Pro licences zenész

Plácido Domingo, a világhírű tenor fellépett az 1994-es labdarúgó-világbajnokságon, és köszöntőjét a következőképpen kezdte: „Jó estét kívánok! A világon két fontos dolog létezik: a futball és a zene.” Plácido Domingo, a világhírű tenor fellépett az 1994-es labdarúgó-világbajnokságon, és köszöntőjét a következőképpen kezdte: „Jó estét kívánok! A világon két fontos dolog létezik: a futball és a zene.”

Milyen igaza van – nevetett Hevesi Tamás. – Egészen kis korom óta e kettő határozta meg az életemet, és nem tagadom, nagyon szerencsésnek tartom magam, hogy így alakult a sorsom.

Minden a gyerekkorban dől el: családi indíttatásból szerette meg a sportot és a muzsikát?

Édesapám és a bátyám is sportkedvelő volt, de én túltettem rajtuk, igazi fanatikus voltam. Gyerekként minden létező sportközvetítést megnéztem a televízióban, és miután édesapám kivitt a Gyulai SE NB II-es bajnoki mérkőzésére, attól kezdve minden találkozón ott akartam lenni. És persze én is focizni akartam, amikor csak lehetett. Aztán apu elvitt Békéscsabára, ott pedig élvonalbeli mérkőzéseket láthattam. Micsoda meccsek voltak azok! A Pásztor József irányította lilafehérek fogadták a Nyilasi Tiborral, Szokolai Lászlóval érkező Ferencvárost, a Törőcsik András vezette Újpesti Dózsát, a Várady Béla, Kiss László, Izsó Ignác által fémjelzett Vasast, vagy éppen a nagy Honvédot, a Verebes József-féle Rába ETO-t. Zsúfolásig telt stadion, csodálatos légkör – ilyen közegben egy kissrác óhatatlanul is megfertőződik a futball szeretetével. Gyorsan hozzátenném, nem csak a foci vonzott, kipróbáltam más sportágakat is, de idővel kiderült, hogy a futball érdekel igazán.

Azt olvastam önről, már viszonylag fiatalon bemutatkozott a felnőttek között.

Középiskolába Szentesre jártam, ahol a helyi Vízmű és a Kinizsi rivalizált, én az előbbiben szerepeltem, de tizenhat évesen visszakerültem Gyulára, és rendszeresen játszottam az ificsapatban. Aztán egyszer eljött a nagy nap, szóltak, hogy vasárnap a felnőttek között, az NB II-ben kell játszanom. Csak növelte az izgalmamat, hogy akkoriban a mi csapatunkban a Honvéd egykori fantasztikus csillaga, a harmincháromszoros válogatott Kocsis Lajos játszott irányítót, én mellette voltam bal oldali futó. Mivel korábban atletizáltam, nem okozott gondot le- s föl sprintelnem az alapvonalak között.

Talán megbocsátja a rossz szóviccet: ilyen sztár mellett ön csak amolyan névtelen nulla lehetett.

Amikor ezen a bizonyos mérkőzésen pályára léptem, már létezett, működött a Névtelen Nulla nevű zenekarunk, amelyet a bátyámmal és két másik gyulai sráccal alapítottunk. Akik látták ezt a mérkőzést, azok máig emlegetik, hogy már ott kiderült, van bennem bizonyos művészhajlam. A közönség vastapssal honorálta az egyik lövésemet, én pedig ösztönösen reagáltam a szurkolói elismerésre: a nézők felé fordulva meghajoltam. Mintha csak a színpadon lettem volna.

Hogyan és miért váltotta fel a futballt az éneklés?

A zene már középiskolás koromtól érdekelt, aztán megsérült a térdem, és az életem úgy alakult, hogy a zene egyszerűen legyőzte a futballt. A zenekar két tagja Szegeden tanult az egyetemen, én is odaköltöztem. Akkoriban már kimondottan ismert zenekarnak számítottunk. Megszületett a Jeremy, vagy a Csíkos napernyő című sláger, amelyet néha még ma is lehet hallani a rádióban, aztán Budapestre költöztünk.

Majd jött az átütő siker, amikor elénekelte az Egy életen át kell játszani című számot, talán nem tévedés azt állítani, hogy döntő fordulatot vett a pályafutása.

A szólókarrierem mindenféleképpen. Az remek dal volt, jól sikerült a klip, én is jó szívvel emlékszem vissza rá.

Az önt ismerők szerint a sportban mindenevő…

Minden salakmotor-közvetítést megnézek, de ha a barátomnál Badacsonytomajon járok, nem hagyhatok ki egy jó kis dartspartit sem. Tudta, hogy a Balaton melletti kistelepülésen első osztályú klubban céloznak a nyilakkal?

Sajnos nem. Azt azonban igen, hogy a Ferencvárosban a női csapatnak több mint két éve ön tart edzést. Hogy került ide?

Néhány éve Szekszárdra hívtak fellépni, ahol egy női kispályás torna zajlott. Az előadás után megnéztem néhány meccset, nem sokkal később hívtak a szekszárdi női csapattól, hogy nagy bajban vannak. Mondtam, jó, segítek megfelelő szakembert találni. Nem erről van szó, mondták, hanem arról, hogy rám gondoltak. Edzőként, rám?! Nem volt semmiféle papírom. A női válogatott akkori edzőjétől, Mucha Józseftől szereztem két vastag szakkönyvet, egy éjszaka alatt végigolvastam őket, és belevágtam. Másodikok lettünk, szóval már a kezdet kezdetén voltak sikerélményeim. És milyen az élet, nem sokkal később Szentesre hívtak. Nem tudtam nemet mondani. Szép lassan érlelődött bennem a gondolat, hogy saját női csapatot kellene felépíteni a Ferencváros égisze alatt. Megegyeztünk a klubbal, én pedig közben sorra jártam az edzői iskolákat. Megszereztem a D-, a B-, majd az A-, legutóbb pedig a pro licencet.

Akkor akár már a férfiaknál a legmagasabb osztályban is ülhetne a kispadon.

Akár… Nem tagadom, vannak ilyen elképzeléseim. Volt olyan vizsga, amelyen az én eredményem lett a legjobb: az énekes fiú megelőzött több korábbi NB I-es játékost, azt hiszem ez nagyon kellemetlen lehetett nekik…

Nehéz a lányokkal?

Bizonyos szempontból igen, bizonyos szempontból nem. A mi csapatunk nagyon fiatal, és mindenki tanul, dolgozik. Nem ebből élnek, de imádnak játszani. Nagy a lelkük, az egyiket keményen kell fogni, a másikhoz kedvességgel vezet az út, a harmadiknak a pótapja vagyok. Mindig azt mondom nekik, a magyar futballban tucatnyi példa van arra, hogy nevükben profik amatőrként teljesítenek, mi csináljuk fordítva: amatőrök vagyunk, de a produkciónk legyen professzionális. Öröm a szívemnek, ha egy játékos, aki két évvel ezelőtt kis túlzással öt méterre sem tudta pontosan odapasszolni a labdát, ma már tagja a válogatott keretnek.

Szigorú edző?

Az edzés és a mérkőzés alatt igyekszem az lenni, de előtte és utána mindenről lehet velem beszélni.

Sokat kiabál az edzéseken. Nem megy ez az éneklés rovására?

Dehogynem! Néha alig bírok megszólalni. A zene az életem, ráadásul ebből élek, ezt azért nem szabad elfelejteni. Másrészt, tudja, nem túl rózsás a klub anyagi helyzete, így hát… Nem várok másra, ha labdákat, esetleg felszerelést kell venni, úgyhogy sok pénzt költöttem erre a hobbira, de ne értsen félre, nem panaszkodom: ez az én utam. A futballra és azon belül talán az edzősködésre is igaz az, ami a zenére: ezt egy életen át kell játszani.