A Lokinál megmutatja, hogy megéri a pénzét

Bekövetkezett, ami várható volt: Oláh Lóránt elszerződött Kaposvárról. Ha jól belegondolunk, az volt a csoda, hogy ez csak most történt meg. Az Újvidékről származó csatár öt esztendeje érkezett a Rákóczihoz, egy évet leszámítva csapata házi gólkirálya volt, de az egész mezőnyt tekintve is mindig előkelő helyen végzett a gólszerzők között. Évről évre cserélődtek körülötte a társak, a klub eladott mindenkit, akit csak vittek, ám Oláh Lóránt maradt Kaposvárott.

Eddig.

Mégis: ez a váltás jókora meglepetést rejt magában. Egy hete a klub ügyvezető igazgatója, Illés János azt nyilatkozta lapunknak, ők nem akarják mindenáron eladni a csatárt, ennek jelenleg nincsen gazdasági kényszere, ám ha érkezik külföldről megfelelő ajánlat, akkor rábólintanak, mert Oláh Lóránt tett annyit a klubért, hogy ne gördítsenek akadályt egy jó szerződés elé. Elhangzott az is, hogy a magyar mezőny nem jelent elegendő kihívást a támadó számára – ehhez képest a Rákóczi most eladta, ráadásul magyar klubnak, a bajnoki címre törő Debrecennek. A transzfer ára üdítő módon publikus, a somogyi együttes százezer eurót kap, és ha a DVSC továbbértékesíti a játékost, az ár harminc százalékát is megkapja. Őszintén szólva az a manapság huszonhárommillió forint körüli összeg cseppet sem mellbevágó, ám ez is attól függ, honnan nézzük.

A Kaposvár szempontjából például felcsillan a jó üzlet reménye. Illés János tavaly nem titkolta, hogy a csapat együtt tartásának nagy az ára, az élvonalbeli szerepléshez szükséges anyagiak előteremtéséhez a reményt az táplálta, hogy a várhatóan jó eredmények hatására megnő a támogatók és a kasszában lévő forintok száma, ám ez nem következett be. A Rákóczi a nehézségek dacára fennállásának legjobb helyezését elérve hatodikként zárta a bajnokságot, ám már a télen kénytelen volt máig tartó kiárusításba fogni, és mostanra a tavaly rajtoló kezdőcsapat zöme másutt keresi a kenyerét. Lényegében arról van szó, hogy mivel egy esztendővel ezelőtt a keretből mindenki maradt, ugyanakkor a klub költségvetésének húsz-harminc százalékát mindig is az eladások fedezték, új szponzorok érkezésének híján a fennmaradás érdekében nem tarthatott meg senkit sem, akiért egy másik egyesület hajlandó volt megfelelő összeget fizetni.

Sajátos hierarchia ez.

Két éve egy kiscsapatban, a Tatabányában feltűnt egy Dorge Rostand Koueham a nevű fiatalember, akire szemet vetett egy „nagyobb hal”, az éppen bajnok Debrecen, és megvette őt hatvanmillió forintért. Lepergett azóta egy esztendő, és bár a DVSC az idén csak második lett, a nemzetközi kupában sem alkotott maradandót, a kameruni futballista felkeltette egy „még nagyobb hal”, a német Duisburg érdeklődését, és ez 173 millió forinttal gyarapította a magyar klub számláját. Ha tetszik, ha nem, a mi futballvállalkozásaink lényegében tönkremennének az ilyen kereskedések nélkül, hiszen nincsenek olyan tőkeerős tulajdonosaik, akik megengedhetnék maguknak, hogy a játékosok adásvételét hosszú távon veszteséggel zárják. Még a legtehetősebbnek tartott Debrecen költségvetésének is tekintélyes részét alkotja az innen tervezett és származó bevétel, csak éppen a léptékek különböznek jelentősen, esetünknél maradva például a Kaposvárétól.

A lépték az, ami a játékost is motiválja. Oláh Lóránt nem rejti véka alá, hogy a célok és a lehetőségek között tátongó mély szakadék is ösztönözte a váltásra.

„A Rákóczit szinte mindenki elhagyta, fogalmam sincs, mikorra áll össze ütőképes csapattá, alighanem a kiesés ellen küzd majd – magyarázza a csatár. – Eddig minden évben láttam az előrelépés esélyét, de most egész biztos, hogy ez nem következhet be, sőt az út lefelé vezet, és választhattam, részese leszek ennek, vagy elmegyek egy bajnoki aranyért harcoló csapatba úgy, hogy a Kaposvár is kap értem pénzt. Ez számomra cseppet sem közömbös, mert én a Rákóczit tartom a nevelőegyesületemnek, korábban éppen érzelmi okokból utasítottam vissza hazai ajánlatokat, de ezúttal nem mondhattam nemet. Mostanáig csak külföldi szerződésben gondolkodtam, de rengeteget csalódtam százszázalékosnak tetsző ajánlatokban is, nem akartam már kockáztatni, és ezért fogadtam el a Debr e c e n hívását.

Érzem magamat olyan futballistának, hogy helyem legyen a csapatban, remélem, végre bemutatkozhatom a nemzetközi színtéren is, és innen az esélyem nagyobb arra, hogy külföldön is futballozhassak.”

Ez utóbbiban bízik Illés János is, gondoljunk csak a játékos továbbadásakor esedékes harminc százalékra. A kaposvári ügyvezető igazgató elárulta, a tárgyalások során a Debrecen azzal is érvelt, hogy Oláh Lóránttal eredményesebb lehet az UEFA-kupában is, márpedig ez a magyar futball egyetemes érdeke, ők pedig szívesen segítenek.

Persze, tette hozzá, kicsit sem önzetlenül: a túlélés kényszere a legnagyobb úr...

Arra a felvetésre pedig, hogy most igencsak meggyengült a csapat, hiszen csupa ismeretlen játékost igazolt, a reménykedés örök ösztöne adja meg a választ. Öt éve Oláh Lórántot sem ismerte senki.

Aztán tessék…!