Átkozott generációváltás

Mi a véleménye a holland stílusról?Mi a véleménye a holland stílusról?

Nincs ebben semmi különös – mondta a maga hamisítatlan stílusában Verebes József. – A nyolcvanas években a Rába ETO-val már meghonosítottuk ezt a fajta játékrendszert. Az a csapat, amelyik egy szezonban százkét gólt szerez, és jellemzője a rövid passzos, látványos, sokmozgásos, gyors futball, nyugodtan elmondhatja magáról, hogy stílust teremtett. Ha akarja, nevezzük ezt hollandosnak – amúgy is divat ezt emlegetni manapság. Azonban megjegyzem: a holland stílust még a holland válogatottnak sem sikerült tökélyre fejlesztenie. Nem így az oroszoknak!

Minden meccset látott az Európa-bajnokságon?

Igen, és elmondhatom, nagyon élvezem a mérkőzéseket. Nem vártam volna például néhány kiscsapattól, hogy ilyen remek, már-már kimagasló teljesítményre lesz képes. Elsősorban a svájciakra és az osztrákokra gondolok. Írja csak le nyugodtan: amit a házigazdák bemutattak, arra mi, magyarok is képesek lehettünk volna.

Azaz azt állítja, hogy a magyar válogatottnak lett volna keresnivalója a tornán?

Mondom, ahogy az osztrákok és a svájciak futballoztak, apaitanyait beleadva küzdöttek, maguk mellé állítva saját közönségüket, erre a mi nemzeti csapatunk is képes lehetett volna.

Ha már itt tartunk: bízik Erwin Koeman munkájában?

Személyesen nem ismerem, igazából a munkásságát sem követtem nyomon, de az Európabajnokság számomra egyértelműen bizonyította, hogy megalkuvást nem tűrő munkával csodákra lehet képes egy-egy kis ország csapatával dolgozó szakember. Márpedig nálunk megszámlálhatatlan tehetség futballozik.

Mindenki ezt mondja...

Én pedig olyan edzőként állítom, aki egész évben járta, járja az országot, és látta, látja a gyerekeket. Engem is meglepett, mennyi ügyes srác bukkan fel itt is, ott is. Ha a tehetségeket kellően treníroznák, lelkiismeretes szakmai munkát végeztetnének velük, sokra vihetnék. Csak, tudja, azt is megtapasztaltam, milyen körülmények között tengődnek ma Magyarországon a klubok. A legtöbb csapatnál a túlélésre játszanak. Éppen anynyi pénzük van, amennyi a megszűnés elkerüléséhez elég. Tragikus a helyzet, ezt most a saját szememmel láthattam. Jó lenne, ha a településeken az önkormányzatok segítenék a futballt, egyrészt mint a tömegszórakoztatást, a kultúra részét, másrészt mint az ifjúság nevelésének eszközét. Számtalan gyerektragédiáról, megdöbbentő gyilkosságokról, bandázásról, drogügyekről írnak az újságok. Nem lenne érdemes pénzt áldozni a sportra, a legnépszerűbb sportágra, a futballra, és odacsábítani a kissrácokat…?

A Vác-Újbuda sem kivétel ez alól, ahogy hallani, ez a klub sem dúskál a javakban.

No, igen. Tavaly nyáron magam sem hittem volna, hogy a Vác kispadján találom magam. Kedvtelésből dolgoztam a BLSZ II-ben az Újbuda csapatánál megannyi lelkes, ügyes gyerek edzőjeként. Aztán jött az „érdekházasság”, így a kieső Vác megmenekült, én pedig hat kislegény társaságában költöztem. Munkához láttunk, a középmezőnyt céloztuk meg, de bevallom, tartottam attól, hogy esetleg kiesünk. Ehhez képest ötödikek lettünk, ami óriási eredmény. Főképp ha figyelembe vesszük, hogy Vácon az emberek elfordultak a futballtól. Néhány száz szurkoló előtt játszunk, ami nekem meglehetősen szokatlan. De ez van.

Így is kalapot kell emelni Kenyó Zoltán és Offela Zoltán előtt, akik életben tartják itt a futballt.

Marad? Folytatja a munkát?

Tanácstalan vagyok, elbizonytalanodtam a jövőt illetően. Érzelmileg kötődöm ehhez a csapathoz, de ha nem tudom pontosan, milyen célokért küzdhetünk, milyen körülmények között dolgozhatunk, még várnom kell a döntéssel.

Az már eszébe sem jut, hogy az NB I-ben dolgozzon?

Én már senkinek sem jutok az eszébe. Engem már a korábbi focivezetőség leírt, kiiktatott, öregnek titulált. Emlékszem, egyszer odajött hozzám Szieben László, aki akkor éppen ligaelnöki pozícióban volt, és azt mondta mosolyogva: az edzőgeneráció-váltás megtörtént, és bevégeztetett. Röhej! Ilyesmi csak Magyarországon fordulhat elő. Nézzék meg az Európa-bajnokságon, milyen korú szakemberek dolgoznak: Luis Aragonés, Karel Brückner, Köbi Kuhn, Leo Beenhakker… Ebben az országban még azt is meg lehet csinálni eredményes szakemberekkel, hogy félreteszik őket. Amikor annak idején ifjú edzőként lehetőséghez jutottam, csodaként éltem meg, hogy olyan szakemberektől tanulhattam, mint Baróti Lajos, Illovszky Rudolf, Bukovi Márton, Kovács Imre, Kovács Ferenc. Ma meg az jut kispadhoz, akinek hátszele van, akit bizonyos körök odaengednek. Hát ezért tart itt a magyar futball.

Végül következzen a slágerkérdés: mit gondol, miért nem jutott fel az idén sem az NB II-ből a Fradi?

Azért, mert morálisan és gazdaságilag tönkretették ezt a klubot. Kétszer játszottunk a Ferencváros ellen, és ahogyan az ősszel, a tavasszal is azt éreztem a zöld-fehér játékosokon, hogy nincs hitük, és borzalmas lelkiállapotban futballoznak. Ráadásul Csank János szerződtetése rossz döntés volt. Rá a védekező futball jellemző, márpedig a Fradinak a másodosztályban mindenáron támadnia kellett volna ahhoz, hogy sikeres legyen. Úgy nem lehet nyerni, hogy egy csapat oldalt vagy hátrafelé játszik. Ugyanakkor a Kecskemét szépen, stílusosan futballozott. Látja, abban a városban látszik az összefogás, hogy mindenki akarja a sikert. Ennyire egyszerű a recept – nem pedig a divatból szajkózott holland stílus…