Az ellenség köztük van

A közelmúlt három olaszországi története is jelzi, tévhit, hogy az átigazolásokról szóló megállapodások mindig két fél, egy klub és egy játékos akaratán múlnak. Ahhoz ugyanis, hogy a papíron aláírt avagy aláírandó együttműködés a valóságban is működőképes legyen, szükség van egy harmadik szereplő szentesítésére – a szurkolókéra.

„Bemocskoltad a jó hírnevünket, be nem teszed a lábad a Juventus környékére, becstelen Sztankovics!” – üzentek nemrég transzparensükkel a csapat edzésére kilátogató torinói drukkerek, akik egyáltalán nem nézték jó szemmel, hogy az egyesület vezetői az Inter szerb középpályását szeretnék megszerezni. Dejan Sztankovics a bundabotrány idején egyike volt a hangadóknak, megjegyzéseket tett a riválisra, egyebek mellett csalónak nevezve a klubot.

A szurkolói emlékezet pedig nem felejtette a régi bűnöket. Claudio Ranieri vezetőedző alábecsülte a lázadók erejét („Biztos vagyok benne, hogy a tiltakozások nem tartanak tovább két-három meccsnél”), a tiltakozások néhány napnál sem tartottak tovább, a Sztankovics elleni általános hadjárat ugyanis az ellenállók korai és teljes győzelmével zárult: a Juventus és a milánói játékos is visszalépett a szurkolók által ellenzett kapcsolattól.

Bármily különös volt az eset, egyedinek mégsem nevezhető. Az átigazolási időszak közelmúltbeli eseményeit vizsgálva két, Sztankovicséhoz hasonló történetnek is tanúi voltunk.

A frissebb, ám kisebb visszhangot kiváltó Christian Poulsen Torinóba költözése volt. A 28 éves dán középpályás még magára sem húzta a Juventus edzőszerelését, a tábor néhány keményfiúja máris ítéletet mondott róla. A csapat szállásául szolgáló hotel előtt a klub vezetőit két napja a következő felirat fogadta: „Nevetségesek vagytok!

Újabb senkiházit hoztatok a csapathoz, Poulsent…”

Hogy a lealacsonyító jelzőt mivel érdemelte ki a plakát szerzőinél a játékos, nem tudjuk, illetve csak sejtjük. A Sevilla korábbi futballistáját Itáliában sokan provokátornak könyvelték el, s nem alaptalanul: a 2004-es Európa-bajnokságon az Olaszország–Dánia mérkőzésen addig hergelte Francesco Tottit, amíg a római támadónál elpattant a húr, és leköpte őt, a 2005-ös Schalke–Milan találkozón pedig olyannyira felbosszantotta a higgadtság mintaképeként emlegetett Kakát, hogy le kellett cserélni az olaszok brazil játékosát (és akkor még nem is tettünk említést a bűnlajstrom további híres tételeiről, például Jermaine Jenas fejének megtaposásáról, Markus Rosenberg lekönyökléséről).

„Tisztában vagyok azzal, hogy a régi események miatt nem lesz könnyű elfogadtatnom magam Olaszországban, különösen Rómában és Milánóban – ismerte be Poulsen. – Tudom, felbujtónak tartanak errefelé, de ennél fontosabb számomra a hit, hogy ha engem egy csapat megvásárol, olyan játékosra tesz szert, aki a szívét-lelkét kiteszi a pályán.”

Ugyanezt nem mondhatjuk el Christian Vieriről, akinek számos jó tulajdonsága közé még véletlenül sem sorolható a klubjához való ragaszkodás és elkötelezettség. A 17 éves pályafutása során nem kevesebb mint tizenháromszor csapatot cserélő, kritikusai körében csak a „nemzetközi labdarúgás szajhájaként” emlegetett csatár legutóbb a Fiorentina szerelését cserélte le az Atalantáéra, a múlt héten nyélbe ütött megállapodás azonban Bergamóban sokakból heves ellenkezést váltott ki.

Miután megtörtént a futballista hivatalos bemutatása – amelynek fagyos hangulatáról mindent elárul Vieri örömtelen, szigorú arckifejezése az eseményről készült fényképeken –, „Bobót” a klubház előtt több száz feldühödött szurkoló várta, akik szitkozódva üldözőbe vették BMW-jét, fenyegető karmozdulatokkal, felé irányzott köpésekkel „üdvözölve” a sztárt. Az ellenállók azonban nemcsak az egyesület központjánál jelentek meg, a városban több helyen

„Vieri, hálátlan vagy, nem érdemled meg, hogy az Atalanta játékosa legyél!” feliratú lepedőket függesztettek a falakra, kerítésekre.

Az ok? Vieri 2007-ben otthagyta az Atalantát a Fiorentina kedvéért, és amikor firenzei színekben megszerezte első bajnoki gólját éppen a bergamóiak ellen, olyan hevesen ünnepelte a volt csapatának lőtt találatot, hogy azzal végképp elveszítette a kékfekete tábor szimpátiáját is.

„Abban a pillanatban semmi másra nem gondoltam, csak az előző hónapok nehézségeire, az sem érdekelt, ki az ellenfél” – magyarázta a tavalyi „szennyest” a 35 éves csatár, aki az újonnan kialakult furcsa helyzetre cinikusan csak annyit mondott: „Majd

nem Bergamóban, hanem Milánóban lakom.”

Végül is ez is egy módja annak, hogy ne tapasztalja folyamatosan a szurkolók gyűlöletét. Arra ugyanis aligha számíthat, hogy egykettőre helyreáll a jó viszony közte és az Atalanta-hívek között.

„Nem számítottam ilyen fogadtatásra, de igazából nem foglalkoztatnak a tüntetések – jelezte Vieri, hogy nem hajlandó felvenni a kesztyűt. – Talán egy-két gól segít rendezni a helyzetet, de ha nem, az sem jelent hatalmas problémát. Én azt mondom, csináljon mindenki azt, amit akar.”

Akinek például ahhoz van kedve, rúgjon gólt korábbi csapatának, és nevessen a szurkolói arcába. Csak aztán ne csodálkozzon, ha egy-két nyáltócsát le kell takarítania a BMW-jéről…