Kiscsapatok nagy meccse

Mindkét együttes nyert már FA kupát, mégsem mondhatjuk, hogy a Cardiff City és a Portsmouth számára ismerős közegnek számít a sorozat döntője. A korábbi diadalra az érintett gárdáknál legfeljebb a legidősebb szurkolók emlékezhetnek – a „Pompey” 1939-ben, a „kékmadarak” pedig 1927-ben nyerte meg a százhuszonöt éve futó patinás versenyt.

Az idei finálé külön érdekessége, hogy a Cardiff révén tulajdonképpen „nemzetközi” öszszecsapásnak nézünk elébe, hiszen a Championshipben szereplő együttes a Portsmouthszal ellentétben nem angol, hanem walesi (ráadásul mindmáig az egyetlen, Anglián kívüli egyesület, amely FA-kupát nyert). A körülmények dacára kisebbségi érzésnek nyomát sem tapasztalni az alakulatnál…

„A Portsmouth azon Premier League-csapatok közé tartozik, amelyektől nem kell tartani – hangzott a walesi védelem oszlopos tagjának számító Roger Johnson nem éppen tiszteletteljes jellemzése az ellenfélről. – Nem sorolható a nagyok közé, és ha játékosai azt hiszik, könnyen átgázolhatnak rajtunk, csak a mi helyzetünket könnyítik meg. Remélem, tisztában vannak azzal, hogy rettentő kemény ütközet vár rájuk”.

Johnson gondolatai közül érdemes kiemelni a következő – az ellenfélről mondott, de a Cardiffra is érvényes – félmondatot: „nem tartozik a nagyok közé”. A szombati találkozó egyik legfőbb jellegzetessége ugyanis éppen az, hogy nem vesz részt rajta sem a Manchester United, sem a Chelsea, sem az Arsenal, sem a Liverpool, vagyis hosszú idő után először az idén fordul elő, hogy nem Anglia valamelyik domináns gárdája hódítja el a címet. Hogy egészen pontosak legyünk: az Everton tizenhárom évvel ezelőtti, 1995-ös diadala volt az utolsó „belepiszkítás” a hatalmasok fölényébe. Dave Jones, a Cardiff menedzsere a kicsik előretörésében nem az FA-kupa presztízsének csökkenését, hanem a hosszú ideje tartó unalom végét látja.

„Elismerem, a sorozat az utóbbi években vesztett a fényéből, ám ez csakis annak tudható be, hogy évről évre ugyanazok a csapatok nyerték meg – fejtegette az 51 éves szakember. – Azzal viszont, hogy az aktuális kiírásban a mi csapatunk és a Portsmouth került a fináléba, véget ért az egyhangúság: szeretnénk végre a saját történelmünket írni.”

Szó, mi szó, bármennyire is bizakodó a Cardiff mestere, papíron az angolok az esélyesebbek. Elvégre az egyik oldalon a 31 millió fontos adóssággal küszködő, a második vonal 12. helyén végző együttes, a másikon pedig a története legjobb Premier League-teljesítményét nyújtó (8. hely) gárda áll – az erőviszonyok tehát finoman szólva sem kiegyenlítettek.

„Ha azt nézem, hogy a Portsmouth két éve még majdnem kiesett az élvonalból, öt éve pedig a másodosztály tabellájának alsó zónájában tartózkodott, óriási eredmény, hogy most az FAkupa döntőjére készülünk” – hívta fel a figyelmet a klub fejlődésére Harry Redknapp, az angolok menedzsere, akinek eddigi egyetlen kupasikere a West Ham Uniteddel 1999-ben megszerzett Intertotó-kupa-elsőség. (S ha már szóba került a West Ham: a Cardiff győzelme esetén az első csapat lenne, amely a „kalapácsosok” 1980-as diadala után alsóbb osztályú gárdaként elhódítja az FA-kupát.)

Elsőre különösnek tűnhet, hogy a találkozón az FA-kupadöntőket tekintve legtapasztaltabb résztvevő, a Liverpoollal 1996-ban és 2001-ben is a fináléig jutó Robbie Fowler vélhetőleg csak a Cardiff kispadján kap helyet. De ha figyelembe veszszük, hogy a 33 éves támadó súlyos csípősérülése miatt legutóbb december 15-én lépett pályára, az is nagy szó, hogy egyáltalán a nevezettek között szerepel.

„A szezon nehézségeiből kiindulva az idény mesebeli lezárása volna, ha én szerezném a döntőn a győztes gólt – álmodozott a Cardiffban a klub történetének legnagyobb igazolásaként emlegetett futballista. – Nehéz volt számomra kívülállóként követni, ahogy a csapat menetel az FA-kupában, de most már minden vágyam, hogy a Wembleyben ott legyek a gyepen.”

Hozzátehetjük: talán az sem jelent majd tragédiát Fowler számára, ha csak az ünneplés során szaladhat a fűre.