A harmadik olimpiai arany bűvöletében

AMLER ZOLTÁN, SZŰCS ANDRÁSAMLER ZOLTÁN, SZŰCS ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2008.07.27. 22:53
Címkék
Triplázásra készül a magyar férfi vízilabda-válogatott: Sydney és Athén után Kemény Dénes vezetésével Pekingben is a csúcsra tör. S reméljük, oda is jut!

1932-ben és 1936-ban nyert a válogatott, a következő olimpián, 1948-ban második lett.

1952-ben és 1956-ban aranyérmes lett a csapat, 1960-ban viszont már „csak” a harmadik helyen zárt.

2000-ben és 2004-ben a dobogó legfelső fokára állhatott a Kemény Dénes irányította társaság – na, de mi lesz 2008-ban Pekingben?

Összejön a triplázás?

1920-ig az Egyesült Királyság volt az egyeduralkodó, négyszer lett első, ám az egy másik világ volt…

A szakemberek figyelme most egyértelműen a magyar válogatottra irányul, hiszen páratlan bravúrra készül.

Az előzmények?

Nézőpont kérdése. Ha abból indulnánk ki, hogy az athéni játékok óta semmit sem nyert a társaság, bizony kevésbé volnánk derűlátóak. Ha viszont azt emeljük ki, hogy azóta is folyamatosan ott van az elitben, minden világversenyéről éremmel tért haza, joggal lehetünk bizakodóak még akkor is, ha tisztában vagyunk vele, hogy a vízilabdában jóval kisebb a konkurencia, mint az egyéb, sokkal népszerűbb, világszerte felkapott csapatsportágakban. A Pekingbe induló együttesből Benedek Tibor, Biros Péter, Kásás Tamás, Kiss Gergely, Molnár Tamás és Szécsi Zoltán az előző két diadal részese volt, ők csatlakozhatnak Gyarmati Dezsőhöz és Kárpáti Györgyhöz, a két, háromszoros olimpiai bajnokhoz. A rutin amúgy is jellemző a társaságra, hiszen mellettük Gergely István, Madaras Norbert és Varga Tamás is állt már az Olümposz tetején, azaz a pekingi tizenhármas keretből kilenc úriember neve ott díszeleg a margitszigeti Hajós Alfréd uszoda márványtábláján!

A fiatalságot, a vagányságot a négy újonc, a Varga testvérpár, Dániel és Dénes, Hosnyánszky Norbert és Kis Gábor hivatott képviselni – mondani sem kell, mi a tervük…

Szerbia. A rivális. A legnagyobb rivális. Athén óta hétből hétszer legyőzte csapatunkat. Hétből hétszer. Demoralizáló? Lehet. Sokan ezt mondják. Rengetegen fóbiáról beszélnek. Kétségtelen, a Vladimir Vujaszinovics vezérelte, a hetekkel ezelőtt súlyos motorbalesetet


folytatás...
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik