Nem kell a felhajtás!

Az idejét sem tudni, mikor nyert legutóbb nemzetközi tornát női kosárlabda-válogatottunk – már természetesen a hét végi, kusadasi erőpróbát megelőzően. Legjobbjaink szép lassan leszoktattak bennünket arról, hogy örülhessünk egy-egy sikerüknek. Pedig – egyesek bármenynyire is igyekeznek ennek az ellenkezőjét sulykolni a szurkoló agyába – a magyar női kosárlabdázás korántsem halott!

Sőt nagyon is él, amint azt szombaton és vasárnap Németország és Törökország – két tavalyi Európa-bajnoki szereplő – legyőzésével bizonyították Vajda Annáék. A válogatott 23 éves csapatkapitánya – ezen a tornán ő viselte a karszalagot a sérült Németh Bernadett távollétében – bevallotta, őt is meglepte a nagyszerű teljesítmény.

Tizenkilenc évesen már Rátgéber László korábbi válogatottjában is szerepelt, amely öt esztendeje tizedik lett a görögországi Európa-bajnokságon. Mi a hasonlóság az akkori és a mostani együttes között?

Semmi.

Bővebben?

Mindkettőt felnőtt női válogatottnak hívják. Körülbelül itt véget is ér a párhuzam, plusz még azt tenném hozzá, hogy Englert Orsolyával ketten maradtunk meg hírmondónak abból az együttesből. Az egy rutinos, érett csapat volt, a mostaniban hemzsegnek az újoncok.

És látja, mégis megverték a jóval többre taksált német és török válogatottat!

Igen, mert rengeteget fejlődtünk, amióta három hete Pécsen elkezdtük a felkészülést az augusztus tizenharmadikán kezdődő Eb-selejtezőkre. Kezdünk összeérni, akár egy finom étel alkotórészei, remek az erőnlétünk a sok és célirányos munka hatására, és aki tagja ennek a csapatnak, még ha esetleg mások sérülésének köszönhetően került is be a keretbe, az mind kiteszi a lelkét a pályára.

Nem bosszantotta fel önöket és konkrétan önt, hogy a közvélemény és a szakma is esélytelennek nyilvánította a magyar válogatottat az Eb-döntőbe jutásra?

Nem, mert valljuk be, ez a realitás. Illetve, Kusadasi előtt ez volt. Most viszont már valamennyien úgy érezzük, hogy van keresnivalónk. Sok a hasonló képességű válogatott Európában, öt-hat kiemelkedő csapatot leszámítva.

Milyen érzés újra Rátgéberrel dolgozni?

Nekem és a keret megannyi pécsi, illetve expécsi tagjának ismerős. Tudjuk, mire számíthatunk Lacitól, biztosak lehetünk benne, hogy minden úgy történik az edzésen és a meccsen, ahogy annak történnie kell. Hogy aztán ez elegendő lesz-e a győzelemhez, az nem biztos, de hogy játékosok, edzők egyaránt mindent megteszünk a sikerért, az borítékolható.

És az sem zavarja önöket, hogy kissé elfeledve, nem éppen a szövetség kedvenceiként készülnek a selejtezőkre?

Most mondjam azt, hogy ehhez már hozzászoktunk? De tudja mit? Jobb is ez így: minél kisebb a felhajtás körülöttünk, minél szerényebbek a várakozások, annál nagyobbat durran, ha továbbjutunk. Mert most már határozottan ez a célunk.