Az úthenger, a profi – meg a többiek

Boczkó Gábort és Kulcsár Krisz tiánt korábban már „kitárgyaltuk” az egyéni éremesélyesek között, abból az ös szeállításból – eléggé el nem ítélhető módon – kimaradt az idei egyéni Európa-bajnok Imre Géza.

„Hála Istennek! Még csak az hiányzott volna, hogy egy hatalmas púpot rakjanak a hátamra. Remekül elvagyok én a háttérben, sohasem tartoztam azok közé, akik keresik a reflektorfényt…” – szakad ki Imre Gézából, és tőle aztán igazán őszintén hangzanak ezek a mondatok. Noha sok mindent mondhatunk róla, csak azt nem, hogy szürke eminenciás lenne.

„Pedig én annak tartom magam. Ebben a remek kvartettben, amelyben mindenki más-más egyéniség, ugyanakkor nagyszerűen kiegészítjük egymást, én képviselem a nyugalmat, a visszafogottságot. Én vagyok az, akinek nincsenek kilengései – mármint érzelmiek… –, úgy érzem, az én vívásomra lehet alapozni.”

No és a többiek?

„Boczkó Gábor – akár egy úthenger. A megtestesült agresszivitás, lendület, elsöprő dinamika. Kulcsár Krisztián – a profi. Valamivel talán kevesebb időt és energiát tud a vívásra szánni, mint mi, főállású párbajtőrözők, de roppant racionálisan osztja be az idejét. Még mindig benne van a nagy dobás, főleg a tavalyi világbajnoki aranyérme után, amely megnövelte az önbizalmát. Külföldön ő a csapat diplomatája, ügyintézője. Kovács Iván volt régebben csapatunk hangadója, a szellemi vezér. Sajnos az idén picivel gyengébben vív, látom rajta, hogy ez a legjobban őt bántja. De tartalékként is rengeteget tehet hozzá az összteljesítményhez. Őszintén szólva kicsit furcsálltam, hogy legutóbb, a kijevi Európa-bajnokságon nem cserélte be a szövetségi kapitány – de hát ez Kulcsár Győző kompetenciája.”

Ez a négy párbajtőröző – az olimpiai bajnoki címet leszámítva – már mindent megnyert az elmúlt tizenhat évben, legutóbb éppen Imre Géza zárkózott fel az egyéni Eb-aranyával. Vajon ki a vezéregyéniség en nyi remek sportember között?

„Mindig más. Nekem például 2003-ban ment kimondottan jól, amikor a havannai vébé tizedik helyezése után reménytelen helyzetből kellett kiverekednünk magunkat az athéni olimpiára a Világkupa-versenyeken. Athénban Iván remekelt, máskor Boczkó vagy Kulcsár Krisztián. Rendszerint úgy alakul, hogy egyvalaki húzza a csapatot, a többiek meg felzárkóznak mellé.”

Bizony, már annak is tucatnyi éve, hogy Imre Géza egyéniben bronzérmes lett az atlantai olimpián – pedig nem tartozik a csapat idősebb tagjai közé. Vajon men nyit változott a párbajtőrvívás e tizenkét év alatt?

„Először is lényegében kicserélődött a mezőny, jószerével csak mi, magyarok maradtunk meg a régiek közül. Még a korábbinál is nagyobb hangsúlyt kapott a fizikum, a szívósság. De – azt hiszem – ez úgy általában isérvényes a sportra.”

Négy vívó – két mester. Kovács és Imre Udvarhelyi Gábortól, Kulcsár és Boczkó Kulcsár Győzőtől kapja az iskolát. Jelent ez stílusbeli különbséget?

„Feltétlenül. Győző inkább szúrat, Fusé – azaz Udvarhelyi – inkább pengéről dolgoztat. Hogy ez utóbbi mit is jelent? Azt, hogy előbb meg kell kötni a pengét, és utána jöhet a támadás. Vagyis a második szándék. Magamat úgy jellemezném, hogy inkább az