Számtan és geometria

Az biztos, hogy a négyvédős fel álláson nem változtat (az egész Serie A-ban talán ha háromnégy együttes van, amelyik három hátvéddel játszik), ezért az elemzőknek csak a középpálya és a csatársor összetételével kell foglalkozniuk. A napokban féloldalas cikk jelent meg a tekintélyes La Gazzetta dello Sportban, amely azt próbálta kitalálni, mi járhat Ancelotti fejében.

A legkézenfekvőbb az előző idényben is sokat használt 4–3–2–1-es felállás lenne, az úgynevezett karácsonyfa-alakzat: a középpályán Andrea Pirlo (esetleg Emerson) helyezkedik el a képzeletbeli háromszög védelemhez legközelebb lévő csúcsán, a másik kettőn pedig Massimo Ambrosini (vagy Mathieu Flamini) és Gennaro Gattuso (vagy Cristian Brocchi), míg előttük Ronaldinho és Kaká (vagy Clarence Seedorf) a két támadó középpályás szerepelne, az ék pedig Alexandre Pato (esetleg Filippo Inzaghi) lenne. Ha a középpályán a háromszöget rombusszá egészítjük ki, megkapjuk a 4–3–1–2-es felállást, amelyben a három védekező középpályás a helyén marad, előttük középen pályára lép egy irányító (Ronaldinho, Kaká vagy Seedorf), legelöl pedig két csatár (Pato és Inzaghi, esetleg Marco Borriello) gondoskodik a gólokról. Ez a hadrend természetesen csak akkor alkalmazható, ha a Ronaldinho, Kaká, Seedorf triónak legalább egyik tagja valamilyen okból hiányzik a keretből, különben irtózatos sértődéseknek lehetnénk szemtanúi.

A háromszög és a rombusz után a harmadik mértani alakzat a trapéz, azaz a Spanyolországban roppant népszerű 4–2–3–1es felállás. Ez esetben a védelem előtt játszana két emberfogó (Pirlo vagy Emerson és Flamini, esetleg Gattuso), előttük három támadó középpályás (Ronaldinho, Seedorf és Kaká), legelöl pedig egy középcsatár: Pato, Inzaghi vagy Borriello.

Végül, de messze nem utolsósorban ott van a (mágikus) négyzet, azaz a 4–2–2–2-es hadrend, amelyet a 2006-os brazil válogatott igyekezett megvalósítani. A selecaóban a négy védő és a két védekező középpályás előtt Kaká és Ronaldinho szerepelt, előttük pedig Ronaldo és Adriano, azonban a sztárok többségének gyengélkedése miatt a dél-amerikaiaknak ez a formáció nem jött be a németországi világbajnokságon. A Milannál ez esetben a négy védő előtt Pirlo és Flamini (esetleg Gattuso) lenne a két labdaszerző, előttük a Ronaldinho, Kaká (vagy Seedorf) páros szervezné a játékot, legelöl pedig Pato és Inzaghi (vagy Borriello) feladata lenne a gólszerzés.

Az biztos, hogy a piros-feketék keretében rengeteg olyan játékos van, aki nagyszerűen bánik a labdával (Ronaldinho, Kaká, Seedorf, Pirlo, Flamini, Emerson, Brocchi), miközben az egész keretben mindössze két ütköző középpályás található (Ambrosini és Gattuso), a négy csatár pedig papíron nem nyújt kellő garanciát a gólokra: Pato és Paloschi nagyon fiatal, Borriellónak sok középszerű és egyetlen nagyszerű idény van a háta mögött, Inzaghi pedig egyre idősebb és egyre sérülékenyebb.

Persze akármit találgatnak az olasz szakírók, akármilyen geometriai ábrához vagy számsorhoz igyekeznek hozzárendelni a Milan alakzatát, eggyel nem számoltak: Ancelotti ötleteivel. A tréner a korábbi években számos taktikai újítással lepte meg a Serie A mezőnyét (Pirlóból elősöprögetőt csinált, Kakából éket varázsolt, ha kellett), és nem csodálkoznánk, ha ezúttal is kifőzne valamit a boszorkánykonyhában. Arról nem beszélve, hogy a két legismertebb felállás, a 4–4–2-es és a 4–3–3-as még elő sem került a találgatások során…