Kemény Dénes – történelmet írva – triplázásra készül Pekingben

SZŰCS ANDRÁSSZŰCS ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2008.07.14. 01:32
Címvédő a magyar válogatott, már csak ezért sem lehet más célja Pekingben, mint az aranyérem. Kemény Dénes és csapata ezzel összhangban tervez, ám Horvátország és Szerbia is bajnok akar lenni.
Benedek Tibor (fehér sapkában) már 1992-ben olimpiai résztvevő volt
Fotó: MTI
Benedek Tibor (fehér sapkában) már 1992-ben olimpiai résztvevő volt
Benedek Tibor (fehér sapkában) már 1992-ben olimpiai résztvevő volt
Fotó: MTI
Benedek Tibor (fehér sapkában) már 1992-ben olimpiai résztvevő volt

Mi vagyunk a legjobbak a világon.

A köszönés után ezzel a mondattal teszik vízbe az első edzésre érkező pólóspalántákat, akik aztán ezzel az öntudattal élik le egész életüket. Joggal: a vízilabda-történelem legsikeresebb nemzete vagyunk, pólósaink többet nyertek, mint a vonatkozó lista második és harmadik helyezettje együttvéve. Az olimpiákat alapul véve tehát bizonyított a tétel, főleg mert a legutóbbi két olimpia bajnoka Kemény Dénes válogatottja lett, a mester pedig újabb rekordot űz: nem volt még olyan szövetségi kapitány, aki egyhuzamban három olimpia aranyát gyűjtötte volna be. Ő lehet az első.

Márpedig ez a lehetőség Kemény elmondása alapján sokat nyomott a latban, amikor Athén után úgy döntött: vállalja a „melót”, azaz folytatja a válogatott vezetését ahelyett, hogy márványtáblás életművet hagyva maga mögött, fejedelmi fizetés fejében mondjuk az USA feliratú sapkában tempózóknak próbálná megtanítani, amit még nem tudnak.

Jellemző, hogy a nehezebbet választotta. Ilyen az egész garnitúra: edzővel, játékossal, vezetővel együtt zsigerből azért létezik, hogy a magyar vízilabda továbbra is világelső legyen, márpedig ahhoz, hogy e tény újra tudatosuljon mindenkiben, az olimpia megnyerése a legjobb eszköz. Mindazonáltal barokkos túlzás lenne azt állítani, hogy 2004 óta is csak nyerni képes a válogatott, hiszen inkább csak azt nem, legalábbis amikor a legjobban kellene.

Talicskányi ezüstérmet hozott ugyanis az azóta eltelt idő: volt ebben a sorozatban világbajnokság, Világkupa, Világliga és Európa-bajnokság, ráadásul egyetlen, de annál aggasztóbb kivételtől eltekintve mindig Szerbia vitte el előlünk az aranyat. A kivétel a 2007-es vb, amikor a horvátok agyonverték őket az elődöntőben, aztán a fináléban minket is bedaráltak, jelezve: immár nemcsak a megszokott Szerbia, hanem Horvátország is egyenrangú ellenfél.

Az említett döntők általában egygólos különbséggel értek véget, de itt is van kivétel. Igaz, két Világliga-finálé, márpedig ez a legkevésbé fontos rendezvény a felsoroltak közül. A 2007-es 9–6-os vereséget még meg lehet emészteni, ám a két esztendővel korábbi 16–6-os mészárlás a pokolszerű Belgrád és a finoman fogalmazva is vegyes magyar összeállítás ellenére is rémálmokat okoz.

Az olimpia azonban más. Lépten-nyomon ezt mondja a válogatott minden tagja, nem utolsósorban a szövetségi kapitány. Az öt karika gondolata szent és sérthetetlen – idézet a mestertől –, s ennek jókora hatása volt a lajstromozott ezüstökre is. Elvégre mindkét nagy győzelem, azaz Sydney és Athén után is kicserélődött a csapat harmada, a 2004 után beépítésre kiszemelteknek azonban nem minden tagja teljesített azonnal úgy, ahogy az elképzelések szerint a játékokon fog. Ám az utólag feláldozottnak tűnő finálék – Eb-től vb-ig – nem lesznek hiábavalók, ha augusztus 24-én Szivós Márton mondjuk bevégzi szólóját, Varga Dániel megcsinálja, amit tud, Varga Dénes meg bekkel is, ha úgy hozza a szükség. Feltéve persze, hogy mindannyian bekerülnek az utazó keretbe, hiszen nálunk ez sem egyszerű.

Ezen törvény egyszemélyes megtestesítője Kiss Csaba, aki ügyes balkezes lévén, a világ bármelyik válogatottjának kezdőembere lehetne, de a magyarban van másik három világklasszis balkezes, így még az előzetes keretből is kimaradt. Nemcsak mi vagyunk viszont eleresztve príma pólósokkal, a horvát és a szerb alakulat számára sem lehetetlen feladat immáron két, majdnem egyformán erős hetes kiállítása, és a rosszkéz-oldal jobbkezesekkel való feltöltése sem szükségszerű.

Néhány hagyományos rivális azonban elhullott az évek során. Olaszország például hiába adja Európa jelenlegi legjobb klubcsapatát, a settebello sehol sincs: a Pro Recco sem az olasz pólósok miatt világverő – köztük három magyarral. Az orosz válogatott pedig ki sem jutott a játékokra, holott 2000-ben még vele vívtuk a döntőt. Nemcsak eltűnő, hanem feltűnő ellenfél is akad, méghozzá nem is rossz: Montenegró. Hogy mást ne mondjunk, az ország büszkesége, a Primorac Kotor többek között éppen magyar kluboktól szipkázza el a játékosokat: két olimpiai bajnok, Kiss Gergely és Steinmetz Ádám is ott folytatja az olimpia után, arról nem is beszélve, hogy a sok egykori szerb válogatottat felvonultató csapatuk Eb-döntőt játszott idén Málagában.

Az állam fiatal volta hátrány azonban, hiszen a válogatott hiába tehetséges, nem rutinos – mindenesetre csoportellenfelünk, akárcsak Ausztrália, Görögország, Kanada és Spanyolország. Ha a hatosukat megnyerik a mieink, akkor pihenés gyanánt nézhetik, amíg a másik ágról Horvátország vagy Szerbia kénytelen a középdöntőben is küzdeni, hiszen csak a csoportgyőztesek jutnak egyenesen az elődöntőbe – a másodikok és harmadikok keresztbe játszanak. Egyúttal az is biztosnak tűnik, hogy valamelyik délszláv nagyágyúval legkésőbb az elődöntőben találkozik a magyar csapat.

Ha pedig bármi baj adódik Pekingig, elég, ha a fiúk felnéznek a falra a szigeten: ott a bizonyíték, hogy már megcsinálták. Kétszer. Harmadszorra is menni fog.

A SPORTÁG TÖRTÉNETE

A XIX. század vége felé Nagy-Britannia-szerte játszott rögbi egyik elfajzott utódja a vízilabda, amely az anyasporthoz szükséges képességeknek megfelelően kezdetben „brutális” volt, az sem számított különös esetnek, hogy az ellenfelet addig tartotta valaki a víz alatt, míg meg nem szerezte a labdát – mintha csak a mai verziót űzték volna… Később kicsit kellemesebb lett a játék, amely valóban a játék felé tolódott el. Gyors csapatok kreativitásra, mozgásra, passzolásra alapozott stílussal és nagyjából focilabda méretű gömbbel próbálkoztak, William Wilson angol úriember pedig rendszerbe foglalta a szabályokat. Az első angol bajnokságot 1888-ban, az első nemzetközi meccset 1890-ben játszották, a köztes időben fél Európa, közte Magyarország is átvette a sportágat, miközben a tengerentúlon a harcias forma honosodott meg. A gyorsan népszerűsödő játék 1900-ban be is került az olimpia programjába, de 1904-ben épp az amerikaiak agresszív stílusa miatt az európai válogatottak nem indultak el, mire a tengerentúliak úgy döntöttek, idomítják szabályaikat az európai szokásokhoz. Azóta az egységesített szabályok és technikák rengeteget változtak – Komjádi Béla például feltalálta a levegőből rögtön továbbtett labdát –, de a magyar válogatott azóta is mindig az aranyérem esélyese.

A PROGRAM

A férfi vízilabdázók augusztus 10-én kezdenek. A két hatos csoport győztesei rögtön az elődöntőbe kerülnek, ahol a keresztbe játszó csoportmásodikok és -harmadikok által vívott középdöntők továbbjutóival találkoznak. A csoportmeccsek után 20-a a középdöntő, 22-e az elődöntő (az említett két napon vannak az alsóbb helyosztók is), 24-e pedig a döntő és a bronzmérkőzés játéknapja.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik