Peking 2008: beismerték a szervezők az internetcenzúrát

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2008.07.30. 10:50
A pekingi olimpia szervezőbizottsága (BOCOG) beismerte, hogy a korábbi ígéretek ellenére mégsem biztosít teljesen szabad internethasználatot az újságírók számára.Az ötkarikás médiaközpontba telepített számítógépekről nem lehet elérni többek között a nemzetközi emberjogi szervezetek, a száműzetésben élő tibetiek vagy a Falunkung (Falon Gong) meditációs mozgalom honlapjait és egyéb Kínát bíráló portálokat.„A Falunkung egy gonosz szekta, amelyet betiltottak hazánkban. Az egyes portálok elérhetőségéről nincs információm. A média képviselőinek híradása akadálytalanul működik, a netes hozzáférés pedig kielégítő lesz a játékok alatt" – jelentette ki Szun Vej-csia, a BOCOG sajtófőnöke.A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) ugyancsak módosította az álláspontját az újságírók számára korábban garantált szabad kínai nethasználattal kapcsolatban.„Az az ígéret csak a sporteseményekre vonatkozott, nem Kínára általában" – közölte Kevan Gosper, a NOB sajtóbizottságának vezetője.A NOB eddig kitartott amellett, hogy a cenzúra nem érinti a Pekingbe érkező mintegy 25 ezer médiamunkást, akik közül több mint ötezren fognak dolgozni a fő sajtóközpontban.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik