boldog lennék, ha már pénteken összejönne a századik” – somolygott Waltner Róbert. Igaz, ehhez legalább kétszer kell túljárnia a hazaiak kapusának, Németh Gábornak az eszén. A két labdarúgó jól ismeri egymást (az ezredforduló előtt a Videotonban, három esztendeje pedig a Vasasban játszottak együtt, utóbbi állomáshelyen több-kevesebb sikerrel), mégsem tudnak jól bevált receptet a másik hatástalanítására. Vagy legalábbis diplomatikusan fogalmaznak az ellenfél kvalitásairól.

„Nehogy azt higgye, hogy Waltner Róbertre fel lehet készülni – rázta a fejét Németh Gábor. – Vérbeli lesipuskás támadó. A Honvédnak rúgott második gólja tipikusan rá jellemző: lekezelt egy távoli lövést, majd tíz méterről a kapuba helyezett. Már csak ezért sem szabad egy pillanatra sem egyedül hagyni. Senkitől és semmitől sem fél, ha egyedül vezeti kapura a labdát, érdemes kivárni, mert az utolsó utáni pillanatban is tol még rajta egyet. De mintha az idén még nem láttam volna a tizenhatoson kívülről gólt szerezni…”

Nem bizony, mert nem is szerzett. És van még egy gyengéje: a lelke.

„Mindig is voltak gondjaim az önbizalmammal – helyeselt erre a felvetésre az egerszegiek támadója. – Most persze nagyjából rendben vagyok, de rettentően nyomaszt a pályán, ha nem érzem a támogatást. Egyébként jól tudja ezt Németh Gábor is, aki velem együtt akkor képes igazán remek teljesítményre, ha a szakvezetőség és a szurkolók egyaránt kiállnak mellette. Azt hiszem, ha másban nem is, ebben nagyon hasonlítunk egymásra.”