A győztes sün tüskéi

Azt állítja a profeszor, hogy a magyar sportban nem a megelőzés, hanem a lebukás elkerülése a cél a doppingolásnál. Dr. Frenkl Róbertnek hinni lehet, hiszen egyrészt a tiltott szerek témájának évtizedek óta (be)avatott szakértője, másrészt pedig fejlődhet akármilyen szuperszónikus sebességgel a (sport)világ, a tétel változatlan: csak az doppingolt, aki lebukott.

A nyilatkozat persze vihart kavart, olyannyira, hogy a Magyar Antidiopping Csoport (MACS) szóvivője útján sietett leszögezni, hogy senkinek sem hajlandóak falazni, aki „sáros”, nem utazhat el Pekingbe.

Hogy a tisztaságra, a tiltott szerek üldözésére szerződött szervezet miért érzi úgy, hogy meg kell szólalnia, miért tartja fontosnak leszögezni, hogy nem hajlandó „falazni”, számomra érthetetlen, gyanús, körülbelül olyan, mintha a rózsabimbó nyilatkozatot adna ki arról, hogy ha eljön az ideje, biztos, hogy kinyílik. Előzménye persze van a szokatlan gesztusnak, hiszen négy esztendeje az akkor hatalmon lévő kontrolltestület határozottan állította, hogy minden magyar versenyző tiszta, minden rendben lesz a játékokon. Aztán öt lebukással (Annus Adrián, Fazekas Róbert atlétika; Gyurkovics Ferenc, Kovács Zoltán, Kecskés Zoltán súlyemelés) az athéni doppingranglista élén végeztünk (holtversenyben a görögökkel), az örökrangsorban pedig feljöttünk a második helyre (Bulgária mögé).

Hogy mi történt négy éve nálunk, csak sejteni lehet. Mindenesetre árulkodó a MACS mondandójának egy másik fordulata (is), eszerint most nem „magyar módra” intézik majd a vizsgálatokat. Hogy mi a magyar módi, meg nem mondom, azt viszont tudom, hogy a vizsgálat nem olcsó (300-500 dollár), s bizony számtalanszor megesett már, hogy egy-egy laboratórium bevételezte a kontrollért járó pénzt, majd félredobva a mintát közölte, hogy a versenyző tiszta (sok kicsi sokra megy – dollárban különösen).

De, ne fessük az ördögöt a falra, hiszen már freskónk van belőle. Figyelve a közeli és távoli múlt eseményeit nem lehetnek illúzióink: Pekingben a laboratóriumok is megmérkőznek egymással. Előbb volt a rabló, s csak utána jött a pandúr, meg aztán túl nagy üzlet a gyógyszerkereskedelem ahhoz, hogy éppen az olimpián ne jusson szerephez. Csak atlétikában: a háromszoros olimpiai bajnok Marion Jones sírva kért bocsánatot azért, mert becsapta a közvéleményt, a 400 méteren világcsúcstartó Michael Johnson pedig visszadta sydneyi aranyérmét (4x400), mert kiderült, a stafétában szereplő társai (Alvin Harrison, Antonio Pettigrew, Calvin Harrison) enyhén szólva sem tiszták. Megjegyzendő: az amerikai atléták a Victor Conte vezette kaliforniai BALCO laboratórium körüli ügy kapcsán buktak le. Erős a gyanúm, hogy a Conte professzor és munkatársai körüli botrány csak porhintés volt, már készen állt egy másik laboratórium, készülve a pekingi „nagy dobásra”. És ez csak Amerika, hol van még a többi földrész, amelyeken szintén léteznek sportnagyhatalmak.

S – állítják a hozzáértők – itt az új csodafegyver, a géndopping is. A beavatkozás a tudomány mai állása szerint szinte kimutathatatlan, csak az a kérdés, hogy bevetik-e már Pekingben vagy még várnak vele.

Ami viszont cáfolhatatlan, az Manfred Donike (általam ilyenkor mindig idézett) tétele. A kölni labor legendás professzora szerint a doppingolt sün már rég a célban van, amikor a kontrollnyúl odaér.

Örök igazság – álszentségen innen, álszentségen túl.